Megszakították Trump beszédének sugárzását a nagy amerikai tévécsatornák

Föld S. Péter 2020. március 27. 17:45 2020. márc. 27. 17:45

Már egy ideje téma az amerikai sajtóban Donald Trump televíziós beszédeinek valóságtartalma. Az amerikai elnök meglehetősen érdekesen közelít a koronavírus terjedéséhez, és nem egyszer sokakat irritáló, szokatlan kijelentéseket tesz a járványügyi helyzettel kapcsolatban. Legutóbb hétfőn este okozott botrányt, és a hatás nem is maradt el: a Fox News kivételével nagy tévétársaságok félbeszakították beszédének élő közvetítését.

Előbb az ABC, a CBS és az NBC elégelte meg az elnök sületlenségeit és csúsztatásait, nem sokkal később a CNN is csatlakozott a trióhoz. A nagy tévétársaságok közül utolsóként az MSNBC szakította meg az élőadást.

Utóbbi tévétársaság szóvivője az esetet követően, azt nyilatkozta, hogy „megszakítottuk az adást, mert az elhangzott információk már nem voltak hasznosak, értékesek a közegészségügy körüli, folyamatban lévő vitához.”

Mondhatta volna úgy is, hogy Trump hülyeségeket beszélt. Korábban az amerikai elnök számos olyan kijelentést tett, amelyek alkalmasak voltak az emberek megtévesztésére. Egy alkalommal például azt állította, hogy a koronavírus egy maláriaellenes gyógyszerrel is gyógyítható.

Az amerikai tévés újságírók egy része tehát megelégelte az elnök ámokfutását, és úgy döntött, nézőik szakszerű és színvonalas tájékoztatása, valamint saját hitelességük fontosabb annál, minthogy Trump megjelenjen a csatornáikon.

Magyarországon ehhez hasonló helyzet elképzelhetetlen. Pedig – ahogy mondani szokták – lenne rá igény. Nemcsak Orbán Viktorról köztudott, hogy semmire sem tartja az újságírókat – ellenzékieknek nem nyilatkozik, a saját oldalának mikrofontartó állványait pedig lenézi – de a többi kormánypárti prominens is gyakran botrányosan viselkedik.

Legutóbb Kovács Zoltánt kellett volna faképnél hagyniuk a sajtómunkásoknak, amikor az államtitkár az operatív törzs tájékoztatókán lekezelően, pikírten és arrogánsan viselkedett a média képviselőivel. Akik – és ezt Kovács államtitkárnak is tudnia kell – nem a saját kíváncsiságuk kielégítése végett kérdeznek, hanem a nyilvánosságot (az embereket) szeretnék tájékoztatni.

De nem járt sokkal jobban a sajtó Gulyás Gergellyel sem, aki egyébként néhány hónappal ezelőtt azzal traktálta a közvéleményt, hogy a morális fölény a kormánypárti sajtó oldalán van. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a napokban ugyancsak vérlázító kijelentésre vetemedett: azt mondta, hogy az ellenzék a vírusnak drukkol.

Ezer és egy alkalom lett volna, hogy a sajtó munkatársai faképnél hagyják a kormány lekezelően, arrogánsan nyilatkozó embereit. Ezt eddig nem tették meg, és félő, hogy ezután sem fogják. Pedig Orbán emberei – Kovács, Gulyás és a többiek – nekünk hazudnak, a mi pénzünkön. Addig, ameddig megtehetik.