Most is titkolják, mint mondott Orbán Kötcsén

Sebes György 2022. szeptember 11. 14:30 2022. szept. 11. 14:30

A Somogy megyei Kötcsén az idén is megtartották a Polgári Magyarországért Alapítvány Polgári Piknik elnevezésű rendezvényét. A Dobozy-kúriánál felvonultak mindazok a személyiségek, akikre továbbra is számíthat a miniszterelnök. Ott volt Schmitt Pál volt államfőtől kezdve a kormány tagjain át sok közéleti ember és művész is. Ha megkérdezték őket, a maguk módján válaszoltak.

Már szinte mindent tudunk a Kötcsén immár 31, alkalommal megrendezett polgári piknikről. Mindent, ami nem fontos és amivel szórakoztatni lehet a közönséget. Csak a lényeg marad – egyelőre – titokban. Talán majd néhány nap, esetleg néhány hét múlva kiszivárog valami abból, mit is mondott Orbán Viktor felsorakozott híveinek. Pedig most aztán igazán jó lenne tudni, miképpen értékeli a miniszterelnök a nyár végére kialakult hazai helyzetet. 

Találgatni persze lehet. A miniszterelnök politikai igazgatója – nyilván előre megfontolt, jól kifundált szándékkal – igyekezett is segíteni eben. Orbán Balázs azt közölte, hogy az előadást az orosz-ukrán háború és annak Európára gyakorolt hatása határozza meg. És persze azt is jelezte, hogy újra lehet hibáztatni az uniót a szankciók miatt, ismét szóba kerül, hogy az oroszokat ezekkel nem sikerült térdre kényszeríteni. Emiatt pedig az egész kontinens szenved. Így – természetesen – Magyarország is, bár itt – hála az előrelátó hatalomnak – nincsenek akkora gondok, mint szinte mindenütt másutt. 

Nem kétséges, mindez elhangozhatott, hiszen régóta ez áll a kormányzati kommunikáció előterében. Ezzel próbálják magyarázni a mind jelentősebb hazai gondokat, amelyeket egyúttal e propaganda-fogással igyekeznek is elfedni. De ha valóban erről és csak erről beszélt a miniszterelnök a meghívott elit-csapatnak, az végtelenül szomorú és aggasztó. Ha ugyanis a hatalom jelenlegi birtokosai nem veszik észre, hogy nagy bajok vannak, akkor joggal állapíthatják meg róluk itthon és külföldön is, hogy valóban alkalmatlanok az ország irányítására. Ha pedig csak úgy tesznek, mintha minden rendben lenne, akkor viszont emiatt érheti őket jogos kritika.       

Legyünk jóhiszeműek és tegyük fel, hogy Orbán Viktor valóban őszintén beszélt azoknak az embereknek, akiktől azt reméli, hogy tűzön-vízen át kiállnak mellette. Tegyük fel, hogy beismerte, hibáztak, amikor a választási győzelem érdekében kockára tették az ország jövőjét. Netán azt is elmondta, hogy a gazdaság gondjai nem a több mint fél éve tartó háborúval kezdődtek, hanem jóval előtte. És ennek kapcsán talán arról is szót ejtett, hogy hibáztak, amikor ujjat húztak az unióval és elbizonytalanították a mindennél jobban szükséges, hatalmas összegek átutalását. 

Ha pedig tényleg így történt, és valami hasonló is elhangzott a beszédében, akkor igazán jó lenne tudni, hogy milyen kiutat vázolt fel. Hiszen lehet okolni Brüsszelt, vagy akár Soros Györgyöt a kialakult helyzetért. A végtelenségig lehet hangoztatni, hogy ha most a baloldal, vagy az ellenzék lenne hatalmon, akkor még sokkal több szenvedés jutna a lakosság osztályrészéül. Józan pillanataikban azonban arról nem feledkezhetnek meg, hogy 12 évi fideszes kormányzás és a negyedszerre is megszerzett kétharmados többség birtokában jutott idáig az ország.   

A duma pedig már nem segít. Orbán Viktor sok éve bevallotta, hogy nem arra kell figyelni, amit mond, hanem arra, amit csinál. Csakhogy a tetteket – általában – megelőzik a szavak. Vagyis a 31. polgári pikniken elhangzott beszéd támpontot adhatna arra, vajon látja-e igazán az ország első számú vezetője, hogy milyen helyzetbe kormányozta szeretett (?) országát, vagy továbbra is egy olyan álomvilágban él, amelyben semmi sem fontos, csak az, hogy megtarthassa a hatalmát. Minden áron.

Az a rengeteg – egyébként fölösleges – információ, amely napvilágot látott a kötcsei találkozóról, tehát teljesen lényegtelen. Csak arra alkalmas, hogy elterelje a figyelmet a hatalom birtokosainak arról a tevékenységéről, amelyhez – szándékaik szerint – semmi köze a nagyközönségnek. Az egyre rosszabbul élő, becsapott és semmibe vett tömegnek. A célt egyelőre elérték. A média arról tudott beszámolni, amit – szokás szerint, ezúttal is – engedtek neki. 

Egyszer biztosan kiderül, valóban elhangzottak-e lényeges megállapítások ezen a találkozón. Megtudhatjuk, hajlandó volt-e szembenézni a valósággal a miniszterelnök. Egyelőre még várnunk kell az őszinte hangra. Kérdés: meddig?

 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom