Nem ígérhetnek mást, mint vért, szenvedést és könnyeket?

A parlament előzetes ígérete ellenére, hétfőn nem tartott valódi vitanapot az emberi méltóságról, ami a legfontosabb kérdés hazánkban – írta posztjában a gyógyíthatatlan ALS betegségben szenvedő ügyvéd, alkotmányjogász. Ugyanis a témát a parlament egy előre eldöntött NATO-csatlakozás és köztársasági elnökválasztás utánra száműzte a nyilvánosság korlátozásával. Az ügyben megindult társadalmi párbeszédet ez sajnos semmibe veszi – vélte Karsai Dániel, aki rövid videóüzenetben fejezte ki sajnálatát, amiért a parlamentnek nem fontos a méltósággal befejezett élet. Ahogy mondta, eddig csak az hangzott el, hogy mindenképpen az életet kell védeni. „Orbán Viktor nekünk, halálos betegeknek, akik értelmetlenül hatalmas szenvedésnek vagyunk kitéve, vért, szenvedést és könnyeket ajánlott fel. Mi értelme van a cél nélküli szenvedésnek?” – tette fel a kérdést az alkotmányjogász.

50 ellenzéki képviselő együtt kezdeményezte, hogy a parlament tartson politikai vitát „Az életvégi döntésekről” címmel és témakörben. Eredetileg 2024. február elsejét nevezték meg a vita időpontjául. Indoklásuk szerint az önkéntes, aktív eutanázia kérdése, magyarországi tilalmának kapcsolata az alapvető jogokkal és az alkotmányos alapelvekkel az elmúlt hetekben a közéleti vita egyik kiemelt témájává vált. Kiemelten fontos morális és egyben szabályozási kérdésről van szó, amely potenciálisan minden honfitársunkat érinthet, akár saját maga, akár szerettei révén. Karsai Dániel jogtudós a saját betegségén keresztül szembesítette a nyilvánosságot – benne az Országgyűlést – ezzel a rendkívüli súlyú kérdéssel.

Az Országgyűlésnek jogalkotóként megkerülhetetlen felelőssége és feladata, hogy ne söpörje szőnyeg alá ezt a kérdést. Kiemelt társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy az Országgyűlés reagáljon a megfogalmazott álláspontokra, és maga is lefolytassa saját vitáját egy igazságosabb, emberségesebb és a magyar társadalom elvárásainak jobban megfelelő szabályozás kialakítása érdekében – olvasható a kezdeményezésben.

Az életvégi döntésekről szóló 4 órás időkeretben zajló vitához a parlament hozzájárult, de arra csak február 26-án, hétfőn este az új államfő megválasztása és az azt követő azonnali kérdések után kerülhetett sor. A vita előtti két perces technikai szünet alatt az ülésterem csaknem kiürült. Így feltehetően csak a felszólalók maradtak. 

Elsőként Répássy Róbert az Igazságügyi Minisztérium államtitkára tolmácsolta a kormány együttérzését Karsai Dániel alkotmányjogásszal. Elmondta, hogy tiszteletben tartják a harcát és a törekvését, de – ahogy fogalmazott – az ő sorsa egy jogvitába torkollott, ami az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) előtt zajlik. Szerinte a kormánynak nem az a dolga, hogy a saját értékítéletét hangoztassa az EJEB előtt, hanem arról kell beszélni, milyen magyar szabályok mellett kell a strasbourgi bíróságnak ezt a pert megítélnie. Közölte, az Alaptörvény az életet védi, ahogyan azt más országokban is teszik, és azokban nem engedélyezett az aktív eutanázia. Répássy hozzátette a szabályok szerint senkinek sincs joga ahhoz, hogy más életét elvegye, tehát nem segíthet öngyilkosságban, de kijelentette, a magyar kormány tiszteletben fogja tartani az EJEB ítéletét. Megjegyezte, hogy az elutasított népszavazási kezdeményezés nem a kormány kompetenciája, abban a Választási Bizottságnak majd a bíróságnak, illetve azután az Alkotmánybíróságnak lehet döntő szerepe. Mivel több jogi eljárás is folyamatban van, szerinte az lenne a legjobb, ha az Országgyűlés megvárná a döntéseket és csak azután vonná le a következtetéseket.  

A kormány álláspontját ismertető Takács Péter, a Belügyminisztérium államtitkára az egészségügy felől közelítette meg az aktív eutanázia kérdését. Emlékeztetett az egészségügyi törvénynek arra a pontjára, amely szerint a magyar állampolgároknak van lehetőségük egészségügyi szolgáltatást visszautasítani, életmentő és életfenntartó kezeléseket is, erről élő végrendeletben rendelkezhetnek. Elmondta azt is, hogy fontosnak tartják a pszichológiai, pszichiátriai és szociológiai támogatást, és azt is, hogy kiderüljön, mi teszi a betegnek elviselhetetlenné a betegségét. Megemlítette, hogy Magyarországon jelenleg 24 intézmény mintegy 400 ágyon végez kórházi hospice ellátást, az ágykihasználtság tavaly 75 százalékos volt.  Emellett 76 szolgáltató végez otthoni hospice-t, NEAK által finanszírozott tevékenységet, és összességében mintegy 11 ezer embert láttak el ebben a két formában. Kiemelte, hogy az orvosok a gyógyításra esküdtek fel, és ezzel ellentétes lenne, ha a betegüket a halálba kellene segíteniük. Az orvostudomány rohamosan fejlődik, a genetika és a mesterséges intelligencia bevonása a gyógyításba, mind azt sugallja, hogy a gyógyításba vetett hitet a ma reménytelennek tűnő helyzetekben sem érdemes feladni – tette hozzá. 

A kormány képviselői után Szabó Rebeka (Párbeszéd-Zöldek), a vita egyik elindítója elmondta, hogy az aktív eutanáziát megengedő országokban sem lehet könnyen és gyorsan engedélyt kapni erre. Sőt, a kérelmek túlnyomó többségét el szokták utasítani, ha például kiderül, hogy még nem merítették ki a fájdalom csillapításának minden lehetőségét. Hollandiában például tízből csak három aktív eutanáziát kérő kap engedélyt. Úgy vélte, ha Magyarországon a szabad életvégi döntés törvényét megfelelően szigorú szabályozással vezetik be, az javítani fogja a végstádiumú betegek helyzetét. Majd Balog Zoltán püspök korábbi megállapítására hivatkozva közölte, hogy ma a szegényebb embereknek egyáltalán nem adatik meg a minőségi hospice ellátás, ami ellentétes Takács Péternek a jól működő hazai hospice ellátásról szóló állításaival. Szabó Rebeka szerint a vita igazán arról folyik, hogy „tisztelik-e annyira a haldokló személy ítéletét erről a kérdésről, hogy miután biztosítottuk számára a magas színvonalú palliatív ellátást és meggyőződtünk arról, hogy az ítélete jól informált, befolyástól mentes és tartósan fennálló, akkor ne gördítsünk akadályt az akarata útjába.” 

Bedő Dávid (Momentum) hozzászólásában szerinte a parlamenti vita résztvevőinek célja, hogy minimalizálják a gyógyíthatatlan betegek szenvedését. Karsai Dániel és a többi ALS-ben szenvedő beteg sem akar mást, csak méltósággal, szenvedés nélkül befejezni az életét. Mint mondta, jár nekik annak lehetősége, hogy saját életükről dönthessenek. Arra szólította fel a kormányt, hogy kezdeményezzenek népszavazást az aktív eutanáziáról, ha már van pénz nemzeti konzultációra.

A vezérszónokok közül Pesti Imre (Fidesz) szintén a minőségi hospice ellátás mellett érvelt, Arató Gergely (DK) egy érdemi társadalmi vita után lebonyolított népszavazást szorgalmazott, Hollik István (KDNP) szerint morális, erkölcsi vita az aktív eutanázia kérdése, és arra hivatkozott, hogy az EU- és az ENSZ-országok döntő többségében nem engedélyezik az asszisztált öngyilkosságot, szerinte nem indokolt az aktív eutanázia. Bedő Dávid (Momentum) ezután felolvasta Karsai Dániel a magyar Országgyűlésnek írt levelét, amelyben arra kérte a képviselőket, hogy definiálják neki az Alaptörvénybe foglalt emberi méltóságot, mert szerinte az, hogy őt naponta többször pelenkázzák és segítség nélkül nem tudja még a térdét sem megvakarni, ha viszket, vagy az orrát kifújni, illetve nemsokára már azt sem tudja kimondani az unokaöccseinek, hogy szeretlek, már nem az.

Kunhalmi Ágnes (MSZP) elmondta, hogy az emberi szenvedésnek már lehet olyan foka, amely eljuttathatja oda az embert, hogy nem akarja azt tovább csinálni. Szerinte a döntés lehetősége egyfajta biztonságot is ad. Arra hívta fel a figyelmet, ha lehetővé teszik a szigorú keretek között működő aktív eutanáziát, akkor ahhoz a társadalombiztosítás is adjon fedezetet, hogy ne csak azoknak legyen lehetőségük méltósággal távozni, akiknek sok pénzük van.

Lukács László György (Jobbik) is a vita és az eutanáziáról szóló népszavazás mellett érvelt.

Szabadi István (Mi Hazánk) az élethez való jogról beszélt, amelyről az ember nem rendelkezhet úgy, hogy azt eldobja magától.

Szabó Tímea (Párbeszéd-Zöldek) elmondta, hogy senki sem akar magától meghalni, de ha már olyan elviselhetetlen a szenvedés, a fájdalom, akkor azt lehet-e még életnek nevezni? Amikor tudják, hogy gyógyíthatatlan betegségről van szó, hogy nincs visszaút, hogy biztos a pokoli szenvedés és a halál, akkor kötelező az emberi méltóságot tiszteletben tartani. Szerinte a társadalomnak joga van arról beszélni, hogy élet-e az a szenvedés, amit például az ALS betegek átélnek.

Csárdi Antal (LMP) személyes tapasztalatáról mesélt, úgy gondolta ő is, hogy a méltóság mindenkit megillet. Szerinte a tartós és végleges szenvedés, az elviselhetetlen fájdalom és a teljes orvosi technológiai kiszolgáltatottság nem fér össze azzal, amit a jó életet élő emberről gondolunk. 

Bányai Gábor (Fidesz) arról a csodáról beszélt, ami megakadályozta azt, hogy a Covid idején, amikor csak a gépek tartották életben, végleg meghaljon. Őt ugyanis újraélesztették. Szerinte, ha a parlament elfogadja az aktív eutanáziát, akkor mindenki tettestárs lesz gyilkosságban. Ő nem adna jogot arra, hogy a társadalom döntsön az asszisztált halálról. Elmondta, attól fél, hogy ez üzletté fog válni.

Komáromi Zoltán (DK) orvosként átélt tapasztalatait említette. Felidézte a passzív eutanáziát engedélyező egészségügyi törvényt. Szerinte az emberi élet minden áron való védelme nem jelenti azt, hogy egy embertársunk élete utolsó szakaszában szenvedésre legyen ítélve. A haldoklót is megilleti az önrendelkezés joga. 

Szabó Tímea is reagált Bányai Gábor hozzászólására, s kiemelte, hogy az ALS betegeknek nem tud már segíteni a Jóisten, ők meg fognak halni, nekik nincs visszaút. És azt is lehet tudni, hogy ők nagyon sokat fognak szenvedni az utolsó hónapokban, hetekben. Elmondta, nem azt kérik, hogy segítsenek meggyilkolni ezeket a betegeket, hanem azt, hogy segítsenek megszüntetni ezt az értelmetlen szenvedést. Arra kérte a kormányt, hogy ha mást nem is akarnak tenni, legalább vegyék ki a büntető törvénykönyvből azt, hogy büntetendő cselekmény, ha valaki részt vesz egy asszisztált eutanáziában. Ha ugyanis Karsai Dánielt testvére autón elvinné Svájcba azért, hogy saját akarata teljesülhessen, akkor a magyar Btk. szerint Karsai Péter csak emiatt 5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható a svájci orvossal együtt, ha az később – akár turistaként – Magyarországra jön.