Nem ütést kapott a tudományos élet, hanem lábon lőttük saját magunkat

„A nyugat-európai egyetemek nem fogják mikroszkóppal nézni, hogy Magyarországon mi történik, hogy van-e három egyetem, amely nincs kizárva a pályázatokból. Magyarországra egyöntetűen úgy tekintenek, hogy az egyetemeink nem autonómok” – jelentette ki megkeresésünkre Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke. Innen nézve, tehát még annál is komolyabb a baj, amit Kemenesi Gábor virológus segélyt kiáltva, a Népszavának nyilatkozva megfogalmazott.

„A veszélyek valósak” – erősítette meg kérdésünkre Péter László, az Akadémia Dolgozók Fóruma (ADF) elnöke is. Nem csak a KEKVA (közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány, közérdekű vagyonkezelő alapítvány) típusú átalakításban érintett kutatók és egyetemek kerülnek rossz hírbe, hanem az államiak is. „Engem is megkeresett korábbi együttműködő partnerem egy kétségbeesett e-mailen az erről szóló európai uniós támogatási tájékoztató levélre hivatkozva, amely arról értesíti a potenciális résztvevőket, hogy a Horizont programból kizárták az érintett magyar felsőoktatási intézményeket” – vallotta meg Péter László.

Egyszerűbb ugyanis úgy dönteni, hogy magyar egyetemekkel egyáltalán nem működnek együtt, mint átbogarászni, hogy mely intézmény autonóm Magyarországon, melyik nem, hiszen nagyon kiélezett a verseny ezekért a pályázati pénzekért a tudományos világban. Nincs akkora súlyunk, hogy megérné kockáztatni miattunk – tette hozzá Pálinkás József.

Az Európai Bizottság és a magyar kormány közötti vitát ugyanis nem egyes, pici részletszabályok váltották ki. „Az egyetemi vezetési struktúrával kapcsolatos olyan alapvető változtatásokról van itt szó, amikhez a kormány láthatólag foggal-körömmel ragaszkodik” – fogalmazta meg az ADF elnöke, és hasonlóan látja ezt Pálinkás József is, aki kifejtette, hogy a magyar tudományos világ rendszerszintű szabályozásával van gond. „Nem pusztán arról van szó, hogy a miniszter, államtitkár és azok rokona vagy üzletfele tagja-e az egyetemeket fenntartó alapítványok kuratóriumainak, hanem már a kuratóriumok létrehozási és kinevezési gyakorlata sem megfelelő. Európában pedig azokat az intézményeket, amelyek nem autonómok, nem tekintik egyetemeknek” – és óriási probléma, hogy hazánk legtöbb egyeteme ebbe a kategóriába esik. „Az egyetemek szenátusa a politikailag bekötött kuratóriumhoz képest bojt a sapkán, vagy árvalányhaj a kalap mellett, hiszen a tényleges döntéseket a politikai szempontok szerint feltöltött kuratóriumok hozzák meg” – fejtette ki az MTA volt elnöke.

A helyzetet súlyosbítja, hogy nem csak a jelenre égeti rá a bélyegét a kormány vitatott tudománypolitikája. A jövő kutatási munkáját és megítélését éppúgy érinti, mint a jövő generációkat és tehetségeink itthon tartását. „A rossz hír nem mulandó” – jellemezte szkeptikusan a kilátásokat Péter László, aki éppen ezért fontosnak tartotta megjegyezni, hogy bár Kemenesi Gábor az idézett interjúban „ütésről” beszélt, valójában találóbb megfogalmazás volna a lábon lövés, méghozzá saját magunk lábon lövése. „Külföldi hatástól mentesen, mondhatni szuverén módon” – tette hozzá a kutató, valamint a tudományos élet színvonalváltozása sem egyik pillanatról a másikra fog bekövetkezni, igaz, a hatás valóban drasztikus, tehát arra sajnos kifejező a „mélyütés” fogalma.

A jövő generációkkal kapcsolatban az ADF elnöke elmondta azt is, 15 éve még azért küzdöttek a kutatóhálózatban, hogy a tőlünk elmenő doktorjelöltek, akik külföldön vállaltak posztdoktori állást, jöjjenek haza. Később eljutottak oda, hogy azért kellett küzdeni, hogy a PhD képzést itthon kezdjék meg a fiatalok, majd, hogy a tehetséges Bsc-t végzett diákok az Msc-t, „ma viszont a kutatóhálózatból már nem tudunk azért megharcolni, hogy a tehetséges középiskolások Magyarországon válasszanak egyetemet” – vallotta meg aggodalommal Péter László. A kormány visszás, a tudományos életet érintő döntései elrettentő hatásúak, és abba az irányba hajtják a diákságot, hogy keressenek inkább külföldi, biztosabb karriert ígérő műhelyeket. De a kutató elmondta azt is, hogy nem csak a fiatalok körében fokozódik az elvándorlás, hanem az 50 és 60+-os tudósok mobilitási szándéka is megnőtt, mikor 2019-ben az MTA alól kiszervezték a kutatóhálózatot – tette hozzá. Pálinkás József ugyanakkor fontosnak érezte kiemelni, hogy bár veszteség az is, ha egy-egy kutató a friss döntések miatt elhagyja az országot, az is épp eléggé romboló a magyar kultúrára és tudományra nézve, ha az itthon maradók nemzetközi kapcsolatai és lehetőségei jelentősen beszűkülnek. „Óriási gond, hogy kiszorulnak a magyar kutatók olyan programokból, amelyek csak nemzetközi együttműködésben valósulhatnak meg, így egy Magyarország méretű ország nem képes egyedül végigvinni, mint a például a CERN vagy az Európai Molekuláris Biológiai Laboratórium, de van még számos hasonló projekt” – mondta el a professzor.

A megállapodás csak és kizárólag akarat kérdése, amit holnap tető alá lehetne hozni – véli Pálinkás József – és csak és kizárólag a magyar kormányon múlik. „Úgy látom, a dacos kisgyerek makacsságával nem hajlandók figyelembe venni, hogy addig nem fogják az érintett magyar felsőoktatási intézményeket partnernek tekinteni, amíg azok vissza nem nyerik az autonómiájukat” – mutatott rá az MTA volt elnöke. Így látja ezt Péter László is, szerinte a vitát kiváltó struktúrából a kormány nem akar engedni. „A kormány nyilatkozatai természetesen mindig optimisták, és mindig körülbelül éppen annyi időre taksálják a lehetséges kompromisszumot az Európai Bizottsággal, ameddig az átlagos hírfogyasztó elfelejti, hogy mire kellene visszaemlékeznie. Ebből a ’három hónap múlva minden jó lesz’ ígéretből sajnos nagyon kevés csurrant-cseppent eddig az egyetemek számára” – fogalmazta meg az ADF elnöke.  

Péter László azt is felvetette, hogy mi állhat e mögött, a magyar tudományos világot egyértelműen visszavető intézkedéssorozat mögött. A kormány stratégiája szerinte az, hogy egy olyan párhuzamos tudományos struktúrát hozzon létre, amely külsőre nem üt el a valódi tudományos világtól. „Az átlagos hírolvasó már nem tudja megkülönböztetni, hogy egy-egy személy neve mellett a professzori cím a politikai kapcsolatainak vagy egy tényleges, elkötelezett, tudományos életpályának köszönhető” – fogalmazta meg az ADF elnöke, aki szerint több, a kormány által létrehozott műhelynél, mint a Magyar Művészeti Akadémia vagy a Mathias Corvinus Collegium vagy a legfrissebben a hírekbe került Metropolitan Egyetem, ezt láthatjuk.

Azt Pálinkás József is úgy látja, hogy miután az alapítványi fenntartású egyetemek kuratóriumaiba a kormány be tudott ültetni hozzá hű személyeket, tőlük szívességeket is tud és akar majd kérni. „A formális logika alapján, számukra politikai megrendelések adhatók. Akit politikai alapon neveztek ki, ahhoz oda lehet menni, hogy ’kedves Gipsz Jakab, ideraktunk téged, akkor légy szíves ilyen és olyan döntést hozz meg’. Ez egy tipikusan függőségi rendszer kialakítása” – mondta az MTA volt elnöke.

Péter László keserűen megvallotta azt is, hogy a kormány döntéseinek elemzéséhez az Akadémiai Dolgozók Fóruma kénytelen kremlinológiai, karmelitológiai találgatásokhoz folyamodni, mert „rendkívül kevés intézkedése volt a kormánynak korábban, aminek a logikus magyarázata valóban az lett volna, amit a kormány hozzáfűzött”. Ezért gondolja azt, hogy a kormány célkeresztjébe inkább a társadalomtudományi műhelyek állhatnak (mint akár a Metropolitan Egyetem, akár a korábban létrehozott Magyarságkutató vagy a Veritas Intézet), amelyek egyfajta társadalomképet próbálnak formálni, és a társadalmi jelenségekről szóló üzenetet próbálják a politika számára kedvező útra terelni. „Ehhez képest a kormánynak talán nem is vezér-, hanem csak gyalogáldozat, hogy a természettudományok képviselői sem fognak hozzájutni az európai uniós forrásokhoz” – zárta keserűen elemzését Péter László.