Orbán defenzívában van és tanácstalan – ez derült ki évértékelő beszédéből

HírKlikk 2024. február 20. 19:00 2024. feb. 20. 19:00

Orbán Viktor nem talál fogást a botrányon, amely azért tört ki, mert kegyelmet kapott egy férfi, aki segített egy pedofil bűncselekmény eltussolásában. Ennek ellenére a felháborodott közvélemény várhatóan nem fogja tudni veszélyeztetni a miniszterelnök rendszerét – mutatott rá Keno Verseck a Deutsche Welle oldalán.

Orbán Viktor a rendszeres időpontokban mondott nagy beszédeiben, mint a szombati évértékelőjén általában diadalmas hangon számol be az eredményekről, és harcosan újabb offenzívákat hirdet meg. A sok nyelven működő német közszolgálati orgánum most azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a beszédre már napokkal korábban árnyékot vetett a kegyelmi ügy miatt kirobbant botrány, amelynek folyamán lemondott az államfő. A mostani beszéd gyengének, ihlet nélkülinek és strukturálatlannak hatott, és ez nem csak azt mutatja, hogy Orbánt csapások érték az utóbbi időben, hanem jelzi az Orbán-rendszer általános stagnálását is.

Verseck ismertette a botrány lényegét és a következményeit, majd megállapította: a nyilvános felháborodás Magyarországon teljesen szokatlan méreteket öltött, mert Orbán a LGBTQ-ellenes propagandája fontos pillérévé tette a gyermekek védelmét, mégpedig oly módon, hogy a homoszexualitás egyet jelent a pedofíliával.

Közben az is kiderült, hogy Orbán egyik legbelső bizalmasa, Balog Zoltán református püspök járt közben az államfőnél az érintett Kónya Endrének adott közkegyelem érdekében. Balog először nem akart lemondani a zsinat elnöki tisztségéről, de végül a pénteki tüntetés előtt mégis megtette. (Ez a demonstráció volt az egyik legnagyobb tiltakozó megmozdulás Orbán 2010-es újbóli hatalomra jutása óta.)

A tömeget nem csupán a pedofil -botrány és az Orbán-rezsim kettős morálja miatti felháborodás hozta össze, hanem az is erős visszatetszést keltett, ahogyan Orbán eljárt, amikor feláldozta lojális munkatársait, noha neki magának kellett volna vállalni, és mindezt azért, hogy mentse az öntelt és autokratikus rendszerét, a grasszáló korrupciót és a hatalommal való visszaélést.

Orbán Viktor defenzívában van, tanácstalan, és nincs ötlete – ez derül ki évértékelő beszédéből. Ennek ellenére nem valószínű, hogy hosszabb távon komolyan ártana neki a botrány. A tiltakozási hullám az erkölcsi felháborodást mutatja, a tüntetések szervezőinek és résztvevőinek nincs politikai programja, és egyelőre nem is áll szándékukban új mozgalmat, vagy pártot alapítani.

A meglévő pártok sem igen tudnak többet, mint hangot adni az Orbán-kormány kettős morálja feletti felháborodásuknak. A DK bevezette a „pedofil-simogató” kifejezést, amellyel nyilván Orbán saját propagandafegyvereit akarja a miniszterelnök ellen fordítani. Keno Verseck szerint ennél jobb ötlet volna, ha humanista alapon bírálnák Orbánt, amiért egyenlőségjelet tesz az LGBTQ emberek és a gyermekek abuzálása közé.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom