Még mindig téma a nemzetközi sajtóban az LMBTQ közösség elleni támadások

HírKlikk 2020. november 25. 20:15 2020. nov. 25. 20:15

A nemzetközi sajtó továbbra is széles körben foglalkozik az LMBTQ közösség ellen irányuló magyar alkotmánymódosítási javaslatokkal. Az NBC amerikai kereskedelmi televízió és rádióhálózat igen terjedelmes cikket szentelt a kérdésnek. Kifejezetten részletesen ismertette a tervezett, és a korábbi hasonló módosításokat, valamint a magyar kormányzati tisztségviselők vonatkozó megnyilvánulásait, megemlítve, hogy kormánypárti politikusok még a Coca Cola bojkottját is követelték, amikor a cég reklámkampányában egy csókolózó meleg pár szerepelt.

A tervezett intézkedések ellen tiltakoznak a jogvédő szervezetek – emlékeztet az NBC News, ismertetve az állásfoglalásokat. Szólt a cikk az Egyenlő Bánásmód Hatóság megszüntetéséről és ennek következményeitől is. „Az intézkedéseket egy olyan pillanatban hozzák meg, amikor Magyarország az egész világhoz hasonlóan, halálos járvány ellen küzd” – emeli ki a cikk. 

A szerző Dombos Tamást, a legnagyobb és legrégibb magyar LMBTQ jogvédő szervezet, a Háttér Társaság  vezető tanácsának tagját idézte, aki kifejtette, „Most a nyilvánosság ezzel foglalkozik, és nem azzal, hogy a kormány milyen rosszul kezeli a járványt, vagy hogyan akar változtatni a választási szabályokon. Nagy zajt csapnak, hogy az ellenzék ne tudjon egy kérdésre összpontosítani”. 

Rámutatott a cikk arra is, hogy az LMBTQ-közösség elleni támadások nem csupán a parlament folyosóin folynak,  és ennek kapcsán igen részletesen ismertette a „Meseország mindenkié” című könyv körüli történéseket. Idézte a szerzők, Rédai Dorottya és Nagy Boldizsár különböző világlapoknak, köztük a Time magazinnak adott nyilatkozatait, amelyekben aggasztónak minősítették Orbán Viktor retorikáját, mert „ha egy miniszterelnök ilyeneket mondhat, akkor a többiek azt hiszik, nekik is szabad”. Dombos Tamás is arról beszélt, hogy fizikai erőszakkal ugyan nem találkozott, de ma már egyre gyakrabban előfordul, hogy verbálisan zaklatják az utcán.

A cikk kiemeli, hogy Karácsony Gergely budapesti főpolgármester volt az első, aki kitűzte az LMBTQ-közösség zászlaját egy középületre, és hogy Novák Előd ezt leszakította. Megemlítette, hogy az EU a melegek jogainak védelmére stratégiát dolgozott ki, továbbá, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter elítélte a stratégiát a Twitteren. Magyarország válasza az emberi jogokkal kapcsolatos uniós nyomásra a költségvetés elleni vétó volt.

További cikkeket lehet olvasni a témáról itt és itt

Forrás: Hírklikk