Nem stimmelnek a hivatalos koronavírus-számok!

NVZS 2020. július 8. 14:05 2020. júl. 8. 14:05

„Itt az ideje megkongatni a harangokat: szerintem a koronavírus-járvány trendfordulójához érkeztünk, habár azt bizton nem lehet még állítani, hogy eljött volna a második hullám, de valami történik, s ezt a hatóságok is tud(hat)ják, ugyanis ellentmondóak a hivatalosan is közölt adatok” – hívta fel a figyelmet Falus Ferenc. A korábbi országos tiszti főorvos a Hírklikknek számokkal, tényekkel igazolta véleményét – gócokról, fertőzöttekről, tesztekről, kontaktuskutatásról, karanténba lévőkről. S hogy kell-e pánikolnunk? Egyelőre elég, ha szigorúan betartjuk az ismert elővigyázatossági intézkedéseket. Amúgy a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) is nyomatékosan üzente ezt tegnap.

„Valami van, nem stimmelnek a számok” – tett egy igen aggasztó kijelentést portálunknak nyilatkozva Falus Ferenc. Ha csak azt vesszük ­– folytatta –, hogy miközben tegnap összesen 16 új regisztrált fertőzött koronavírusosról számoltak be hivatalosan, aközben arról érkeztek a hírek, hogy Borsod-Abaúj–Zemplén megyében, egy mezőkövesdi iskolában minimum 21 fertőzöttet találtak, köztük egy Heves megyeit. Hivatalosan azt kommunikálták: a kedden bejelentett 16 esetből 12-t B.A.Z.megyében regisztrálták, hétfőn a hat új esetből ötöt, a megelőző napokon egyet, illetve kettőt. Igen ám! De közben tegnap az is kiderült, hogy a B-A.Z.-megyei Sátoraljaújhelyen két koronavírusos beteget találtak a Rákóczi Szövetség által a Kárpát-medencei, diaszpórában élő középiskolások, egyetemisták részére szervezett, hétfőn 250 résztvevővel indult táborában. Falus szerint, még biztosan lesznek pozitív esetek a táborban, s nem lehet tudni, hogy a betegek száma megáll-e ennél a felderített kettőnél.

„És akkor még meg sem említettem azt az egyelőre hivatalosan meg nem erősített értesülést, miszerint a Jász-Nagykun–Szolnok megyei Jászberényben 18 ukrán vendégmunkással szemben történt járványügyi intézkedés” – mondta Falus, aki kiszámolta: ebben az országban az elmúlt öt napban 27 százalékkal nőtt a fertőzöttek száma az előző öt naphoz képest.

Kevés a teszt

Kifejezetten aggasztónak tartja, hogy ezzel párhuzamosan, a hatóságok egyre kevesebb tesztet végeznek. Sorolta is a számokat: az utolsó öt napban, átlagosan 1400-at, az előtte lévő öt napban napi átlag 2100-at. Miközben napi 15 ezer tesztre lenne szükség – s például „a kormány által a magyarnál gyengébbnek kikiáltott lengyel egészségügy nem csak számszerűen (napi 30 ezer), de a lakosság arányához képest is sokkal több tesztet hajt végre”.

Ha ilyen kevés a teszt, akkor komolyan felmerül a kérdés, vajon milyen a kontaktuskutatás – fejtegette. Például a mezőkövesdi esetnél még azt sem tudjuk, hogy mi az eredeti forrás  – említett egy, a kevés tesztre és a kontaktuskutatásra visszavezethető hiányosságot Falus. „Ám azt azért el lehet mondani, hogy ha ilyen kevés a teszt, akkor valószínűleg nem jó a kontaktuskutatás”. Ugyanis ahhoz, hogy jó legyen, rengeteg teszt és jó szakemberek kellenek – tette hozzá.

Egyre többen karanténban

„Miközben tehát a kórházban, illetve a lélegeztetőgépen lévők száma csökken, az aktív fertőzöttek száma ismét emelkedésnek indult, mondta, s még egy fontos jelenségre felhívta a figyelmet: az elmúlt napokban 700 fővel nőtt a karanténban lévők száma . „Miért kellett nőnie, ha eddig csökkent?” – tette fel a kérdést. Mindezt párhuzamosan azzal, hogy kisebb-nagyobb fertőzési gócok alakulnak ki az országban. „Ezekből az adatokból ugyan nem derül ki pontosan, hogy mi történik, de minden jel arra mutat, hogy kedvezőtlen fordulat következett be, azaz mindenképpen trendfordulónak vagyunk az elszenvedői”.

Kell-e pánikolni?

Felmerül a kérdés, hogy akkor mi, egyszerű állampolgárok most pánikoljunk? Vagy mit csináljunk? Falus szerint egyelőre nem kell mást tennünk, mint betartani a jól ismert szabályokat. Viselni a maszkot – már csak azért is, mert az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb közlése szerint, bizonyítékokat találtak nemrégiben arra, hogy a koronavírus a levegőben is terjed. Ugyanis ez azt jelenti, hogy ha valaki a hátunk mögött köhög, az is megfertőzhet minket. A maszkviselés mellett, pedig továbbra is szigorúan be kell tartani a szociális távolságot (minimum 1,5 méter), mosni kell a kezünket, s fertőtleníteni kell – sorolta a teendőket Falus.

Az NNK is nyomatékosított

Talán nem véletlen, hogy a hivatalos kommunikáció ismét nyomatékos hangsúlyt helyez erre: „Továbbra is indokolt a járványügyi megelőző szabályok fokozott betartása” – áll a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) keddi – az MTI-nek küldött –  közleményében, amely a B.A.Z.-megyei eset kapcsán, felhívta a figyelmet arra, hogy a járványügyi készültség érvényben van, és a fertőzés terjedésének megakadályozását célzó megelőző szabályok betartása kiemelten fontos magunk és mások védelme érdekében. „Tekintettel arra, hogy tünetmentes személy is hordozhatja a vírust, kiemelten fontos a 1,5 méteres védőtávolság megtartása. Emellett szigorúan be kell tartani a köhögési, tüsszentési etikett szabályait. Figyeljünk oda a fokozott és folyamatos szellőztetésre és ne feledkezzünk meg a gyakori, alapos szappanos kézmosás vagy alkoholos kézfertőtlenítés szükségességéről” – áll a dokumentumban.