Novák Katalin Budapestre hívja kolléganőit
Novák Katalin hivatalba lépése óta már több alkalommal jelezte, hogy 2024 őszén Magyarországra hívná a világ női államfőit. Ilyen jellegű találkozó még nem volt korábban, ezért a család fontosságát számos alkalommal hangsúlyozó államfő nagy lehetőségként tekint a találkozóra. Az esemény neve: Női Államfők Budapesti Csúcstalálkozója.
A Telex kérdéseket küldött a Sándor-palotába az összejövetellel kapcsolatban, azt szerették volna megtudni, hogy, mi a találkozó célja, és hányan vesznek részt rajta. A válaszból megtudhattuk, hogy Novák Katalin az ország első női köztársasági elnöke, és már többször elmondta, megválasztása azt üzeni a magyar nőknek, hogy Magyarországon nincs olyan megbízatás, amit nő ne tölthetne be.
„A köztársasági elnök folyamatosan kiáll amellett is, hogy több nőre van szükség a közéletben. Novák Katalin meggyőződése, hogy a női vezetőknek speciális szerepük lehet például a konfliktusok feloldásában, a háborús helyzetek esetén a béke megteremtésében”, idézte a portál a Sándor-palota válaszát.
A Sándor-palota szerint a rangos találkozó célja, hogy a női vezetők megvitassák, mit tehetnek a világ konfliktusos régióiért, a mielőbbi békéért. A találkozó pedig arra is felhívja szerintük a figyelmet, hogy milyen alacsony a női vezetők aránya a világ vezetőihez képest. (Jelenleg 17 női államfő van a világon.)
A Telex emlékeztet arra, hogy Novák Katalin, még államfői karrierje előtt, családügyi miniszterként másképpen látta a nők szerepét. Korábban arról értekezett, hogy a nőknek nem szabad az élet minden területén versenyezniük a férfiakkal, és nem szabad elhinniük, hogy nem teljesedhetnek ki családanyaként. „Ne higgye el például, hogy nekünk, nőknek folyamatosan versenyeznünk kellene a férfiakkal. Ne higgye el, hogy életünk minden pillanatában össze kéne mérni magunkat egymással, és legalább olyan beosztással, legalább akkora fizetéssel kellene rendelkeznünk, mint a másiknak” – mondta 2020-ban.