Magyar Közoktatás Napja: önálló oktatási tárcát Magyarországon!

HírKlikk 2022. november 22. 13:25 2022. nov. 22. 13:25

A Pedagógusok Szakszervezete kezdeményezése alapján, 1991-ben november 22-t a magyar közoktatás napjának nyilvánították.

Az MSZP szerint a Magyar Közoktatás Napján 2022-ben nincs mit ünnepelni. A Kunhalmi Ágnes és Hiller István jegyezte, az MTI Országos Sajtószolgálatán keresztül kiadott közlemény szerint hetek, hónapok óta az oktatás problémáitól hangos az ország. Az MSZP egyetért a tanárok, a szülők, a szakszervezetek, a szakmai és civil szervezetek jogos követeléseivel, a kormány ugyanakkor elutasítja és semmibe veszi azokat.

Az MSZP kiáll a pedagógusokért, hangsúlyozva, hogy a magyar közoktatás problémáinak megoldásához a pedagógusok béremelése nélkülözhetetlen, de csak ettől a gondok nem fognak megoldódni. Úgy vélik, ha az oktatásügy teljes szerkezetében nem lesz változás, a béremelés önmagában nem hoz színvonal-emelkedést. Az MSZP véleménye szerint a jelenlegi Nemzeti Alaptantervet hatályon kívül kell helyezni, mert nem tölti be a szerepét. A pedagógusok bürokratikus terheit a legrövidebb időn belül csökkenteni kell, a tanároknak nagyobb szakmai szabadságot kell biztosítani és lehetővé kell tenni a szabad tankönyvválasztást. Csökkenteni kell a diákok és a pedagógusok óraterhelését, új egyensúlyt kell kialakítani a kompetencia alapú és a lexikális ismeretek között.

Az MSZP szerint akkor, amikor fél évvel a kormányalakítás után változás történik a kormány szerkezetében, lehetséges, reális és szakmailag hasznos lenne, hogy az oktatás ügye Magyarországon ismét önálló minisztériumot kapjon, mert ez hozzájárulhat a magyar közoktatásban a színvonalesés megállításához, majd a jobb minőségű oktatási nevelő munka eléréséhez. „Önálló oktatási tárcát Magyarországon!” – zárul a közlemény.