Orbán a politika eszközévé silányítja a vallást

HírKlikk 2019. október 29. 09:30 2019. okt. 29. 09:30

Vannak, akik képmutatást, szemforgatást látnak Orbán Viktor gesztusában, viselkedésében, s van, aki nevetséges és árulkodó tudatlanságot. Történt ugyanis, hogy a miniszterelnök Nick Vujicic nemzetközi hírű prédikátort, motivációs trénert fogadta, aki kezek és lábak nélkül született. Orbán letérdelt mellé imádkozni, természetesen lefotóztatta a jelenetet és a képet kitette Facebook-oldalára a következő szöveggel: Soli Deo gloria, azaz Egyedül Istené a dicsőség.

Gábor György vallásfilozófus a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában mondta el, hogy miért nevetséges ez és miért árulkodik tudatlanságról.

A „Soli Deo gloria” egyike a római katolikus egyházzal szembeforduló reformáció legfontosabb hittételeinek. Azt jelenti, hogy a szenteket, Máriát, a pápát és az ereklyeként tisztelt emberi maradványokat nem, hanem csak egyedül Istent illeti meg a dicsőség. Ehhez képest Orbán idén is részt vett a Szent Jobb körmeneten, ami tehát a reformátusok szerint elfogadhatatlan.

Persze a kormányfő nem csak mostanában szenteskedik. Korábban jelentette ki, hogy őt az Isten keresztény magyar férfinak teremtette. A tanítás szerint Isten nem teremt keresztényeket, hanem csak pogányokat. Kereszténnyé akkor válik az ember, ha felveszi a keresztséget. Orbán a keresztény szabadság fogalmát is sajátosan értelmezi, a kereszténység védelméről szónokol, közben kiadja a keresztény katonatársát brutálisan kivégző azeri baltás gyilkost. Lelkiismereti szabadságról beszél, de két lábbal tiporna el egyházakat, kicsinyes bosszúból, visszamenőleg, elvéve tőlük még az egyházi státuszt is – sorolta Gábor György.

Orbán fejében keverednek a dolgok, kiiktatja a lelkiismeretet, röviden úgy lehetne megfogalmazni, hogy a katolikus Semjén és a református Balog között ingadozik. Mindebből egy gátlástalan belső színlelés lesz, a politika eszközévé silányítja a vallást.

Forrás: Klubrádió