Orbán és a koronaőr
Bár egykori tanára szerint Orbán Viktor már megöregedett, és az energiája is fogytán, a kormányfő megrázta magát és néhány váratlan döntése azt mutatja, hogy még lobog a harci tűz a kétségtelenül elhízott, ősz hajú, s unokákat posztoló öregedő pártelnökben. Bár egyesek inkább a kétségbeesés jelének látják, hogy Orbán hazahívta a száműzetésből Habony Árpádot, akitől mindenekelőtt azt reméli, hogy gatyába rázza majd a Fideszt, mi több, a kormány kommunikációját is, és megpróbálja megállítani a kormány gyorsuló népszerűségvesztését.
Ugyanis az önkormányzati választás egyre nagyobbnak tűnő veresége már a Fidesz belső konfliktusait is kiélezi. Bár egyelőre inkább csak névtelenül bírálják a központilag kivezényelt „hülye” kampánystábot, vagy a végrehajthatatlan intézkedéseket, nem beszélve a szabad szemmel követhetetlen törvényhozásról. De ma már akad olyan fideszes politikus, aki névvel is vállalja a kritikát. Elsőként említhetjük az egykori kancelláriaminisztert, Lázár Jánost, aki azt mondta, hogy a Fidesznek változnia kell, nyitottabbá kéne válni, csak akkor juthat 2022-ben sikerre.
Az Orbán Viktort ugyancsak kritizáló egykori fideszes kancelláriaminiszter, Stumpf István, pártjának jelenlegi esélyeiről, illetve az önkormányzati bukás okairól kicsit karcosabban fogalmazott. Szerinte ugyanis az októberi fordulat oka a túlzott agresszivitás, és a morális lázadás. Mészáros rapid gazdagodását a leköszönő alkotmánybíró egyenesen hungarikumnak tartja, amely a Nemzeti Együttműködés Rendszere szerint kampánylogikai innováció pusztán. Az illiberális demokrácia pedig szerencsétlen, rossz kifejezés. Vagy inkább árulkodó, tesszük hozzá. Stumpf szerint a háborúzásban mindenki elfáradt, az emberek ma már nyugalomra vágynak.
Pedig pergetik dobokat, fújják a harci kürtöket, s úgy tűnik, a hazai pártok háborúja újabb fordulatot vehet. Lázár János szerint az elmúlt harminc év legdurvább, legvadabb, és legfontosabb választási kampánya jön másfél-két év múlva. A csatabárdot már kiásták, ennek egyik első jele a színházak tönkretétele, a független műhelyek ellehetetlenítése, amire állítólag Orbán bosszúból szánta el magát, mert elege lett a tao-pénzekkel kitömött sport kudarcaiból. Milliárdokat öntenek a fociba, de semmi haszna sincs.
Így aztán a kormányfő – ravaszságában, vagy kétségbeesésében – hazahívta csodafegyverét, „Habony Árpit”, akinek a százezreket érő Gucci táskája, vagy ibizai kalandjai már önmagukban biztosítják a felfokozott érdeklődést. A kampányguru természetesen hozza szárnysegédjét, Szalay-Bobrovniczky Kristófot, aki állítólag nagykövetként is hűségesen szolgálta Habony projektjeit. Vagyis a részben kormányzati ál/hírekkel kereskedő hírügynökséget, illetve a Fidesz agytrösztjének tartott Századvég Politikai Alapítványt. Minő véletlen, azt az intézményt az a Stumpf István alapította, akinek alkotmánybírói megbízását a mai Fidesz-vezetés már nem támogatta. ( Aki nincs velünk, az ellenünk; lásd Rákosi Mátyás)
Habony Árpádnak persze nem lesz könnyű dolga, mert a fideszes hadak elég megtépázva, önbizalom-hiányosan sorakoznak fel. Bár Habony rendelkezésére áll a teljes magyar média-rendszer, a diktatúrára hajlóan alapított KESMA, benne ezernyi vidéki lap a Mészáros birodalomból, no meg a százmilliárdból fenntartott közszolgálati média a hírhamísító főnökkel az élen. Mintha ez a média túlsúly nem számítana, még az óvatos Török Gábor is azt sugallja: ma már nem mondhatjuk biztosan, hogy Orbán Viktor kormányfő három év múlva is meghatározó szereplője lesz a magyar közéletnek.
Na ezért kell ide az Árpi. Hogy jóvoltából a kormánypropaganda harsogása elnyomja majd az ellenzék egyre elégedetlenebb hangját, vagy az elégedetlen fideszes politikusok erősödő moraját. Lesz itt minden! Gyűlöletkeltő sorosozás, migránsozás, megfélemlítés, mert egy koronaőr tudja a dolgát. Őrzi a koronát, Orbán Viktor dicső homlokán. Vagy legalábbis, megpróbálja!