Nagyon elverték a Fidesz által támogatott jelöltet

HírKlikk 2018. december 10. 06:00 2018. dec. 10. 06:00

A független Nagy Sándort választották a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tibolddaróc polgármesterévé a vasárnapi időközi polgármester-választáson - közölte a település jegyzője az MTI-vel.

Molnár Sándor elmondta: a több mint 1100 választópolgár közül 610-en adták le voksukat, ebből 603 volt érvényes. A nem hivatalos végeredmény szerint Nagy Sándor korábbi alpolgármester 396, míg ellenfele, az ugyancsak független Harai Istvánné 207 szavazatot kapott. 

Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a település polgármestere, Dósa József idén szeptemberben indoklás nélkül lemondott.

Bár két független jelölt mérkőzött meg, a vesztes Harai Istvánné bírta a Fidesz támogatását is, amit nem is rejtettek véka alá. Személyesen Tállai András, a Fidesz helyi tótumfaktuma tartott eligazítást vasárnap reggeli facebook posztjában, miszerint "Tibolddaróc további fejlődése érdekében támogassuk közösen Harai Istvánnét a polgármester-választáson!"

Korábban, december 5-én szintén az általa csak Marikaként emlegetett jelölt támogatására biztatta a lakosokat, mivel „a tapasztalata, helyismerete és az emberek iránt tanúsított empátiája is alkalmassá teszi a polgármesteri szerepre”.

Tállai azokra is gondolt, akik nem a Facebookon élik az életüket, szórólapot is készíttetett, amelyen szintén Harainé mellett kampányolt.

 

Forrás: Hírklikk