Nem Fiola rúgta a gólt a franciáknak, hanem Orbán Viktor

Az idézett sorok a PestiSrácok vezércikkéből valók, Pilhál Tamás az elkövető. Ha ezer évig élnénk, ekkor sem tudnánk ilyen veretes magvasságokat beleverni a szövegszerkesztőbe. És az is nyilvánvaló, hogy így már egészen más a leányzó fekvése. Minden másképpen van, mint eddig gondoltuk. 

Tegnap például, szerénytelenség nélkül állíthatom, sikerült leírnom egy igen tetszetős mondatot. Jelzős szerkezet is volt benne, még az alany és az állítmány is egyeztetve volt. Nagyon meg voltam elégedve ezzel a mondattal, és arra gondoltam, hogy mindez azért sikerülhetett, mert tehetséges vagyok, igényes a munkámmal szemben, mindemellett szorgalmas és megbízható. Ebben a hitben éltem idáig, de amióta elolvastam Pilhál cikkét, megváltozott a véleményem. Ez a tárgyilagosnak ugyan nem mondható, és seggnyalást nem csak nyomokban tartalmazó írás felnyitotta a szemem.

Most már tudom, hogy mi történt valójában. Az történt, hogy „van egy eltökélt, leleményes vezetőnk, aki jól vezeti a seregeinket. Nem csoda, ha a lehetetlennek is nekifeszülünk.” Mi másnak is feszülnénk neki? Ami lehetséges, annak minek? Valamikor a hatvanas-hetvenes évek fordulóján, boldog tinédzser koromban, volt egy divatos hippi jelszó: „Legyetek mértéktartók, kívánjátok a lehetetlent!”

Akkor ennek a mondatnak volt értelme, mert a szocializmus útján jártunk, és közel voltunk ahhoz, hogy lefektessük a kommunizmus alapjait. Aztán beleért a kezünk a bilibe, és kiderült, hogy nekünk kell lefeküdnünk, mégpedig az oroszoknak, akiket akkoriban szovjeteknek becéztünk.  (A kínai elvtársak akkoriban még a fasorban sem voltak, a Fudan Egyetemről is legföljebb csak álmodhattunk.) De mi már akkor sem térdeltünk le, állva haltunk meg, ahogy urunk és parancsolónk a napokban visszamenőlegesen oly szépen megfogalmazta.

Elvtársak, ott a PestSrácok végtelen harcmezein: ne hagyjátok abba a permanens forradalmat! Alkossatok remekműveket!