Miért nem kínait ad a kormány a cseheknek?

Németh Péter 2021. április 4. 09:07 2021. ápr. 4. 09:07

Nehéz jelzők nélkül leírni, milyen kampányt folytat a Fidesz és a kormány az ellenzék, illetve a baloldal ellen. Most már a közösségi médiában is pénzt költ arra – az is a mi pénzünk –, hogy olyan állításokat szórjon szét a világban, amelyek nem igazak. A kormánypárt egyik kiemelt kampányeleme a baloldal – beleértik Jakab Pétert is – szidalmazása, annak hirdetése, hogy oltásellenesek lennének. Ezt, újabban még egy elemmel bővítették: azt közlik, hogy miközben lebeszélik az embereket az oltásról, magukat beoltatják. „A Gyurcsány vezette baloldal” – mondják, és odabiggyesztenek néhány fényképet, olyan ellenzéki politikusokét, akik már megkapták az oltást. 

Aztán fut egy másik kormányzati hirdetés is; nem lehet szinte egyetlen tv-csatornát, vagy internetes oldalt úgy megnyitni, hogy ne jöjjön szembe a féligazságot tartalmazó propaganda. A reklámfilm azt állítja – és az összes kormány alá rendelt rádiócsatorna (más, frekvenciával rendelkező nincs is), hogy Magyarország szinte kétszer annyi embert oltott be, mint az Európai Unió többi országa. És, hogy látványosabb legyen a hirdetés, grafikonon is ábrázolják a különbséget. Ami ugye – ha a formál-logika alapján közelítjük – élő cáfolata az első állításnak; ha ugyanis a baloldal oltásellenes hadjáratot folytatna, akkor azt meglehetősen gyenge eredménnyel teszi, hisz, lám, messze az unió többi országa előtt járunk. 

Mellesleg ez utóbbi állítás nagyjából igaz: kétségtelen, hogy lakosságarányosan több ember kapott védelmet már itthon, mint a többi európai országban. És az is igaz, hogy ez kizárólag a Szijjártó külügyminiszter által behozott kínai és orosz vakcinának köszönhető, illetve annak, hogy az EU által lekötött nyugati vakcinák szállítása elcsúszott, mégpedig a gyártók hibája miatt. Ezt a késedelmet azonban hamarosan ledolgozza az EU; már most elmondható – a kormány mindenfajta Brüsszelt támadó propaganda anyagával szemben –, hogy az EU által lekötött kontingensből ugyanannyi érkezett Magyarországra, mint az európai engedéllyel még nem rendelkező kínai és orosz vakcinából. Amúgy pedig mi már olyan jól állunk, mint „oltó nemzet”, ugye, hogy 40 ezer vakcinát átadunk a bajban lévő cseheknek. Ami helyes és jó gesztus, csak azt nem értem, miért a Pfizerből és Modernából, és miért nem a keletiekből? Talán, mert a csehek azt nem használják? Mint ahogy az unió többi országa sem, ebből fakad a lemaradásuk. Áprilisban azonban tömegében érkeznek az oltóanyagok, vagyis szép lassan elindul a többi országban is felfelé az oltottak aránya. Miközben ügyelnek arra, hogy kordában tartsák a fertőzés terjedését, és minél kevesebb ember haljon bele a járvány okozta betegségbe.

Ha körbetekintünk, azt látjuk, hogy ugyan kevesebb ember kapta meg – arányaiban persze – a kellő védelmet, de jóval kevesebben is esnek áldozatul a Covidnak. Erről az adatról azonban nem tesz közzé hirdetést a magyar kormány; ha tehetné, teljesen elhallgatná, hogy e téren Magyarország áll a legrosszabbul. Nagyságrendekkel többen halnak meg, mint más országokban, amire Kásler miniszternek az a válasza, hogy tavaly viszont kevesebben haltak meg. Mintha az vigasztalóbb lenne, ha valaki csak fél évvel később hal meg. Az Orbán vezette hatalomnak esze ágában sincs kivizsgálni: hol mit ronthatott el a járvány kezelésében, hogy immár jóval húszezer felett jár az áldozatok száma. Egy ilyen adatot nem lehet azzal félresöpörni, hogy mi az első hullám idején sokkal jobbak voltunk, mint mások. És nem lehet csak a vak véletlennek betudni; elég egyértelmű, hogy a védekezés elégtelenségéről van szó. 

Ezt a mai hatalmat azonban nem az igazság, nem az okok feltárása és a megfelelő tanulságok, következtetések levonása érdekli. Ezt a hatalmat csak az érdekli, hogy miközben minden felhatalmazás az ő kezében van, a járvánnyal kapcsolatban csak ő hozhat döntéseket, következésképp a felelősség is csak az övé, hogy a politikai ellenfelet vádolja, annak kitalált oltásellenességére hárítson mindent. 

És ennek érdekében csatasorba állította Áder Jánost is. Hogy komplett legyen a hatalom igazság-ellenessége. 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom