OECD: a magyar gazdaság kórképe

A termelékenység növekedése Magyarországon a 2000-es évek közepe óta lelassult, ezért strukturális reformokra, valamint a digitális eszközök szélesebb körű elterjedésére van szükség. Jelentősek a jövedelmi egyenlőtlenségek és a szegénység, a kormánynak célzottabban kellene segítenie a leginkább rászorulókat. Többek között ezeket a megállapításokat olvashatjuk a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet legfrissebb országjelentésében. Erről Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára azt nyilatkozta: „az OECD által is elismert kedvező adatok is alátámasztják a magyar gazdaságpolitika jó irányát”. 

Arról, hogy valóban jó irányba tart-e a magyar gazdaság, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai pontosabb képet adhatnak. Katona Tamás professzor, a hivatal korábbi elnöke, a napokban a hivatal számai alapján elkészítette a január-februári gazdasági helyzetjelentést, amely jóval „árnyaltabb” képet fest az államtitkári optimizmusnál. Meglátása szerint az ország 2022 második félévében recesszióba került, a zsugorodási folyamat azután a múlt év egészében is folytatódott. A magyar gazdasági teljesítmény 2023-as visszaesésénél az Európai Unióban csak Észtországé és Írországé volt nagyobb mértékű. A gazdaság kritikus helyzetét az is tükrözi, hogy ez a tendencia jóval látványosabb lett volna, ha tavaly a mezőgazdaság eredményei – a korábbi évekéhez képest – nem olyan kedvezők. 

A kormány 4 százalékos gazdasági növekedést ígér erre az évre, ami a külföldi elemzők szerint is gyökeres gazdaságpolitikai fordulat nélkül elképzelhetetlen. A szakemberek úgy gondolják, reálisan talán ennek a felét lehet elérni. 

Mégsem ez a magyar gazdaság legnagyobb problémája. Ennél sokkal súlyosabb gond a strukturális válság, ami lényegében egybecseng az OECD véleményével is. 

A hazai eredmények látványos visszaesését, a lecsúszást, az utóbbi 14 évben tapasztalható szerkezeti problémák okozzák. A „munkaalapú társadalomként” meghirdetett politika következményei egyre jobban látszanak: a csekély hozzáadott értéket képviselő, alacsony képzettséget igénylő, alacsony bérű munkavállalókkal működő, nagy energiaigényű ipari üzemek térnyerése mind-mind ebbe az irányba mutat. 

A kormány nem képes és nem hajlandó belátni, hogy ezzel szemben a „tudásalapú társadalom” lehetne a folyamat megállításának és a felzárkózáshoz történő visszatérésnek az útja. Az OECD jelentése kifejezetten sötét képet fest a hazai oktatási helyzetről. Az alapfoktól a felsőoktatásig a szervezethez tartozó országokban átlagosan az összes állami kiadás 10 százalékát költötték erre a célra, ez az arány, nálunk csupán 6 százalék. A közoktatási kiadások nemzetközi összehasonlításban alacsonyak, jelentős egyenlőtlenségek vannak az oktatási eredmények terén is a különböző társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkező diákok között, állapítja meg a nemzetközi szervezet tanulmánya. Ezen úgy lehetne változtatni, ha az ország hátrányos helyzetű régióiban a három-öt év alatti gyermekek bölcsődékhez, óvodákhoz való hozzáférési esélyei javulnának. Azt javasolják, a kormány csoportosítson át több erőforrást azokba az iskolákba, ahol a diákok alacsonyabb társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkeznek. 

Egy érdekes számítást is mellékeltek az OECD tanulmányának készítői: kimutatták, ahhoz, hogy a jelenlegi Magyarországon a legalacsonyabb jövedelmi rétegekbe tartozó gyermekek egyszer majd elérjék az országos átlagos jövedelmi szintet, ahhoz mintegy hét generációra lesz szükségük. A szegényeknek ez a szinte kilátástalan felzárkózási esélye annak az oktatási rendszernek a „bűne”, amelyben a diákok eredményei szorosan kapcsolódnak a társadalmi-gazdasági hátterükhöz.

A hazai anyagi források messze állnak az OECD elvárásaitól, a büdzsé lehetőségei a felzárkóztatást illetően meglehetősen szűkösek. Katona Tamás kimutatása szerint szociális- és családtámogatásokra 2024 első napjaitól 147 milliárd forintot költött a központi költségvetés, ez az összeg nominálisam ugyan 6 százalékkal nőtt, de messze nem volt elég a korábbi feszültségek csökkentésére sem. A felső jövedelmi ötödbe tartozók most is nagyobb arányban részesülnek az állam nyújtotta szociális támogatásokból, mint az alacsonyabb jövedelmi kategóriákba tartozó családok. Ha ezen sikerülne fordítani, az jóval igazságosabbá tenné az újraelosztást. 

A magyar gazdaság gyengélkedését – az infláción és az energiaárakkal kapcsolatos bizonytalanságon túl – az üzleti csődök növekvő száma is okozhatja, vélik az OECD szakértői. A jogállamisági reformok végrehajtásához kötött szankciók hatálya alá tartozó uniós források visszatartása vagy késedelmes folyósítása kedvezőtlen a beruházásokra, kockázatot jelent a befektetői bizalomra, és az árfolyamra nézve egyaránt. 

Ez a forráshiány az államháztartás egyensúlyát is közvetlenül érinti. Ezt a Katona Tamás által kigyűjtött hazai adatok is megerősítik. Az államháztartási hiány a múlt évben lényegesen túllépte nem csupán a költségvetési törvényben eredetileg meghatározott 3,9 százalékos mértéket, hanem a megemelt 5,2 százalékos hiánycélt is, végül a GDP 6,7 százalékán állt meg. A kormány az évközi kommunikációjában „rugalmasan” változtatta a deficit várható mértékét, a negyedik negyedévben már csupán arra hivatkozott, hogy a hiány kisebb lesz a 2022. évinél. Nos, ez sem sikerült. Március végén még az idei várható hiányról is ellentmondó adatot közöltek az Európai Unióval: abban a jelentésben a GDP 4,5 százalékát célozták meg, ami „kissé” magasabb a hatályos költségvetési törvényben leírt 2,9 százalékos előirányzatnál. 

Katona Tamás a havi kimutatásában ezzel kapcsolatban megjegyzi: a múlt év nyarán elfogadott 2024-re vonatkozó költségvetési törvény – ma már jól láthatóan – irreális adatokra épült, ezért elkerülhetetlenek lesznek bizonyos megszorító intézkedések. Nem látszik esély a 2022 közepe óta tapasztalt, rögtönzésekkel teli, koherencia nélküli gazdaságpolitika megváltozására, tehát az idei évben sem várható érdemi javulás az államháztartás helyzetében. Az adósságszolgálati terhek továbbra is magasak maradnak, de ha a kormány mégis elhatározná, hogy a hiányt 1-1,5 százalékponttal csökkenti, azt csak komoly megszorításokkal érhetné el. 

Már a múlt évben kifizetett adósságszolgálati kamat összege is nagyon magas volt, az idén fizetendő pedig várhatóan a GDP 5 százalékát is súrolhatja. Ez lényegesen több annál, mint amennyit tavaly egész évben az egészségügyi közkiadásokra fordítottak. Csak összehasonlításként: az Európai Unió tagállamaiban egészségügyi kiadásokra átlagosan a magyarnak több mint kétszeresét költik. A legfrissebb számok szerint az idén az egészségbiztosítási alap kifizetéseire 712 milliárd forintot használtak fel, 7,5 százalékkal többet, mint a múlt év azonos időszakában. Ezen belül a legtöbbet a gyógyító-megelőző ellátásokra költöttek, 386 milliárd forintot, ami folyóáron 5,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Ami a következő évek gazdaságpolitikai elvárásait illeti, az OECD szakértői úgy látják, első helyen a költségvetési mozgástér újjáépítésének kell állnia. Új és régóta fennálló kihívásokkal kell a kormánynak szembenéznie.  A népesség elöregedése növekvő kiadásokkal jár, különösen az egészségügy és a nyugdíjak terén kell ezzel kalkulálni. Szükség lesz a nyugdíjrendszer módosítására az idősödéssel kapcsolatos költségek mérséklése érdekében, de ez nem biztos, hogy elegendő annak garantálásához, hogy az államadósság hosszú távon vissza tudjon térni a GDP 50 százalékára. 

Szemben a kormánytagok kincstári optimizmusával, a magyar gazdaság 2024 elején még mindig betegeskedik. Az OECD szakértői úgy látják, ha túl akarunk jutni ezen a kóros időszakon, a lábadozás idején mindenekelőtt a közkiadások hatékonyságát kell javítani. Többet kell költeni az oktatásra, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányát az európai társaik szintjére kell emelni, mert a tudásalapú táradalom teheti meg az első lépést az ország felzárkóztatáshoz.