Nyugdíjkorhatár-emelés – nyugdíjmegállapítás
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nyilvántartásában a Pénzcentrum arra lett figyelmes, hogy az új nyugdíj- és egyéb ellátás-megállapítások száma (a teljesítő határozatok alapján) 2020. I. félévében elmarad a korábbi években történt megállapításoktól. Az új megállapítások száma 2016 óta egyszer sem volt ilyen kevés januártól júniusig.
A portál megkeresésére, hogy miért történt számottevően kevesebb új öregségi nyugdíjmegállapítás 2020. I. félévében, mint a korábbi évek azonos időszakában, illetve ennek köze lehet-e a járványhoz, Budapest Főváros Kormányhivatalának sajtóosztálya az alábbiakról adott tájékoztatást:
A tavalyi és idei év közötti eltérés oka a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényben meghatározott, az öregségi nyugdíjra jogosító öregségi nyugdíjkorhatár lépcsőzetes emelésének szabálya. Ennek megfelelően, ugyanis az 1956-ban születettek esetében a 64. életév betöltését követő 183. nap az öregségi nyugdíjkorhatár. Ha az érintett a 64. életévét 2020. első félévében töltötte be, úgy az öregségi nyugdíjkorhatárt 2020. második félévében éri el. Öregségi nyugdíj megállapításra ezen okból az első félévben nem is kerülhetett sor az 1956-ban születettek részére
A Budapest Főváros Kormányhivatala kiemelte:
„A koronavírus-járvány számottevően nem befolyásolta a benyújtott öregségi nyugdíjigények számát, mivel az igény elektronikus úton és postai úton is előterjeszthető. A benyújtott nyugdíjigények feldolgozását a kormányhivatal nyugdíjbiztosítási főosztálya az első félévben is folyamatosan, fennakadás nélkül végezte."
Nem csak az öregségi nyugdíj-megállapítások száma volt kisebb idén, hanem a rokkantsági és rehabilitációs ellátásoké is, azonban ennek okai a portál szerint szerteágazóbbak lehetnek.