„Nem akartam még egy gitáros albumot”

Megjelent Alapi István legújabb – és saját megfogalmazása szerint eddigi legszínesebb – szólólemeze, amelyen olyan világsztárok működnek közre, mint a hétszeres Grammy-díjas Randy Brecker, Frank Gambale, Derek Sherinian és Gary Husband. A gitáros arról mesél, miért nem akart „egy az egyben” folytatást készíteni, hogyan ír vendégeire szabott dalokat, miért nem „gitáros lemez” ez a szó klasszikus értelmében, hogyan készült a hangzás nagyrészt otthon, és mi kellene egy méltó lemezbemutatóhoz.

Mi teszi különlegessé az új szólólemezt?

Az, hogy nem folytatás. A korábbi lemezeimen már végigjártam a paletta jó részét – fusion, instrumentális rock, akusztikus, énekes anyagok –, és nem akartam olyat, amire azt lehet mondani: ezt bármelyik korábbira is fel lehetne tenni. Wirth Zoltán barátomtól - aki egy dal kivételével minden dalban dobol a lemezen -  jött az ötlet: miért ne keresném meg azokat a külföldi – amerikai, angol – zenészeket, akár világsztárokat, akikkel az évek során jó kapcsolat alakult ki? Írtam nekik, és mindenki azonnal igent mondott.

Konkrétan kikről van szó?

A hétszeres Grammy-díjas Randy Brecker, Frank Gambale, Derek Sherinian és Gary Husband is szerepel a felvételeken – mellettük több kiváló magyar és külföldön élő magyar zenész, például Dörnyei Gábor, Vasky Gábor és Lantos Zoltán is közreműködött.

A lemez rendkívül sokszínű – mintha minden vendéghez külön, „személyre szabott” dalt írtál volna.

Pont ez volt a cél. Frank például rákérdezett: „rock, metal, jazz – milyen lesz?” Én pedig azt mondtam: olyan zene, ami az ő karakteréhez illik. Lehet, hogy valaki szerint eklektikus, szerintem viszont ettől élő és izgalmas: nem történik meg az, hogy a harmadik szám után már „mindent hallottál”.

Hogyan születnek ezek a kompozíciók?

Több módszerem is van. Van, hogy dúdolok egy fődallamot, aztán gitáron vagy billentyűn építem tovább. Máskor egy különleges hangszínű akkord indít el, abból jön a következő, vele együtt a dallam. És persze van, hogy teljes improvizációból születik a zene: betettem egy egyenes dob-groove-ot, fölé négy és fél percig teljesen szabadon játszottam, majd azt mondtam: kész. Később nekem is vissza kellett hallgatni apránként, hogy a basszust pontosan rá tudjam tenni – mert közben már fogalmam sem volt, mit játszottam.

Instrumentális anyag, mégsem „gitáros lemez” a klasszikus értelemben. Miért?

Soha nem szerettem azokat az albumokat, ahol a „főhős” az első hangtól az utolsóig magát tolja, a többiek pedig csak kísérnek. A példaképeim – a Mahavishnu Orchestra vagy a különböző Chick Corea-formációk – pont az ellenkezőjét csinálták: mindenki kreativitása érvényesülhetett. Itt is ez volt a szempont.

A klipeknél hogyan kezelted az improvizatív szólókat?

Volt, hogy a kész, kevert anyagra forgattunk – Frank például rögtön videóra vette a szólóját. Máskor viszont a forgatáson jöttem rá, hogy nem tudom „szájra illeszteni” az otthoni improvizációmat. Ilyenkor valós időben új szóló született a kamerák előtt. Előfordult, hogy annyira megszerettem ezt a második verziót, hogy végül ez került a lemezre is. Egy másik dalnál pedig a klipre került verzió mellé bónusz trackként feltettem az eredetit is – mert mindkettő mellett tudtam érvelni.

Hol és hogyan készült a hangzás?

A dobot stúdióban vettük fel – Pálfi Balázs a Sonic Gardenerben olyan sávokat rögzített, amelyekhez alig kellett hozzányúlni. Minden más otthon készült. Gitárerősítőt és mikrofont nem használtam: a Bogner erősítőmet a TONEX-szel „profiloztam”, és a szoftveres modell hangját rögzítettem. Így bármikor, akár éjszaka is dolgozhattam ugyanazzal a sounddal. A vendégbasszusok is többnyire otthon készültek.
A keverést – ahogy az előző szólólemezeimen is – én csináltam, de technikai kérdésekben gyakran egyeztettem hangmérnök barátokkal. És igen: a keverést „befejezni” nem lehet, csak abbahagyni – most viszont meglepően kevés dolgot csinálnék másképp.

Lesz lemezbemutató koncert?

Megérdemelné az anyag, de komoly logisztika lenne: a külföldi közreműködőket össze kell hozni New Yorktól Londonon át Los Angelesig – ez nemcsak szervezési, hanem financiális kérdés is. Emellett olyan helyszín kell, ami méltó és arányos. Ha most indulna a szervezés, reálisan jövő év vége felé lehetne tető alá hozni. És igen: előtte nekem is újra meg kellene tanulnom néhány saját improvizációmat.

Hol érhető el a lemez, és várhatunk-e új klipeket?

A legegyszerűbb most a webshopos rendelés – a link megtalálható az István Alapi – Guitar Player (official) Facebook-oldalon, és természetesen kitesszük a cikk végére is. Néhány héten belül a nagy streaming-platformokon is megjelenik (Spotify, Deezer, YouTube Music).
Videóklipekből már három elkészült, és több is folyamatban van – az AI-t pedig kreatívan bevonjuk a látványvilágba is.

A CD IDE kattintva rendelhető meg.