Megbukott a nemzeti laborcég terve

HírKlikk 2023. november 23. 05:45 2023. nov. 23. 05:45

Több mint egymilliárd forintot elköltöttek arra, hogy egy nemzeti laborcég legyen, de mostanra kiderült, hogy ebből nem lesz semmi. Most épp az az ötlet, hogy a megyei kórházak kaphatják meg a feladatokat.

Megszűntnek nyilvánította a Belügyminisztérium a két évvel ezelőtt létrehozott Nemzeti Orvoslaboratóriumi Diagnosztikai Nonprofit Kft.-t., amelytől nemrég még azt várták, hogy idén tavasszal már minden kórházban végezhetné a laborszolgáltatást. A HVG viszont úgy értesült: a laborok centralizálása nem került le az asztalról, csak közelít a realitásokhoz, most épp a megyei irányító kórházak kapták meg a feladatot, hogy gyűjtsenek adatokat az alájuk tartozó intézmények laborkapacitásáról.

Abban a szakma egyetért, hogy a mostani laborkapacitás túlzott és a kihasználatlansága miatt gazdaságtalan, a betegek viszont amiatt lehetnek dühösek, hogy gyakran több hét várakozási idő után jutnak el laborvizsgálatra. A szolgáltatók nem akarnak egy adott havi vizsgálatszámot túllépni, mert az megnövelné a veszteségeiket, így aztán jókora sorok alakulnak ki.

A terv, hogy öt évig egyetlen cég lássa el az egész országot, kockázatos lehet. És élénk az emlék: a kórházak műszaki üzemeltetését és takarítását is NER-közeli vállalkozásokhoz szervezték ki, a korábbi költségek triplájáért.

Forrás: HVG


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom