Orbán bukása után bukik a várbeli rezidencia is

Harkai Péter 2021. június 7. 06:58 2021. jún. 7. 06:58

Legalábbis ez derült ki abból a körkérdésünkből, amit az ellenzéki miniszterelnök-jelölteknek tettünk fel. A válaszok nagy része borítékolható volt, de beérkezett egy meglepetésválasz is.

Az immár teljesnek látszó miniszterelnök-jelölti listán szereplő indulóktól arra a kérdésre kerestük a választ, hogy megválasztásuk esetén milyen jövőt terveznek a volt Karmelita kolostorban kialakított kormányfői apparátusnak. Továbbra is fenntartanák miniszterelnöki rezidenciának vagy sem?

Elsőként a Jobbik jelöltjétől, jelenlegi elnökétől, Jakab Pétertől érkezett meg a válasz:

– Ha 2022-ben Orbán megbukik, vele együtt fog megbukni az általa felépített narancs-királyság, ami azt is jelenti, hogy az új miniszterelnök – amennyiben én leszek az – visszatér a Várból a nép közé. Magyarán eszem ágában sincs a Várba költözni. Maradok a panelben és a Parlamentben, emellett ott akarok lenni az emberek között a városokban, falvakban, piacokon, tereken. Csak az a miniszterelnök bújik a Vár vastag falai mögé, aki fél a néptől, és fél a valóságtól. Aki viszont ilyet tesz, az a népet nem tudja képviselni, a valóságot pedig nem tudja alakítani, hisz egyiket sem ismeri. Vagyis alkalmatlan miniszterelnöknek. Én szeretnék alkalmas lenni a feladatra. Emberközpontú, elérhető miniszterelnökként szolgálni a nemzetet és nem uralkodni felette. 

A Momentum miniszterelnök-jelöltje, Fekete-Győr András nagyon rossz üzenetnek tartaná, ha továbbra is fennmaradna a vári rezidencia:

– Szerintem nagyon rossz üzenete van annak, ha a mindenkori magyar kormányfő királyok egykori lakhelyén – a város fölé helyezve magát – irányítja az országot. Az pedig egészen nevetséges, hogy a Fidesz puritán munkahelynek tartja a Karmelita kolostort, amelyben kizárólag Orbán Viktor dolgozószobájára 4 milliárd forint közpénzt költöttek. Ez pontosan az a luxuskormányzás, amiből az embereknek elegük van, különösen a válság idején.  Én a parlamentáris demokráciában, a népképviseletben hiszek, ahol a miniszterelnök nem a képviselők ura, hanem „első az egyenlők között” – szerintem a kormányfő munkahelye ezért a Parlamentben van. A Karmelita kolostor számos remek intézménynek adhat otthont, el tudom képzelni például az Akadémiát benne, de szimbolikus jelentősége lenne, ha a szegényebbeket segítő, szociális ágazatok kapnának helyt benne. Ezt eldönteni a következő kormány feladata lesz.

A Demokratikus Koalíció jelöltje, Dobrev Klára, megválasztása esetén a minisztériumok Budai Várba költöztetését is leállítaná:

– Ma az az első számú kérdés az, hogy kinek kell távoznia a Karmelita kolostorból, és hová vezet az útja. Mi Orbánt akarjuk kitenni a hivatalából, erre szövetkeznek az ellenzéki pártok, ezt vállalom én is miniszterelnök-jelöltként. Miniszterelnökként ott fogok dolgozni, ahol ez a legolcsóbban megoldható. Mert egyetlen fitying plusz pénzt sem fogunk költeni a miniszterelnök irodájának elhelyezésére és a folyamatban lévő minisztériumi Várba költözéseket is le fogjuk állítani.

Márki-Zay Pétertől, a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetőjétől, jelenleg Hódmezővásárhely polgármesterétől az alábbi témánkhoz kapcsolódó választ kaptuk:

– Ez nagyon jó kérdés: ha rajtam múlna, Hódmezővásárhelyről sem költöznék el. Tudomásom szerint Orbán Viktor is a családjával lakik, a Vár csupán a munkahelye. Természetesen elítélem az arrogancia és urizálás fideszes szokását, szerintem a miniszterelnök munkahelye ideális helyen volt a Parlamentben.

Karácsony Gergelytől, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltjétől a körkérdésre rövid és tömör választ kaptunk: sem a Budai Várban, sem a Karmelita kolostorban nem kíván dolgozni.

Az előzőektől eltérő álláspontot egyedül a „legfiatalabb” korelnöktől, a másfél hete bejelentkezett jelölttől kaptuk. Pálinkás József, az Új Világ Néppárt miniszterelnök-jelöltje tudós ember lévén pragmatikus érvekkel indokolta a véleményét:

– Megtartanám, bár nem kezdeményeztem volna, hogy a Budai Várban létesítsék a miniszterelnöki hivatalt. Nem jó, hogy azt ott létrehozták, de még rosszabb lenne, ha most újabb milliárdokért valahova máshová költöztetnék. Tehát pusztán praktikus okokból, de megtartanám 2022 után is. A jövőbeni miniszterelnöki munkámat a régi-új helyszínen folytatnám, de mint ismert, a miniszterelnöknek mindig volt dolgozószobája a Parlamentben is, ahol felkészülhet a parlamenti munkájára. Ez nyilván most is működőképes, de az nem egy teljes apparátust mozgatni képes iroda. Nem tartom fontosnak, hogy szimbolikus okok miatt, most újabb milliárdokat elköltsenek a kiköltözéssel, másrészt ott kiépült az az infrastruktúra, ami az egész miniszterelnöki apparátust működtetni tudja. Az onnan való elköltözést is egy gesztusnak tartom.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom