Novák Irén: húsz éve olyan közösséghez csatlakoztunk, amely büszke az értékeire
Mi, magyarok 20 évvel ezelőtt egy olyan közösséghez csatlakoztunk, amely a szuverén nemzetállamokon, a kereszténységen alapul, olyan közösséghez, amely büszke az értékeire, sokszínű kulturális hagyományaira és gazdag örökségére – mondta Novák Irén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) helyettes államtitkára szombaton Karancslapujtőn, az „1100 éve Európában, 20 éve az unióban" mottóval szervezett 18. nógrádi vármegyenapon.
A művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár kitért rá, hogy Magyarország tölti be az év második felében az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, ebből az alkalomból indította a Kulturális és Innovációs Minisztérium országos programsorozatát, amelynek keretében egy-egy településen a helyi értékekre, helyi rendezvényekre alapozva, ahhoz csatlakozva gazdagítják a programkínálatot.
A vármegyenap eseményei tökéletesen megjelenítik mindazt, amiért ez a program útjára indult, ez a rendezvény jó példa arra, hogy csak erős, és szülőföldjére büszke közösség álmodhat reményteljes jövőt – jelentette ki Novák Irén.
Felidézte: 1705 őszén Szécsényben, Nógrád vármegye szívében országgyűlést tartottak, amelyen a kuruc kor nagyjai egyértelműen hitet tettek a haza, a szabadság, a felekezetek békés együttélése és az egység mellett.
Erre a meghatározó eseményre is emlékezünk a mai napon – mondta.
Az első nógrádi megyenapot 2007-ben rendezték, mert ki akartak jelölni egy napot az identitás erősítése érdekében – emlékeztetett a rendezvényen Becsó Zsolt, a kelet-nógrádi térség fideszes országgyűlési képviselője, aki akkori megyei önkormányzati elnökként útjára indította a programot.
A napot a szécsényi országgyűléshez kötötték, amelyen vezérlő fejedelemmé választották II. Rákóczi Ferencet – mondta Becsó Zsolt, hozzátéve: az idő igazolja, hogy a megyenap jó döntés volt, miként az is, hogy nemcsak a hat városban tartják, de eljutott már a rendezvény a vármegye számtalan településére.
Balla Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője – aki szombaton kapta meg Nógrád Vármegye díszpolgári címét – fontosnak nevezte az olyan közösségi napot, amelyen meg lehet mutatni a palócok kultúráját, hagyományait.
Ezek a rendezvények erős kapaszkodók a világban – fogalmazott.
A képviselő beszéde végén köszönetet mondott az árvíznél dolgozóknak és az önkéntes segítőknek.
Skuczi Nándor (Fidesz-KDNP), a Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke arról beszélt, „büszkének kell lennünk palócságunkra, elődeinkre, Mikszáth Kálmánra, Madách Imrére, Szondi Györgyre, Balassi Bálintra, büszkének kell lennünk a természeti környezetünkre, végvárrendszerünkre, gasztronómiánkra, népviseletünkre".
Az elnök célként fogalmazta meg, hogy aki Nógrádban született, ott is tudjon boldogulni.