Ne a Jobbik miatt aggódjon Lauder úr, Magyarországra a Fidesz jelenti az igazi veszélyt

Föld S. Péter 2019. február 13. 05:45 2019. feb. 13. 05:45

Ronald S. Lauder a Zsidó Világkongresszus elnöke a szervezet honlapján tette közzé, hogy nemrégiben Magyarországon járt, mert olyan információkat kapott, hogy a magyarországi baloldali ellenzék szövetségre léphet a Jobbikkal.  

„Magyarországi látogatásomon döbbenten tapasztaltam, hogy a hírek igazak"

- közölte Lauder, majd hozzátette: „Alig pár éve a Jobbik azzal tűnt ki, hogy nyíltan antiszemita, rasszista, idegengyűlölő hangot ütött meg és ilyen ideológiát követett. A párt tagjai és vezetői azóta is vergődnek gyűlöletkeltő nyilatkozataik és tetteik mocsarában. Egy ideje a Jobbik ugyan megpróbálja átcímkézni magát, ám konkrét tettekben alig tett valamit azért, hogy elhatárolja magát antiszemita gyökereitől, vagy hogy gátat vessen a párt helyi szervezeteiben folyó antiszemitizmusnak és rasszizmusnak".

Tisztelt Lauder úr!

Olvastam, hogy aggódik, amiért a magyarországi demokratikus ellenzék együttműködésre készül a Jobbikkal, miközben Orbán Viktor Önnek legutóbb azt írta, hogy a magyar kormány „a zéró tolerancia politikáját követi az antiszemitizmus kérdésében.”

Ez azonban, mint bizonyára Ön is tudja, csak a mások antiszemitizmusára érvényes, a kormány a sajátjára nézve nem tartja kötelezőnek a zéró toleranciát. Feltehetőleg Ön is értesült arról, hogy Orbán Viktor kormánya nemrégiben mintegy egymilliárd forinttal támogatta Kenderesen a Horthy Liget létesítését, s az sem lehet újdonság az Ön számára, hogy ugyanez a kormány az elmúlt években milliárdokat költött egy amerikai-magyar, zsidó származású milliárdos elleni gyűlöletkeltésre. Ez a rengeteg pénz sok magyar emberben alantas indulatokat, ne kerteljünk, antiszemitizmust gerjesztett.

Mi itt Magyarországon tiszteljük az Ön munkásságát, és nagyra becsüljük a tevékenységét. El kell mondanom azonban, hogy Önnek ebben a mostani kérdésben nincs igaza.

Ön nem Magyarországon él Lauder úr, ezért nem tudhatja, hogy ma a zsidóságra - és a nem zsidó származású tisztességes magyar emberekre - nem a Jobbik, hanem a Fidesz diktatórikus kormányzása jelenti az igazi veszélyt. Tudnia kell továbbá, hogy a Jobbikkal formálódó együttműködés alkalmi, időben és tartalmilag korlátozott. Csak addig tart, ameddig a demokráciát visszaállítani akaró erők le nem győzik a Magyarországon diktatúrát építő Fideszt. Nem csukjuk be a szemünket, és nem felejtjük el mindazt, amit a Jobbik korábban mondott és tett. Megjegyzendő, hogy mindezeket abban az időben mondta és tette, amikor a Fidesz még természetes szövetségesének tekintette a pártot. Ezt a sokáig szélsőséges, mostanában kevésbé kirekesztőnek mutatkozó Jobbikot a Fidesz segítette világra jönni, korábbi elnöke, Vona Gábor ugyanabban a polgári körben politizált, mint Orbán Viktor.

Azoknak az ellenzéki pártoknak, amelyek most ennek ellenére hajlandók bizonyos konkrét kérdésekben együttműködni a Jobbikkal, már akkor is bajuk volt ezekkel a megnyilvánulásokkal. Már akkor is bírálták a Jobbikot, amikor Orbán Viktor derék, nemzeti érzelmű ifjaknak nevezte őket, és sok sikert kívánt nekik a további tevékenységükhöz. A Jobbik múltja valóban vállalhatatlan, a jelene viszont –alkalmilag, egy nagyobb cél, a demokrácia megmentése érdekében – elfogadható.

Nyilván nincs két egyforma helyzet a történelemben, de mindenki által ismert, hogy a második világháború idején az ideológiailag egymástól igen távol álló Churchill és Sztálin összefogtak a világ elpusztítására készülő Hitler ellen. Ez az összefogás azt eredményezte, hogy a világ megszabadult a fasizmustól - legalábbis annak „győztes” formájától. Miután a „feladatot” sikeresen teljesítették, a résztvevő felek útjai szétváltak, mindenki ment a maga útján, és eszük ágában sem volt tovább szövetkezni.

Lauder úr, minden tiszteletünk dacára azt kell mondanom, hogy Önnek nem a demokratikus ellenzék és a Jobbik együttműködése miatt kellene aggódnia, hanem Magyarországért. Azért, hogy ez a demokráciával és a szabadsággal a rendszerváltozás után épp csak egy rövid ideig kokettáló ország ne váljon végleg a ma uralkodó hatalom diktatúrájának martalékává.