Nyugdíjprémium

Amikor a nyugdíjakról és a nyugdíjszerű ellátásokról írok, akkor igyekszem tárgyilagos lenni, ami persze nem mindig sikerül. Életkorom és státuszom miatt minden idevonatkozó intézkedés persze engem is közvetlenül érint, de 45 éves szolgálati viszonyom és az átlagot tartósan meghaladó keresetem következtében tisztes nyugellátásban részesülök, jegyzetemet tehát nem magamért írom.

Kezdem azzal, hogy nem értek egyet az 53. (és jövőre 54.) heti juttatás mostani szisztémájával, azaz azzal, hogy mindenki a nyugdíjának plusz egy illetve két heti összegével gyarapodik. 2022 februárjában a 400 ezer forint nyugdíjban részesülő polgártársam 200 ezer forintot kap majd, míg a 100 ezer forint nyugdíjban részesülő honfitársam 50 ezret. Miután nem járulékalapú kifizetésről van szó, teljességgel érthetetlen, hogy a négyszeres szorzó (50 ezer kontra 200 ezer) itt is érvényesül. Számomra – és talán sokak számára – elfogadhatóbb lenne, ha egységes juttatás kerülne kifizetésre, mondjuk az átlagnyugdíj nagyságrendjében meghatározva, magyarul nagyjából 150 ezer forint/fő. A kisnyugdíjasok felhőtlenül örülnének, a nagyobb javadalmazásban részesülők egymás között talán picit morognának (nem mindenki), de átütő erővel nem reflektálnának, hiszen egy 500-600 ezer forintos nyugdíjnál hangoskodni és követelőzni nem igazán elegáns. És van példa az egységes juttatásra, gondoljanak csak a több alkalommal „beköszönő” Erzsébet utalványra (ami szintén nem járulékalapú juttatás), és amely esetében nem volt differenciálás: mindenki ugyanolyan értékű tikettet kapott.

És akkor elérkeztünk a nyugdíjprémiumhoz. Hát, ha valakinek szüksége lenne a magasabb összegre, akkor pont azokra a nyugdíjasokra gondolok, akiknek a havi apanázsa kevesebb, mint 80 ezer forint. A visszamenőleges nyugdíjkorrekciót minden nyugdíjas megkapta/megkapja, tehát éppen azt a hozzávetőleg 200-220 ezer nyugdíjast kellene kedvezményezni, akiknek havi javadalmazása nem éri el a 80 vagy 100 ezer forintot. Égbekiáltó igazságtalanságnak tartom, hogy a legvédtelenebb, a legelesettebb és legrászorultabb réteget „nyomják a víz alá”, azokat, akik szinte fuldokolnak a szegénységben.

Tudom, hogy senkit nem hat meg az érvelésem, mégis úgy érzem, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a dolgos életpálya lezárását követően, már nem szabad növelni a jövedelmi differenciákat. Az úgyis megvan a nyugdíjba vonulás pillanatában: százszoros (!) különbség is lehet a legkisebb és a legnagyobb megállapított nyugdíj között, ami önmagában dermesztő.

A mai nap híre, hogy a jövő májusban lejáró államfői posztja és volt EP-képviselősége alapján együtt havi 4,43 millió forintos nyugdíj jár majd Áder Jánosnak amellett is, hogy még csak 63 éves lesz, tehát az öregségi nyugdíjkorhatárt nem tölti be. Nem minősítem a munkáját, és az sem érdekel, hogy hamarabb mehet nyugdíjba az elnök, mint egy fizikai munkát végző férfi. De azért álljunk meg egy szóra! Nem irigyelve a többmilliós juttatást, kérdezem, rendjén való az, hogy Áder János 2022-ben magasabb nyugdíjprémiumot fog kapni, mint 200 ezer olyan nyugdíjas honfitársunk, akiknek a tisztes öregség helyett az időskori nyomor jutott?!

Elnök úr! Engem nem izgat a 4,43 millió forintos nyugdíj, hiszen a köztársaság első embere minden magyar gondját-baját cipeli, tehát igen nagy a felelőssége. Ne is mondjon le a magas nyugdíjáról, viszont arra hadd kérjem, hogy szóljon a több százezer kisnyugdíjas igazságos premizálása érdekében. Határozottan és érthetően – úgy, ahogy a nemzet legmagasabb rangú közjogi méltóságától elvárható.