Odze György: Magyarország három hónap alatt összedőlne, ha Orbán bejelentené a kilépést az unióból

HírKlikk 2023. április 1. 07:30 2023. ápr. 1. 07:30

Mély nyomokat hagyott az elmúlt nyolc hónap a finnekben, mert ők egy becsületes, igazmondó nép, a politika és a társadalom is, nem bírják, ha mellébeszélnek, sumákolnak, kifogásokat keresnek. Ők ezt a finn-magyar kapcsolatok meghurcolásaként élték meg – mondta Odze György író, műfordító a magyar kormány időhúzásáról a svéd-finn NATO-csatlakozás kérdéséről. A Kínában és Finnországban is dolgozó korábbi diplomata a Klikk TV Mélyvíz című műsorában beszélt a finnekről, a svédekről, a kínaiakról és nem utolsó sorban a magyar külpolitikáról – amely szerinte nincs –, és arról, hogy meglátása szerint Orbán nem fogja kiléptetni az országot az unióból.

A finnek voltak az utolsó szövetségeseink, nagyon baráti, kellemes nép, akik végig rokonszenvvel támogatták az uniós tagságunkat, de már a felvételünket is – mondta Odze György. Hozzátette, mellettünk álltak mindenben és mi szembefordultunk velük ezzel az értelmetlen, bürokratikus játszadozással. „A finnek nagyon sok mindent köszönhetnek az uniónak, ők nagyon támogatóak mindenben és most nemcsak úgy vélik, hogy mi ebben nem voltunk korrektek, hanem gonosznak tartanak, miután szembefordultunk az egész uniós rendszerrel.”

A korábbi diplomata azt is elmondta, finn ismerősei szerint ez a bizalomvesztés hosszú távon sem fog elmúlni. „Először megígértük, hogy támogatni fogjuk őket, utána kifogásokat kezdtünk keresni – a finnek átlátták pillanatok alatt, hogy ezek művi kifogások –, és nem vették jónéven. Több alkalommal ránk szóltak bizalmasan, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár útján is üzentek, és mi befeszültünk.”

A finnek már a kétezres évek elején elmondták, akkor már tagjai voltak a NATO-tanácsnak, hogy a finn flotta, hadsereg, légierő NATO-kompatibilis – tette hozzá. „A finn társadalom 20 éve még ellenezte a NATO-tagságot és féltette a semlegességet, de most 80 százalékuk támogatta a csatlakozást a svédekkel együtt. Fontos motívum a svéd és a finn diplomácia kapcsolata ebben az ügyben is.”

Odze György szerint vicces a két ország kapcsolata, a svédek szerint a finnek a szegény rokonok, a finnek pedig úgy tekintenek a svédekre, mint egy nagybácsira, aki a gazdagabb, aki mindig jól jön ki mindenből. „Olyan mértékben működnek együtt, amely nem formális, hanem tartalmi, ezért is bántja őket az egész magyar mentalitás. Nem voltunk korrektek, kiküldtünk egy delegációt, amelynek semmi célja nem volt. Hende Csabát leültettük a finnekkel szemben, miközben fogalma sem volt, mit keres Helsinkiben. Sajnos úgy tekintenek ránk nyugatról, hogy minket csak a pénz érdekel az unióban, nem az együttműködés, nem egymás támogatása.”

A svédek végképp nem értik az egészet, hiszen úgy indult, hogy közösen támogatjuk a svéd-finn belépést és hirtelen leválasztottuk őket, nem hiszik el, hogy valaki gonoszkodásból betart nekik – fogalmazott Odze György. „A svéd-magyar kapcsolatokkal soha nem volt gond, ha ezzel akarja zsarolni Orbán az uniót, akkor nagyon téved.”

Kína

A kínaiakat csupán a saját érdekeik vezérlik, mindenben csak azt nézik, hogy ők hol járnak jól, és ezt meg is próbálják érvényesíteni – mondta a Kínát is megjárt korábbi diplomata. Odze György szerint csak formalitás volt Hszi Csin-ping látogatása, el akart menni Moszkvába, hogy deklarálja, érdekelt a két ország kapcsolatának fejlesztésében. Hozzátette, Zelenszkij is hívta korábban, de Ukrajnába nem akart elmenni. „Ebben van egyfajta nagyhatalmi együttműködési kényszer is, noha Moszkva és Peking szerintem külön utakon jár mindenben. Kötöttek egy gázmegállapodást, ami 2030-tól fog működni, ezen kívül semmi nem történt a csúcson.”

Kína gazdasági nagyhatalom, de nincs politikai súlya, politikai szituációkban nem nyilvánultak meg – mondta Odze György. Rámutatott, most sem mondták, hogy elítélik a háborút. A kínaiak védekező típusú diplomáciája mindig ilyen volt – tette hozzá.

Magyarország

Nálunk nincs külpolitika, ami itt folyik az pártpolitika – látva a világsajtót, azok a mondatok, amelyeket Szijjártó Péter elmond, nem kifelé üzennek, a Bem rakpart működése kizárólag a NER céljait szolgálja – fogalmazott az író. „Ellenségeket keresünk magunknak, ellentéteket szítunk, rosszat mondunk mindenkire, nem ez a diplomácia feladata és célja. Szijjártó személye egy külön téma, mert ő minden egyes megmozdulásában elidegeníti az együttműködést, ellenfeleket szerez, haragot szít, barátságtalan.” Emlékeztetett, Martonyi János is azt mondta, egy külügyminiszter nem tartozik párthoz. A külügyminiszter az ország és a társadalom érdekeit kell, hogy képviselje, nem vehet részt pártrendezvényeken, nem hirdetheti a párt ideológiáját. „Szijjártó és egész apparátusa ezt teszi, miközben nincs külpolitikai stratégiánk. Novák Katalin pedig teljesen súlytalan figura és azért használja fel őt Orbán, hogy ellenpontozza az agresszív törekvéseket.”

Európai Unió

Odze György szerint Orbán sosem fogja elhagyni az uniót, mert az ő karaktere, az ő szerepe addig jó, amíg eljátszhatja a rossz fiút. Eszerint az unión belül a magyar szuverenitás érdekében cselekszik. „Most lesz egy választóvonal, mert nem fogják a pénzeket úgy adni, ahogy eddig adták, most kezdtek átlátni a rendszeren. Az unió egy lassan mozgó szervezet, amely nem volt soha felkészülve erre az agresszív, ellenzéki vétóra épített politikára. Az unió arra épült, hogy mindenki igyekszik a másikat támogatni és segíteni és ezzel most nem tudnak mit kezdeni.”

Orbán nem fog kilépni az unióból, mert a Brexit nagy tanulság volt mindenkinek – fogalmazta meg véleményét a sokakat érdeklő kérdésről. „Magyarország összedőlne három hónap alatt, ha Orbán bejelentené a kilépést.”

A Klikk TV műsorát itt nézhetik meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: Hírklikk