Miért nem a kórházakat fertőtlenítik Németh Szilárd katonái?

Föld S. Péter 2020. július 21. 10:58 2020. júl. 21. 10:58

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, nem mellesleg a Fidesz egyik alelnöke, a Pesti úti idősotthon elé vezényelte seregeit, hogy sajtótájékoztató keretében tájékoztassa a közvéleményt az általa fontosnak tartott dolgokról. Húsvét után már másodszor fertőtlenítették az idősotthont. Mint Németh mondta, Karácsony Gergely főpolgármester helyett. Az eseményről készült felvételeken a helyzet komolyságát alátámasztandó, katonák is feltűntek. Németh államtitkár szerint, az ő munkájuk nemcsak veszélyes, és szakértelmet kíván, de fizikailag is megterhelő, hiszen a nagy melegben egyetlen nap alatt, akár hat-nyolc liter folyadékot is veszíthetnek.

Németh államtitkár, aki a már említett titulusai mellett, a nyilvánosság előtt elkövetett birkafejevés örökös magyar bajnoka is egyben, közölte a megjelentekkel, hogy az ellenzék a vírusnak drukkolt, hátráltatta az ellene folytatott harcot, mert az volt a céljuk, hogy megbuktassák a kormányt.

Sok minden elhangzott ezen a sajtótájékoztatón, néhány említést azonban hiányoltunk. Például azt, hogy a mostan fertőtlenítésről Karácsony Gergely főpolgármester már áprilisban megállapodott a honvédséggel. Ezt az információt Németh államtitkár elfelejtette megosztani a nagyközönséggel. Nyilván nem tartotta fontosnak, hogy az igazság minden részletét kifejtse. Dézsavü érzésünk volt: 1989-ben az ifjú és akkor még nem keresztény, viszont nagyon liberális Orbán Viktor, Nagy Imre újratemetésén hazazavarta az oroszokat. Azt a hadsereget, amely az előző magyar kormánnyal kötött megállapodásnak köszönhetően, már javában kifelé tartott Magyarországról. Németh államtitkár, bizonyára az általa is emlegetett nagy meleg miatt, arról is elfelejtette tájékoztatni a közvéleményt, hogy az idősotthonokban elhunytak döntő többsége a kórházakban fertőződött meg, országosan pedig az összes fertőzött negyede a kórházakban kapta el a vírust. És a tisztesség azt is megkívánta volna, hogy Németh államtitkár arról is beszéljen, hogy az elhunytak fele azért halt meg, mert valamelyik államilag fenntartott kórházban, fertőzés formájában összefutott a koronavírussal. Ezeket is illett volna megemlíteni, ha nem is a teljesség, de legalább a hitelesség kedvéért.

S ha már a katonákat ilyen szépen felvonultatta Németh államtitkár, be lehetett volna lengetni néhány légvédelmi rakétát is a helyszínen, hogy még az elmondottaknál is jobban átérezhessük a helyzet komolyságát. Meg azokat a honvédségi repülőgépeket is felvonultathatta volna az idősotthon elé, amelyekkel Orbán Viktor szabadidejében meccsre szokott járni. Ezek a külsőségek még kézzelfoghatóbbá tették volna Németh Szilárd által elmondottakat, vagyis azt, hogy az ellenzék a vírusnak drukkolt, mert azt akarta, hogy minél több magyar ember haljon meg, akiket aztán migránsokkal lehetett volna pótolni.

Amit a legjobban sajnálunk, hogy Soros György kimaradt a felsorolásból. Pedig, jár nekünk a sorosozás, megszoktuk már, úgy kell nekünk, mint a mindennapi betevő. Hiányérzetünk van, ha nem jutunk hozzá.