Mellár Tamás: teljes egészében egyetértek az MSZP kampányával
Arra kell törekedni, hogy minél több helyet tudjunk megszerezni, ezt pedig csak közös listával lehetne megtenni – mondta Mellár Tamás, ellenzéki politikus, statisztikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, aki Kunhalmi Ágnessel, az MSZP társelnökével beszélgetett a szocialisták Facebook-oldalán megjelent videóban a közelgő önkormányzati- és EP-választásról.
A pénteken publikált videóban a két politikus az ellenzéki esélyeket latolgatja a nyári, várhatóan június 9-én tartandó önkormányzati- és európai parlamenti választáson. Kunhalmi Ágnes szerint sok vita övezi a közös indulást, és számosan megkérdőjelezik, ugyanakkor nagyon sokan támogatják is. Az MSZP társelnöke éppen a héten jelentette be, hogy pártja 100 ezer ellenzéki szavazó aláírását szeretné összegyűjteni annak érdekében, hogy rávegye az ellenzéki pártokat a közös indulásra.
„Azt lehet látni, hogy az ellenzék összességében is a szavazatok egyharmadával rendelkezik. De ha ez még ráadásul el is aprózódik, akkor bizony semmilyen igazi esélye nincs az ellenzéknek arra, hogy valóban erőt tudjon fölmutatni. És nekünk arra kell törekedni, hogy minél több helyet tudjunk megszerezni, ezt pedig csak közös listával lehetne megtenni” – mondja Mellár Tamás a videóban. Az ellenzéki politikus értetlenségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy miért gondolják azt az ellenzéki pártok, hogy jó stratégia a külön indulás. Szerinte így ajándékba adják ezeket a helyeket a Fidesznek.
Mellár Tamás hangsúlyozza: az önkormányzatok rosszabb helyzetben vannak, mint korábban, ebből következően még fontosabb lenne, hogy az ellenzék működjön együtt. A Párbeszéd frakciójában ülő képviselő szerint az önkormányzati választáson egy polgármesterjelöltnek szabad indulnia az ellenzéki oldalon, és egyetlenegy listát kell az ellenzéknek összeállítania a kormánypárttal szemben.
„Ha az ellenzéki pártok ezt nem teszik meg, és nem látják át ennek a nagyon nagy jelentőségét, fontosságát, akkor ezek valójában nem is ellenzéki pártok, hanem legfeljebb megélhetési politikusok” – mondta Mellár Tamás.
Érvelése szerint a 2026-os országgyűlési választásokon akkor lesz esélye az ellenzéknek, ha idén, az önkormányzati választásokon legalább olyan eredményt, de inkább jobb eredményt érnek el, mint amit a korábbi, 2019-es választásokon. „Az önkormányzatok lehetnének tulajdonképpen a bázisai annak a ’26-os választásnak, ami igen nagy jelentőségű lenne” – mondja az ellenzéki politikus. Szerinte az összefogásra azért is van igen nagy szükség, mert a későbbiekben az ellenzéki pártoknak nemcsak abban kellene megegyezniük, hogy egy polgármester és egy lista álljon a Fidesszel szemben, hanem abban is, hogy a 2026-os választásoknál a választási törvény, a médiatörvény, sőtm az alaptörvény módosítása is menjen végbe. Mellár Tamás indoklása szerint csak akkor lesz esélye az ellenzéknek arra, hogy le tudja váltani ezt a kormányt. „Márpedig a Fidesz-kormányt feltétlenül le kéne váltani, mert zsákutcába vitte az országot, mind politikai, mind gazdasági, mind társadalmi vonatkozásban” – mondja a politikus.
Mellár Tamás a videóban hangsúlyozza: teljes egészében egyetért az MSZP kezdeményezésével, hogy 100 ezer aláírást gyűjtsön annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljon az ellenzéki pártokra. „A személyes példám alapján is azt látom, hogy a választópolgárok azt kérik tőlem, hogy fogjatok össze. Támogatom az MSZP kezdeményezését, és minden állampolgárt arra biztatok, hogy írja alá, és arra biztatom, hogy gyakoroljon nyomást a saját pártjára. Itt az idő, fogjanak már össze, mert csak így tudunk sikert elérni” – mondja a videóban az ellenzéki politikus.