Minden szinten, szinte minden: így (is) próbálja a kormány megnyerni a nyugdíjasokat

NVZS 2025. december 4. 07:00 2025. dec. 4. 07:00

Az időskorúak teljes lenézését tükrözi a kormány minden egyes, a nyugdíjasokat célba vevő, tájékoztatásnak – amúgy pocsékul – álcázott üzenete. Ezek száma – ahogy a Fidesz uralmának lassan 16 évében megszokhattuk – számottevően megszaporodik, egyre durvább, nemegyszer hazugságba átcsapó csúsztatások formáját ölti, s ömlik minden felületen. A hívószavakat, mondhatni jelszavakat a rogáni propagandagyár szakmányban szállítja a kormány és médiája számára, mi pedig csak kapkodjuk a fejünket olvasva, hallgatva látva őket. De vajon mi lennénk azok, akik félreértelmezik a kormány szándékát? Döntsék el Önök, két példa alapján.

1. A kormány üzenetnek álcázott politikai hirdetése

Mint ismert, a közösségi felületeken immár tilos politikai hirdetéseket közzétenni. Ez nagyon komoly érvágást jelent a Fidesz számára. Ez ellen persze könnyű védekezni, csak idő, energia és pénz kérdése, hogy naponta kilószámra szállítsa az ezért fizetett stáb a közösségi média felületein megjelenő üzeneteket. Például egy, december 2.-ára időzítve a következő képpel megjelent üzenetnek álcázott politikai hirdetés, amely a magyar kormány Facebook-profiljában jelent meg, s amely azt domborítja, hogy Az idősek többféle juttatásban részesültek az ősz folyamán: 30 ezer forintos vásárlási utalványt kaptak: novemberben pedig szintén 1,6 százalékos nyugdíj-kiegészítést folyósítottunk, ami 11 hónapra visszamenőleg járt.” 

Ezzel a szöveggel és képpel a kormány hatalmasat csúsztatott (hazudott inkább). Ráadásul a képen olvasható 10 szóból álló szövegben rögtön nem is egy, hanem két állítása is könnyen leleplezhető. 

Hamarabb érkezik a nyugdíjkiegészítés” – szól az állítás egyik fele. Nos, semmiféle nyugdíjkiegészítés NEM érkezett decemberben a jogosultaknak! Ami érkezett, az a nyugdíj, benne az idei évre novembertől folyósított plusz nyugdíjemelés, amire azért volt törvényileg kötelezve a kormány, mert a januári törvényileg járó inflációkövető emelés szükséges mértékét – szokásához híven – valahogy rosszul lőtte be, amit a jogszabályok által kötelező módon korrigálni kellett. Amúgy ezzel a novemberre kitolódott teljes inflációkövetéssel még akkor is rosszul jártak a nyugdíjasok, ha azt – ugyancsak törvényi kötelezettség és nem jószándék alapján – visszamenőlegesen, egyben kiutalták. Merthogy mire az érintettek megkapták, újabb infláció rakódott a napi megélhetéshez szükséges élelmiszerekre, szolgáltatásokra, rezsire stb., miközben 11 hónapig a kincstár használta a nyugdíjasok pénzét. 

De lássuk a kormány csúsztatásának második mondatát, miszerint december 2.-án elkezdődött a nyugdíjak kifizetése. Tény, elkezdődött, de ezt aligha lehet beállítani kormányzati kegyként. Merthogy emberemlékezet óta mindig december első napjaiban utalják, illetve kezdik el házhoz kihordani a jogosultak havi „apanázsát”, azzal a felkiáltással, hogy kell idő a decemberi ünnepekre történő beszerzésekre. Az idén december 2.-ára esett a start, miként 2020-ban is, de van, amikor – a naptár úgy adódik – december 3.-ára, miként például tavaly vagy 2018-ban.

2. JÓKOR – a Fidesz állami pénzen terjesztett „magazinja”

Nem alacsony azoknak a kormányzati szócső funkcióját betöltő – sajtóterméknek beállított – kiadványoknak a száma, amelyek éjjel-nappal nem is titkolt propagandát mantráznak. Vannak persze sokkal súlyosabbak is, mint a JÓKOR-nak nevezett, az időseknek készült „magazin”, de ez a hiszékenyebb célközönsége miatt különösen felháborító.

Ez is a Rogán-művek terméke, 2020-ban jelentette be az indulását az azóta már államfőként is bukott Novák Katalin, akkori család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Mint a Média1 korabeli beszámolójából tudhatjuk: a több mint kétmillió példányban évente négyszer megjelenő 16 oldalas színes lapnak klasszikus értelemben vett impresszuma nincs, induláskor arról szólt a fáma, hogy a Magyar Államkincstár kiadásában, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Idősek Tanácsa és a Miniszterelnöki Kabinetiroda együttműködésének a produktuma. Novák – szavahihető – Katalin a lap indulását bejelentve, arról beszélt, hogy a magazin segítségével a nyugdíjasok „közvetlenül, hiteles forrásból kapnak tájékoztatást minden, őket érintő kérdésről”. 

A több mint kétmillió példányban megjelenő, darabonként, azaz nyugdíjasonként 88-125 forintot kóstáló, amúgy mindannyiunk adófizetői forintjaiból finanszírozott lap évente sok-sok százmilliót emészt fel. Csak az idei márciusi 207 millió forintba fájt nekünk – ami majdnem a duplája az első példányszám mintegy 110 millió forintjának. A kiadvánnyal több legyet is ütnek egy csapásra – megtévesztik az arra még fogékony időseket, miközben a saját pecsenyéjüket is sütögetik, például Rogán, akinek a köréhez tartozó Balásy Gyula kapja meg rendre a gyártás és a kiszállítás zsíros bizniszét. 

S hogy mit kapunk a pénzünkért? Önök helyett megnéztük. Íme a „lapszemle” címszavakban:

Orbán Viktor köszöntőjével indul a móka, a kormányfőnek van humorérzéke, hiszen olyanokat állít, mint hogy „a multinacionális áruházláncok indokolatlan áremelései terhelte a mindennapokat”, ezért a kormány 30 ezer forintos nyugdíjas utalványokkal segíti az időseket. Persze előkerül a Tisza is (bár a párt nevének említése nélkül), s ebben már egy vaskos hazugság is olvasható: „egyes politikai erők... meg akarják adóztatni a nyugdíjakat... ez minden nyugdíjasnak, Önnek is, 30 ezer forintos adóterhet jelentene havonta”. Meg persze az sem marad említés nélkül, hogy a „nemzeti kormány” már dolgozik a 14. havi nyugdíj visszaállításán. Az ötlettelen orbáni üzenet alatt fél oldalas, hirdetésszerű felsorolás található, összesöpörve és gesztusként beállítva minden, a nyugdíjasokra ráhúzható intézkedést, köztük olyanokat, amelyek biztosítása a kormány törvényből adódó kötelezettsége. 

A hirdetések alatt/felett/mellett megjeleníteni kötelező X sem itt, sem a 16 oldalas kiadvány többi, hasonló összeállításában nem jelenik meg. Ide sorolandó a gondosórával, a gyógyszerek kapcsán az EESZT-vel foglalkozó szösszenet, továbbá a Szerencsejáték hatoslottót, az MVM-nek pedig egy támogatási lehetőséget propagáló hirdetése.

De vissza a tartalomhoz. Olvasható egy interjú Nagy István agrárminiszterrel, aki szerint „az ellenzéki pártok százezreket vennének ki a nyugdíjasok zsebéből”; a Fideszhez közismerten kötődő művészekkel, celebekkel (Csepregi Éva, Esztergályos Cecília, Nyári Károly); a háborútól való rettegést közvetítő „mezei” nyugdíjasokkal, mégpedig azzal az aljas kérdéssel fémjelezve, miszerint „a háborúpárti ellenzék visszahozná a kötelező bevonulást?”.

Már megtapasztalhattuk, hogy Magyarország második űrhajósát, a közpénzből több tízmilliárd forintért „űrutaztatott” Kapu Tibort Orbánék politikai propaganda-célokra használják (erre csak egy példa itt), ám az új, hogy már az édesapját is bevonják ebbe. Mindenesetre a JÓKOR friss számában kétoldalas beszélgetés van apával, s fiával, igaz, nem politikáról, hanem a karácsony megünnepléséről. A cél persze egyértelmű: megpróbálni hitelesebbé tenni a magazint. 

A 16 oldalon összesen három olyan cikk található, amely tényleg hasznos az idősek számára. Van egy oldalnyi idős torna, egy cikk, amely a demenciára és megelőzésére hívja fel a figyelmet, valamint még egy, amely a karácsonyi csalások elleni tanácsokat tartalmaz, felsorolva, mire ügyeljenek az idősebbek (is), hogyan előzhetjük meg a bepalizásunkat. S van egy kellemes meglepetés is: a hátsó borítón található keresztrejtvény megfejtése nem politikai propaganda, hanem Arisztotelész egy mondásának egy része.

Annak, aki ezek után kedvet kapott hozzá, jó olvasást kívánunk! A magunk részéről örülünk, hogy jövő márciusig nem kerül újabb ilyen szennykiadvány a kezünkbe.