Nyomkövetővel tartanák távol a tüntetőket a kormány által meghívott vezetőktől

HírKlikk 2025. július 9. 11:45 2025. júl. 9. 11:45

Az általánosnál nagyobb távolságra is lezárhatja a köztársasági elnök vagy az Orbán-kormány által meghívott, fokozott védelmet igénylő, nemzetközileg védett személy, illetve az őt kísérő delegáció tartózkodási helyét azon személy előtt a rendőrség, aki már korábban is veszélyeztető magatartást tanúsított – derül ki egy, az Orbán-kormány honlapjára hétfőn feltöltött rendelettervezetből.

Mások a kordon határáig szabadon mozoghatnak.

A Népszava szerint az új szabályozás értelmében, ha a rendzavaró egy éven belül megismétli cselekményét, a rendőrség ismét az általánosnál nagyobb kordon-távolságot rendelhet el, és a kordon betartását – ha szükségesnek ítéli – már ekkor is elektronikus nyomkövetővel ellenőrizheti. Amennyiben a kibővített zónát másodszor is megszegi a 365 napos időszakon belül, a hatóság személyvédelmi és létesítménybiztosítási intézkedés keretében személyre szabottan kijelölheti azt a területet, amelyet az érintett személy nem hagyhat el. A szabály betartását pedig nyomkövetővel ellenőrizhetik.

Amennyiben a zavartalan lebonyolítást veszélyeztető körülmény megszűnik, az intézkedést meg kell szüntetni. Ennek legkésőbbi időpontja az, amikor a fokozott védelmet igénylő, nemzetközileg védett személy távozik Magyarországról.

Mindez azt jelenti, hogy az érintett személynek nem kell folyamatosan jeladót viselnie; az eszköz mindig csak az aktuális kordon- vagy területtilalom idejére kerül fel, és új, fokozottan védett személy érkezésekor is csak akkor alkalmazható, ha ismét szabálysértő magatartásra kerül sor.