Mi lesz a súlyos fogyatékossággal élőkkel, ha szüleik már nem tudnak róluk gondoskodni?

HírKlikk 2023. július 19. 10:45 2023. júl. 19. 10:45

Az MSZP frakcióvezető-helyettese választ vár a belügyminisztertől arra: mi lesz a Budapesten és Pest vármegyében súlyos fogyatékossággal élők sorsa azután, ha szüleik már nem tudnak róluk gondoskodni?

A kormány ideológusai a jóléti társadalom helyett, a munka alapú társadalomban hisznek, számukra csak a teljesítmény, a profit és a nyers erő számít és érzéketlenek a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek sorsa iránt. A NER rendszerében fokozatosan építették le a fogyatékkal élő embereket is védő garanciákat, amely napjainkra igen nehéz élethelyzetekhez vezetett, ezért Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be Pintér Sándor belügyminiszternek: „Mi lesz a Budapesten és Pest megyében élő súlyosan fogyatékos betegek sorsa, ha szüleik már nem tudnak majd róluk gondoskodni?” – címmel.

Egy magára valamit is adó társadalom szolidáris a védtelen honfitársaink iránt, azonban a kormány által kijelölt irányvonalat szép lassan átvette a teljes állami intézményrendszer, így ma már sok esetben csak papíron vannak jogai a kiszolgáltatott helyzetben lévő embertársainknak.

Gurmai Zita az üggyel kapcsolatosan egy konkrét esetet is ismertetett. 2018-ban hat súlyos fogyatékossággal élő felnőtt és az őket ápoló édesanyjuk pert indított az illetékes minisztérium ellen. Azt akarták elérni, hogy bíróság mondja ki, hogy súlyosan sérti a fogyatékossággal élők jogait az a helyzet, hogy a fogyatékkal élő budapestiek számára nincs támogatott lakhatási lehetőség, holott az államnak is kötelessége lenne lakást és szolgáltatásokat biztosítani az érintettek számára.

Hosszú pereskedés után a bíróság megállapította a súlyos jogsértést és jóvátételre kötelezte az államot, azonban a minisztérium felülvizsgálati kérelmével kapcsolatosan eljárva, a Kúria úgy döntött, hogy mégsem kötelezhető az állam arra, hogy támogatott lakhatást biztosítson, sőt, még a kártérítési kötelezettséget is visszavonta. A döntés szerint ugyanis az államtól nem lehet kikényszeríteni a segítséget, még akkor sem, ha törvényben meghatározott feladatát mulasztja el.

„Tehát valóban jár minden fogyatékos embernek támogatott lakhatás Budapesten, de ezt peres úton nem lehet kikényszeríteni” – érvelt az MSZP frakcióvezető-helyettese.

A minisztérium azzal érvelt, hogy folyamatban van egy 25 milliárd forintos keretösszegű pályázat értékelése, amely a „támogatott lakhatás kialakítását” szolgálja, azonban sajnos ez a központi régióra, Budapestre és Pest megyére nem vonatkozik.

Gurmai Zita emlékeztetett, hogy korábban az érintettek kifejezetten kérték a területi korlátozás feloldását annak érdekében, hogy Közép-Magyarországon is létrejöhessenek támogatott lakhatási szolgáltatások, és az itt élő fogyatékos emberek ne kényszerüljenek vidékre.

Az MSZP frakcióvezető-helyettese ezért az alábbi kérdésekkel fordult a belügyminiszterhez:

1. Elégedetten dőltek hátra a Kúria döntése után? Önöket valóban nem érdekli a súlyosan fogyatékos emberek sorsa?

2. Mi lesz a Budapesten vagy Pest megyében élőkkel, ha szüleik már nem tudnak majd róluk gondoskodni?

„Ha egy politikai erő túl sokáig van hatalmon, akkor fennáll a veszélye annak, hogy a társadalmi elit élére kerülve, megfeledkeznek a hétköznapi emberek sorsáról, és érzéketlenné válnak a kiszolgáltatott emberek sorsa iránt. Éppen ezért szeretném emlékeztetni őket, hogy az állam nem önmagáért, és nem a hatalmi elit önös céljaiért szerveződik, hanem a társadalomért. Egy jóléti demokráciának az itt élő emberek céljait kellene szolgálnia” – összegzett Gurmai Zita.