Nyári hadjárat

Dr. Dávid Ferenc       2020. július 8. 14:35 2020. júl. 8. 14:35

A Hír TV tegnap (kedden) arról számolt be, Karácsonyék két hetet kaptak arra, hogy kiírják a közbeszerzési eljárást a Lánchíd felújításának ügyében. Ha ez nem történik meg, a kormány törvénymódosítással venné el az ügyet a Fővárosi Önkormányzattól. Ezt erősítheti a Magyar Hírlap azon információja is, miszerint kormányzati körökben megszületett a döntés, hogy már a parlament őszi ülésszakában a képviselők elé kerülhet az a törvényjavaslat, amely lehetővé tenné a projekt átvételét Karácsony Gergelyéktől.

Még el sem értük a nyár derekát, de már érdemes rövid – ha nem is teljes körű – leltárt készíteni az elmúlt hónap harci eseményeiről. A sorrend önkényes, nem fontosság szerint készült, de természetesen első a foci:

– A DVSC szégyenszemre kiesett az első osztályú labdarúgó ligából, és erre reagálva, Debrecen városa „bevásárolta” magát a csapatba. Látszólag a helyi önkormányzat döntött így, de mi pontosan tudjuk, hogy magasabb helyről érkezett a megfellebbezhetetlen vételi határozat. A másodosztályú Loki nagyvonalú finanszírozása tehát a jövőben is biztosított, de most már közpénzből. Milyen jó lenne, ha a BMW gyár beruházása is ilyen olajozottan és ütemezetten valósulna meg.  

– A miniszterelnök döntött arról is, hogy Pécs új stadiont kap. Levelet írt a térség KDNP-s országgyűlési képviselőjének, miszerint „megragadom az alkalmat, hogy ezúton gratuláljak a PMFC másodosztályba (!) való újbóli feljutásához. A pécsi labdarúgás tisztelőjeként, a városi sportinfrastruktúra fejlesztésére vonatkozó kezdeményezésüket nemcsak megértem, de kifejezetten fontosnak is tartom, így örömmel támogatom”.  A kormányfő támogatja, a számlát viszont mi fizetjük!

– Az elmúlt hetekben/napokban megkezdődött az Index nevű internetes újság szisztematikus kivéreztetése, ha úgy jobban tetszik: a portál „helyes” irányba állítása. Senkinek ne legyen kétsége: jól előkészített, alaposan átgondolt akcióról van szó.

– Nem menekült meg a Színház – és Filmművészeti Egyetem sem. A kormány érdemi egyeztetés nélkül, viszont kérlelhetetlen következetességgel áthajtotta az intézmény politikai megszállását szolgáló törvényt. A művészvilág morgolódhat, de ez senkit nem érdekel.

– A Magyar Tudományos Akadémia ügye is véglegezésre került. Tavaly elcsatolták a kutatóintézeteket, idén nyártól már az elnöki poszt is baráti személy által kerül betöltésre. Tiszta, gyors és hatékony munka.

– És a végén itt a Lánchíd, az ország és a főváros dísze. Míg Tarlósnak kilenc évet adtak a híd felújítására, Karácsony kilenc hónapot sem kapott a feladat elvégzésére. Ha ebben a hónapban nem lesz kiírás közbeszerzési eljárásra, akkor a Lánchidat államosítják, és naná, hogy „pillanatok” alatt felújítják. Gondolom, az újra átadási ceremóniára a jelenlegi főpolgármestert meg sem hívják, hiszen ő még egy avató beszéd elmondására is alkalmatlan. Biztosan találnak majd embert, aki veretes szónoklatban méltatja a kormány érdemeit. Lehet, hogy egy kis emléktáblával is megemlékeznek korunk felcsúti Széchenyijéről.

Leltáram hiányos, és könnyen kiegészíthető. De én már inkább a hosszú, forró nyárra gondolok. Abban reménykedem, hogy másfél-két hónapig talán nyugtunk lesz, hiszen a „bátrak csapatának” és a „vezető edzőnek” is kell a pihenés. Hogy ősszel újult erővel folytathassák.