Most temeti Orbán a Magyar Nemzetet
Egy napja motoszkál bennem egy szinte megfogalmazhatatlan érzés, azóta, hogy tudatták a jó néppel: a kormányszócső Magyar Idők február 6-tól Magyar Nemzet fejléc alatt fog megjelenni. Sokáig nem értettem, mi közöm a dologhoz, ám végül rájöttem, hogy nem is kevés.
Soha nem voltam nemzetes. Magyar Nemzetes. Nemzet-szerkesztőségben is csak néhányszor jártam – még a kilencvenes évek közepén, a Visegrádi utcában – , amikor külsősként kértek fel egy kiadvány elkészítésére. De sok nemzetes kollégával hozott össze a sors, olyanokkal, akik már a rendszerváltás előtti ellenszélben kóstolgatták a késő-kádárkori hatalmat, de olyanokkal is, akik a lap végnapjaiban folytattak – akár heroikusnak is nevezhető – küzdelmet az Orbán-rezsim ellen.
Legtöbbjükkel soha nem voltunk egy platformon (sőt!), eltérően láttuk a világot, másként ítéltük meg a Nemzet által éppen képviselt értékeket, nem ugyanazt tartottuk fontosnak...egymást többnyire tisztelő, a saját lapunk színeiben egymással versengő kollégák voltunk. Ennyi. Pontosabban, egy közös dolog azért volt bennünk: számunkra, legalábbis az újságírók számára a Magyar Nemzet az a MAGYAR NEMZET volt. A múltjával, a kacskaringós történelmével, a nem mindig olyan dicsőséges kiállásaival együtt is a magyar sajtó emblematikus és tisztelt része volt. Az maradt még a G-nap és bezárása után is. A „Magyar Nemzet” fennmaradt, csak éppen a kiadása szünetelt. A nimbusza tovább élt.
Egészen mostanáig.
Miként a Magyar Hírlap, amely akkor szűnt meg a legendás Magyar Hírlap lenni, amikor Széles Gábor lenyúlta, úgy a Magyar Nemzetnek is most lett vége, hogy Orbán Viktor már az emlékét is le fogja győzni. Persze, nem egy újság emlékével hadakozik ő, hanem elsősorban Simicska Lajossal, neki kell (bosszúból) demonstrálni és fenyegetően üzenni – de azért úgy, hogy mindenki értsen belőle –: ő erőből bármit, bármikor megtehet és meg is tesz. A lépés ugyanabból a tőből fakad, mint a 2015-ös kijelentése: „ha támadják a kisvasutat, meg kell hosszabbítani Bicskéig. Ha tovább támadják, Lovasberényig”.
Kicsinyesség, bosszú, hatalomfitogtatás...a névváltoztatást főként ez motiválja.
Az elsődleges cél: belerúgni az egy óriási sallerrel már korábban padlóra küldött Simicskába. (Nem véletlen, hogy nem 4-én hétfőn, hanem 6-án szerdán jelenik majd meg először Magyar Nemzet fejléccel a Magyar Idők – ami történetesen a G-nap évfordulója.) De ezt a pofont nem csak Simicska kapta, még csak nem is a sajtó, hanem az egész magyar társadalom. Amelyet ezúttal nem pénzzel mérhető értéktől fosztott meg a rezsim, hanem egy ennél sokkal fontosabb és kevésbé pótolható dologtól: egy szimbólumtól.
U.I.: És igen, sajnos Orbán győzött. Magyar Nemzet ügyben mindenképpen. A többi a jövő zenéje.
