Nyakunkon a harmadik világháború? Vagy mégsem?
Ukrajnában harmadik éve dúl a véres háború, egyre fenyegetőbb a közel-keleti helyzet. A kínai hadsereg Tajvan körül manőverez, Irán és Észak-Korea közel került az atomfegyverhez. Közeledünk a harmadik világháborúhoz?
Egyes szakértők szerint már benne is vagyunk, csak nem vettük még észre. Nem látszik immár kizártnak, hogy Putyin – így, vagy úgy – megnyeri az ukrán háborút. Kína lerohanhatja Tajvant, Észak-Korea a Délt. S mindeközben az Egyesült Államok, Donald Trump valószínű elnöksége alatt, végzetesen meggyengíti a NATO-t, mert nem segítene visszaverni a további orosz támadásokat, a Baltikum és Európa más országai ellen.
A négy, a világbékét egyre súlyosabban fenyegető diktatúra már évekkel ezelőtt kezdett fokozódó fegyverkezésbe. Még nem tömörültek szövetségbe, de együttműködésük alakulni látszik. Oroszország tömegével kap nagyteljesítményű drónokat Irántól. Észak-Korea lőszert, fegyvereket szállít az oroszoknak, akiket – burkoltan – Kína is támogat. A NATO államai a hidegháború befejeztével leszereltek, nem tartottak elegendő fegyver-tartalékot, sem hadiipari kapacitást, így még az ukránok támogatását sem győzik szuflával. Azért sem, mert az amerikai republikánusok ellenzik a támogatást.
Katonai szakértők szerint a NATO-nak (ha egyben marad) még egy évtizedre is szüksége lehet ahhoz, hogy erőfölénnyel rendelkezzék olyan helyzetben, amikor párhuzamosan kell háborút viselni Európában, a Közel-Keleten és Ázsiában. Az odáig vezető évek, amikor a diktátor-agresszorok bármikor támadhatnak, különösen veszélyesek. Amennyiben az oroszok sikert aratnak Ukrajnában, eltávolíthatják Zelenszkijt – de meg kell szállniuk egész Ukrajnát. Ettől függetlenül indulhatnak további támadásaik „a birodalom” helyreállítására: behatolhatnak a Baltikumba éppúgy, mint az ugyancsak „elveszítettnek” tekintett Moldáviába, Grúziába. Feltartóztatja-e őket ott a NATO? Zelenszkij a minap Münchenben figyelmeztetett: „ha a Nyugat most nem lép, Putyin néhány éven belül katasztrófát idéz elő”.
A nagy kérdés, hogyan alakul Amerika helyzete. Nem tudni, miként kezeli a világháborús veszélyt a nem éppen határozottságáról ismert Joe Biden elnök – már, ha újraválasztják. Trump győzelme esetén nem csak az ő közismert, teljes külpolitikai és diplomáciai tájékozatlanságával, spontán döntéseivel kell számolni – a kalandor ugyanis távolról sincs egyedül. Támaszkodhat az uralma alá vont Republikánus Pártra, amely a 20. században szinte mindig az Európától való elszigetelődést képviselte. Amikor Roosevelt elnök 1941-ben felhívta a törvényhozást, támogassák Nagy-Britanniát és a többi európai országot Hitler és szövetségeseinek agressziója ellen, a javaslatot a többszáz tagú amerikai képviselőházban mindössze vagy két tucat republikánus támogatta, a szenátusban frakciójuk harmada. Pár hétre rá, Japán megtámadta az Egyesült Államokat, s nyakig voltak a háborúban, amelyről addig hallani sem akartak.
Robert Taft republikánus szenátor (a hasonnevű amerikai elnök unokája), az elszigetelődés egyik fő hirdetője a háború után állást foglalt a NATO megalakítása ellen. Ő és hívei csak akkor szorultak háttérbe, amikor nem Taft lett pártja elnökjelöltje, hanem Dwight Eisenhower. Mind ő, mind utódai, párt-hovatartozásuktól függetlenül mindvégig az amerikai katonai fölény mellett álltak. Republikánus volt Ronald Reagan is (akinek Budapesten szobrot állítottak). Az ő erőpolitikájával nyerte meg Amerika a hidegháborút.
Trump ijesztő kijelentéseinek egyike volt, amikor nemrég közölte: ő ugyan nem védené meg azokat a NATO-országokat, amelyek nem fordítják az előírt összeget véderejükre. Sőt, tette hozzá, Putyin az ilyeneket akár meg is támadhatja... Egy másik, ugyancsak kevéssé biztató idézet napjainkból, Emmanuel Macron francia elnöktől származik, miután közölte: „az ukrajnai háborúban semmit nem lehet kizárni, azt sem, hogy a NATO csapatokat küldjön Ukrajna területére.” Kormányfője a kijelentést (amely ellen a NATO-államok kormányai tiltakoztak) azzal árnyalta, hogy a katonák csak a nyugati fegyverzet használatában, karbantartásában működnének ott közre.
A kínaiak vezetése eredetileg azt hirdette, hogy a Népköztársaság megalakulásának100. évfordulójáig, 2049-ig egyesíti az anyaországgal Tajvant, amelyet mindig is részének tekintett. (A külvilág, köztük az Egyesült Államok is régen elfogadta, hogy csak egy Kína létezik). Úgy tűnik, Hszi Csin-ping kínai államfő már nem akar ilyen soká várni. Egyre gyakrabban küldi hadiflottáját, légierejét a tajvani partokhoz, sűrűsödnek a veszélyes találkozások a sziget és Amerika hajói, repülői és a kínaiak között. Tajvan elavult hadfelszerelése a 70-es évekből származik, védelemre egyedül nem képes. Amennyiben az USA fellép a sziget védelmében (amire elkötelezte magát), mindkét oldalon igen nagy veszteségekkel járó háború alakulhat ki, amelynek kimenetele kiszámíthatatlan, hiszen kiterjedhet a két Koreára, Japánra is. Kim Dzsong Un, Észak-Korea diktátora lázasan fegyverkezik, előbb-utóbb atomfegyvere lehet és megindulhat a Dél ellen. Trump – eddig legalábbis – keményen Kína-ellenes álláspontot foglalt el. Mit tenne egy tajvani válság esetén, nem tudjuk.
Irán, Moszkva szövetségese, az arab terrorizmus fő támogatója, bármikor teremthet olyan helyzetet, amikor a Hamász és a libanoni Hezbollah összehangolt támadást indít Izrael ellen. Az pedig végveszélyben arra szánhatja el magát, hogy lecsap Iránra, annak atomfegyvert gyártó üzemeire. Figyelemre méltó, hogy a magyar külügyminiszter a minap ismét abban az országban tárgyalt, amely az ukrán polgári lakosságot gyilkoló drónokat szállítja Moszkvának – és pénzeli az arab terrorizmust.
Egyébként az amerikai hadsereg az ukrán háború tapasztalatai alapján alakítja át fegyverzetét és stratégiáját – részben régi modelleket újít fel. Mint kitűnt, a jelenlegi állóháború úgy alakult ki, hogy mindkét fél tankcsapdákat állított fel, magát és fegyvereit beásva elaknásította az előtte fekvő területeket. Azokon rendkívül nehéz áthatolni, ezért akadt el az ukrán offenzíva. Ezt a harcmodort kell leküzdeni, drónokkal, rakétákkal, az ellenfél fegyvereit időben észlelő rakétákkal, elektronikával.
A Baltikumban, ahol a legjobban tartanak egy viszonylag közeli orosz támadástól, a három ország közösen építi ki sok száz bunkerből álló hálózatát, telepít elektronikus támadásra felkészülést jelző berendezéseket és aknásítja el a határhoz közeli terepet. Ilyen védvonal leküzdéséhez a Kremlnek jóval nagyobb létszámú és jobban felszerelt erőkre van szüksége és ezen dolgozik is. Végül így is áttörhetnek: a bunkerhálózat csak arra jó, hogy fékezze a támadást és időt adjon a szövetségeseknek a felkészülésre. Ilyen védvonalról, vagy tervekről sokat emlegetett szuverenitásunk megvédésére a magyar határon ez idő szerint nem tudunk. Egyébként a német egészségügyi miniszter nemrég kijelentette: a kórházaknak fel kell készülniük egy esetleges háborús helyzetre, amikor menekülők milliói áramlanak be országukba. Adott esetben magyarok is, tehetjük hozzá.
