MSZP: nem pár forintos kártérítésre van szükség, hanem működő vasútra
Fél év alatt már mintegy 500 millió forintot fizetett vissza a MÁV azoknak az utasoknak, akiknek a vonata legalább 20 percet késett – derült ki a vasúttársaság friss adataiból. Ez elsőre jelentős összegnek tűnhet, ám valójában az összes jegyárbevétel csupán 1,3 százalékát teszi ki. Eközben a késések továbbra is a napi rutin részei, a minisztérium pedig sikerként tálalja a pályafelújításokat, miközben a következményeket rendre az utasok viselik.
A kabinet nagy bejelentéssel vezette be a „késési biztosítás” rendszerét: 20 perc késés után a jegyár fele, 60 perc után a teljes összeg visszaigényelhető. A gyakorlatban azonban ez nem automatikus kompenzáció, hanem egy hosszadalmas adminisztratív procedúra. Külön igénylést kell benyújtani, jegyet csatolni, késést igazoltatni, majd várni, hogy a vasút reagáljon. Sokan nem is ismerik a lehetőséget, másoknak nincs idejük végigvinni az eljárást – így a statisztikák gyakran nem a valóságot mutatják, hanem azt, hogy hányan adták fel a procedúra során – olvasható az MSZP honlapján.
A helyzet még kedvezőtlenebb a bérletesek számára. A vármegye- és országbérlet tulajdonosai csak akkor kapnak bármit is, ha egyetlen bérletidőszakon belül legalább öt, külön igazolt, 20 percnél nagyobb késést szenvednek el. Ha valaki siet munkába, vagy egyszerűen nem tud róla, máris elbukja a lehetőséget – akkor is, ha a vonata akár tízszer is késett. Pedig éppen ők, a minden nap ingázók adják a vasút forgalmának gerincét, és épp nekik lenne a legnagyobb szükségük kiszámítható, megbízható közlekedésre.
Komjáthi Imre, az MSZP elnöke kérdezett rá a kifizetésekre: 2024 decembere és 2025 júniusa között alig félmilliárd forint térült vissza az utasoknak, egy olyan rendszerben, ahol a késés szinte alapértelmezett állapot. A minisztérium ezzel párhuzamosan 81 százalékos menetrendszerűségi aránnyal büszkélkedik, ám azt nem teszi hozzá, hogy ez mikorra várható – és ez az érték még így is jócskán elmarad az európai 90–95 százalékos szinttől.
A kártérítési arány azért sem tűnik alacsonynak, mert a kompenzációhoz külön erőfeszítések kellenek. Arról pedig nem derült ki semmi, hány bérletes jutott hozzá a mindössze 10 százalékos kedvezményhez. A késések okairól szintén hallgatnak: elmaradt karbantartások, félbehagyott beruházások, elöregedett biztosítóberendezések, bezáró vonalak rajzolnak ki egy olyan valóságot, amelyet nehéz PR-ral elfedni.
Komjáthi szerint a „késési biztosítás” nem valódi közlekedéspolitika, hanem a problémák szőnyeg alá söprése. A vasút hibáiért végső soron mindig az utas fizet – időben, bosszúságban, elmaradt csatlakozásokban. Szerinte nem néhány forintnyi kompenzációra, hanem működő vasútra lenne szükség. Az automatikus kártérítés, az átlátható késésstatisztikák és a karbantartásra fordított források jelenthetnék a valódi változást.
