MSZP: új, szociáldemokrata modellre van szükség Magyarországon

HírKlikk 2023. szeptember 14. 20:35 2023. szept. 14. 20:35

Ózdon tartja kihelyezett frakcióülését a Magyar Szocialista Párt. Dr. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője a megbeszélést követő sajtótájékoztatón új, szociáldemokrata modellt ajánlott Magyarországnak. 

Az ózdi frakciómegbeszélés után tartott sajtótájékoztatón dr. Tóth Bertalan úgy fogalmazott: Magyarország ma válságban van, az infláció tömegek megélhetését emésztette fel, a gyarapodás, a fejlődés, a jó élet alapjait pedig folyamatosan rombolja a kormány. A MSZP frakcióvezetője szerint az állam lényegében leállt. Véleménye szerint a Fidesz politikája soha nem működött, soha nem épített jövőt. Felélték Magyarország tartalékait, és nem teremtettek helyette semmit. Dr. Tóth Bertalan szerint kifejezetten káros, lejárt, múlt századi modellt erőltet, amely nem épít, hanem rombol; emiatt pedig Magyarországnak olyan modellre lenne szüksége, ami jövőt épít, ami az embert helyezi a középpontba. „Tudás, fejlődő cégek, jól szervezett munkaerő, szakszervezetek, bérmegállapodások és magas minőségű közszolgáltatások” – foglalta össze dr. Tóth Bertalan az MSZP programját. 

A szocialisták öt területet is megjelöltek, ahol a legnagyobb a baj és azonnali beavatkozásra lenne szükség az országban: a bérek és munka, az EU-s források elérése, extra segítség a gyermeket nevelő családoknak, az önkormányzatok és a köz- és felsőoktatás.

Az MSZP politikusa arra hívta fel a figyelmet: ma dolgozói megélhetési válság van Magyarországon. Ennek okául a Fidesz-féle rezsim hibás gazdaság- és társadalompolitikáját jelölte meg, amelyet tovább élez az Európai Unióval szemben folytatott konfrontatív politika, valamint az a körülmény, hogy a hazai, magyar munkavállalók bérezési, alkalmazási feltételeit gyengíti a harmadik országokból importált vendégmunkásokkal. Dr. Tóth Bertalan szerint a megélhetési válság és a dolgozói szegénység felszámolásához, valamint a jövedelmek reálértékének megőrzéséhez elengedhetetlen, hogy a kormány azonnali béremelést vezessen be, ideértve a minimálbért, és a garantált bérminimumot, illetve megállapodjon az Európai Bizottsággal a vitás kérdésekben, és megszerezze a Magyarországnak járó uniós forrásokat. A kormánynak ezen felül gondoskodnia kellene arról, hogy a magyar munkavállalókkal szemben a harmadik országbeli munkavállalók ne élvezzenek elsőbbséget, különleges jogokat. 

„Azonnali, nyolc százalékos fizetésemelést követelünk, beleértve a minimálbért és a garantált bérminimumot!” – fogalmazott dr. Tóth Bertalan. Az MSZP frakcióvezetője azt is követelte, hogy legyen adómentes a minimálbér és csökkenjenek az adóterhek; Magyarországon vezessék be az európai minimális bért, ami 875 euró, azaz legalább 350 ezer forint minimálbér járjon mindenkinek. A szocialisták továbbá követelik, hogy csak munkahelyi kollektív szerződés és szakszervezeti egyetértés mellett alkalmazhasson bármely magyar cég külföldi vendégmunkást. 

A sajtótájékoztatón az is lehangzott, hogy az MSZP politikusai megkezdik a felkészülést az őszi parlamenti ülésszakra. A frakcióülést követően, elismerő oklevélben részesítették dr. Tóth Istvánt, aki a választókerület egyéni országgyűlési képviselője volt 2002 és 2010 között, nevéhez számos fejlesztés fűződik, aktív képviselőként Ózd sikeres időszakot köszönhetett neki.

A párt vezetői, a frakció tagjai a frakcióülést követően helyi politikusokkal, aktivistákkal is találkoztak Ózdon, ahol az egyik legfontosabb téma a munkahelyteremtés, hiszen a térségben komoly problémát jelent a munkanélküliség. Késő délután taggyűlést tartott a párt, előtte pedig három ózdi idősek otthonát is felkerestek, hogy első kézből hallják, milyen problémákkal küzdenek a magyar nyugdíjasok.