Nem kellene összekeverni az emlékezetpolitikát a történelemmel
Ha egy történelmi eseményt vagy nemzeti traumát csupán az emlékezetpolitika szemszögéből közelítenek meg és politikai célokra használnak fel, azt történészként kifejezetten károsnak tartom. Így reagált a Hírklikknek Bárány Balázs, a Történelemtanárok Egyletének alelnöke a magyar külügyi államtitkár múlt héten Párizsban elhangzott előadására. A Sciences Po egyetemen Magyar Levente úgy beszélt Trianonról, hogy azt a magyar tapasztalatokon keresztül analógiaként alkalmazta Ukrajnával kapcsolatban. Azt állította, hogy az első világháború után Magyarországnak két választása volt: vagy folytatja a fegyveres ellenállást, ami szerinte „kollektív öngyilkosság” lett volna, vagy elfogadja a béke feltételeit, még akkor is, ha azok az ország kétharmadának elvesztését jelentik. Szerinte az akkori magyar kormány „az egyetlen észszerű, de tragikus döntést hozta meg”. Majd párhuzamba hozta mindezt Ukrajna helyzetével: „Most Ukrajnának a területeinek egy ötödét kéne feladnia. Nem akarom megmondani, hogy mit csináljon Ukrajna, csak azt mondom, hogy a mi tapasztalataink alapján a béke néha fájdalmas. A kérdés az, hogy mi a fontosabb: az ország életképességének a megőrzése, vagy ragaszkodni néhány ezer négyzetkilométerhez”.
Milyen következményei lehetnek, ha a történelmet újra és újra átírják? Ha az aktuálpolitika beleszól a múlt értékelésébe, ahogyan most éppen Trianon ügyében történik?
A történelemről sosem lehet úgy kimondani axiómákat, mint a matematika igazságokat, hogy 2+2 az mindig négy. Lehet, hogy nem tetszik a válaszom, de ez a dolgok rendje. A történelem diskurzív tudomány, ami folyamatosan változik. Sokszor nem új, „pozitív” ismereteket épít fel a semmiből, hanem inkább lebontja, kritizálja, megkérdőjelezi a korábban elfogadott narratívákat, mítoszokat vagy leegyszerűsített magyarázatokat. Amint távolodunk eseményektől, kiderülhetnek olyan dolgok, amelyeket eddig figyelmen kívül hagytak az ismert források, és ahogy telik az idő, a megtörtént eseményeket is másképpen szemléljük, mint azok, akik esetleg átélték. Vegyünk egy semlegesebb dolgot, például az Aranybullát. A mai nyugdíjasok másképp tanulták, a marxista történelemszemlélet szerint ott egy a pazarló király képe jelent meg, ma az akadémiai álláspont, például Zsoldos Attiláé az, hogy ez egy nyugati mintára fölépülő reformtevékenység előjele volt. Ahogy kiderülnek új dolgok, ahogy megnézünk más nemzetek forrásait, ahogy összehasonlítjuk velük a magunk levéltári anyagait, a történelmi események megítélése folyamatosan formálódik. A történész feladata ezért szép, mert ha jön egy új forrás, vagy új nézőpont, ami más megvilágításba helyezi az elmúlt korok eseményeit, akkor módja van újra gondolni a véleményét.
Adhat ilyen új nézőpontot a napi politika is?
A politika szerepe egészen más. Amit például Magyar Levente mondott Párizsban, az nem történelmi kategória, az csupán emlékezetpolitika, a történelem felhasználása politikai célokra. Szerintem, ha egy történelmi eseményt vagy nemzeti traumát így közelítenek meg, akkor azt politikai célokra használják fel, amit történészként kifejezetten károsnak tartok. Ilyen, ami például mostanában 1956-tal történik a politikában, vagy ahogy 1990-ben Szabad Györgyék úgy döntöttek, hogy a nemzeti ünnepeink egy része 48-ra reflektáljon. Március 15-ike lett a nemzeti ünnep, október 6-ika pedig gyásznap. Trianon esetében még nincs társadalmi konszenzus, és valószínűleg sokáig nem is lesz, mert mindenki máshogy éli meg. A holokauszttal kapcsolatban már van konszenzus, de ott is érik kritikák a történészeket, 1956 kapcsán még a jelét sem látom, hogy valami alakulóban volna. Ez egy olyan ország, ahol a fiatalok Majkát hallgatnak, ahol Tóth Gabi zsűrielnök, ezért nem is feltételezem, hogy abból a korosztályból az átlagos műveltségűek közül bárki le tudná vezetni 1956 hátterét vagy okait. Egy szűk réteg persze vitatkozik rajta, de ezek a viták nem mindig jutnak el a megegyezésig. Ez mindig így volt.
Amikor tanárként belép egy órára, hogy mondjuk Trianonról beszéljen, vagy ’56 a téma, akkor mi a kapaszkodó? Honnan indul a magyarázat?
Trianon esetében is a történelemből indulok ki, de ezt az órát az én „tanmenetemben” megelőzik az első világháborús órák. Addigra a tanítványaim már képben vannak az azt megelőző világpolitika eseményekkel, ahogyan létrejöttek a szövetségi rendszerek. Ha ezt folyamatosan össze tudjuk kapcsolni és visszautalunk az órai eseményekre, akkor nem nehéz Trianont folyamatként bemutatni. A gond az, hogy a történelemóra olyan, mint egy sorozat: két napig nincs, aztán jön a következő folytatás. A folytonosságot fenntartani a gyerekek fejében – de akár még a felnőtteknél is – óriási nehézség. Ezért aztán sokak ismereteiben Trianon a semmiből jött, nincs előzménye, csak a gonosz nagyhatalmak ármánykodása. Pedig ez már lassan a törökök kiűzésétől, lakosságcserétől, reformkortól kezdődő folyamat, amit egy jó tanárnak onnan kell levezetnie.
Megteheti ma ezt egy tanár a NAT szigorú előírásainak közepette? Sok pályaelhagyó tanár éppen ezt a szabadságot hiányolja.
A Nemzeti Alaptanterv mindent tartalmaz, olyan, mint egy Rorschach-teszt. Lehetőség. Van erre egy angol fogalom: a gamifikáció. Ez arra utal, hogy a diákok szinteket léphetnek, motiválja őket egy „menetrend”, amelynek a végén a tudásuk eljut valahonnan valahová. Valójában a tanítás ettől még szabad, vannak persze tanárok, akiket ezt stresszel, de végül mindenki a saját belátása szerint taníthat. Az is igaz, hogy emiatt sok a gond és a lemaradás. 2020 óta a tankönyvek hosszú leckékből állnak, hiányosak, vannak közöttük négy-öt órások is, ezért kevesen követik a tananyag logikáját. Sokan a régi tanterv alapján tanítanak, én is ezt teszem, mert praktikusabb. Rengeteg hiba van a történelmi tanmenetben is, például Oroszország története gyakorlatilag kimarad, csak az első világháborúnál jelenik meg, ezért én ezt mindig előbb beleszuszakolom az óráimba.
Trianon esetében azt mondta: a konfliktus előzményeit is meg kell ismerniük a diákoknak. Talán éppen ez hiányzott, amikor Magyar Levente Ukrajnával példálózott? Amikor Oroszországot tanítja kitér a mostani konfliktus előzményeire is?
Igen, mindig utalok rá, hiszen voltak a krími háborúk, de beszélni szoktam, az Etelközről is, arról, hogy a 9. század közepén a magyarok Levédiából, a Don vidékéről nyugatra húzódtak, és új szállásterületet választottak. Ez lett Etelköz, itt élt a hét magyar törzs, itt csatlakozott hozzájuk a kabarok egy része, itt kötötték meg a vérszerződést a hét törzs vezérei. Régészeti kutatások is támogatják, hogy Etelköz területe a mai Ukrajna, Moldávia térségében húzódott És amikor ezt elmondom, kikerekedik a diákok szeme. De nem várható el, hogy minden kolléga ezt csinálja. Én szánok időt erre az óráimon.
Nem nehéz úgy tanítani, hogy a gyerekek nem ismernek bizonyos alapokat?
A szükséges alapokat illetően valóban nincs konszenzus. A középiskolai tanításban főként forráselemzés, atlaszhasználat, esszéírás az elvárás. Az elmúlt években kialakultak a fő témacsoportok, de a tanárok legtöbbje maga írja a tananyagot, nem a tankönyvre hagyatkozik. Az általános iskolai tanítás valóságos „vadnyugat”, bármit lehet tenni, akár négy évig csak filmeken érzékeltetni mit is jelent a múltunk? Az általános iskolából csak magyarból és matematikából írnak felvételit, ezért a nyolcadik utolsó fél éve igazi káosz, a gyerekek akkor már nem tanulnak, mert túl vannak a stresszen. A középiskolában más a helyzet. Ott már vannak olyan témák, amiket tudni kell. Ott a „GPS-tanulással” van a gond: érettségire mindenki megtanulja azt a 20 tételt, aztán vagy sikerül, vagy nem, de a szóbelin át lehet vele menni, a kettes megvan.
Tapasztalata szerint ma milyen történelemszemlélettel rendelkeznek a fiatal korosztályok?
Ez vegyes, főként a korábbi tanáraiktól függ. Általános képet nem tudok, ilyen méréseket nem is végeznek, az államot sem érdekli. 2010 óta eltűntek az ilyen oktatási mérések. Most vannak ugyan kompetencia vizsgálatok történelemből is, de véleményem szerint problémás a módszertana. Nem tudom, milyen kompetenciára lehet az olyan feladatokból következtetni, hogy „öltöztesd fel a vitézt, milyen ruhában lehetett?”. Komplex mérésre volna szükség, időrenddel, matekkal, szövegértéssel, kis idegen nyelvvel. Nem úgy, mint most, tudomány áganként szétvágva.
