Népszava: már nem Tóth Csaba vezeti az MSZP XIV. kerületi szervezetét
|
2024. október 13. 13:40
2024. okt. 13. 13:40
A lap figyelmét egy olyan poszt keltette fel, amelyben az áll, hogy „ismételten” a helyi önkormányzati képviselőt, Sokacz Anikót választották meg elnöknek. A személycseréről korábban semmiféle tájékoztatás nem látott napvilágot, a zuglói szocialisták legutóbb idén márciusban tették közzé utolsó bejegyzésüket, a személyi változásokról nem tájékoztattak.
A Népszava megkereste a szervezet új vezetőjét, aki azt közölte, Tóth Csaba már szeptemberben lemondott, ezt követően választották meg őt, azonban időközben egy teljes tisztújítás is volt a pártban.
A politikus ellen az ügyészség befolyással üzérkedés bűntette miatt emelt vádat. Az ügyben szintén vádlott lett a nemrégiben távozó zuglói polgármester, Horváth Csaba, az MSZP országgyűlési képviselője, Molnár Zsolt, valamint a pártban korábban ugyancsak fontos posztokat betöltő Baja Ferenc is.
Forrás:
Népszava