Orbán, fedetlen arccal

Németh Péter 2019. szeptember 24. 09:52 2019. szept. 24. 09:52

Nyomozást indítottak ismeretlen tettes ellen, amiért kitakarta a hajó lajstrom számát – lényegében a rendszámát – az a motorcsónakos, aki megzavarta Karácsony Gergely programismertetőjét. Az ellenzéki főpolgármester jelölt egy hajón kívánta ismertetni az egybegyűltekkel és a nyilvánossággal, hogy megválasztása esetén mik a tervei; ezt az eseményt trollkodták szét – amennyire tudták - ismeretlen tettesek azzal, hogy cirkuszi zenét bömböltettek a csónakjukról.

Pontosan úgy, ahogy azt tették néhány nappal korábban szárazföldön; akkor a Margit körúton álltak meg furgonjukkal, és üvölttették ugyanezt a zenét. A hatóságok emiatt nem nyomoznak, nincs híre annak, hogy az utca kellős közepén parkoltak le, amit ugye nyilvánvalóan nem tehettek volna meg, legalább is a KRESZ szabályai szerint nem. (Annyit még gyorsan fűzzünk hozzá, hogy az akció következtében óriási dugó keletkezett a helyszínen, még egy mentőautó is belekeveredett a kényszerűen várakozó sorba. Mindez a rendőrséget nem késztette arra, hogy utólag felelősségre vonja az elkövetőket, pedig nem leenne túl bonyolult a nyomozás.) 

Most, a dunai eset kapcsán nyomoznak, mégpedig a kitakart lajstromszám miatt. A csuklya – mert hogy a csónakosok eltakarták fejüket -, ezek szerint rendben van, pedig ha jól emlékszem ezt is tiltják a jogszabályok. Akárhogy is: maga a politikai akció nem lenne büntethető, és ez így nagyjából rendben is van. Az persze már kevésbé, hogy az „elkövetők” kiléte ismeretlen, a Fidelitas, amely ezt a cirkuszi mutatványt bevezette a kampány időszakában, tagadja, hogy a dunai performansz az ő cselekedetük lett volna.

Azt gondolnám persze, hogy a rendőrség nincs túl nehéz helyzetben, hiszen az index megtalálta a motorcsónak tulajdonosát, sőt az is kiderült, hogy maga a gazda vezette a hajót. Ami minimum azt jelenti, hogy ő maga tette, vagy engedélyezte a rendszám kitakarását, és azt is rendben lévőnek találta, hogy utasai csuklyát viselnek, feltehetően mindennapos az életében az efféle jelmezbál. (Arról nem szólnak a tudósítások, hogy a csónak valamennyi utasa kitakarta-e az arcát.) Ismétlem: nincs nehéz helyzetben a hatóság, hiszen a bérlők neve bizonnyal szerepel a tulajdonos „könyvelésében”, mégis vannak kétségeim, hogy sikeres lesz a nyomozás.

Azt feltételezem, hogy a tulajdonos kaphat majd némi pénzbüntetést a rendszám kitakarása miatt, de arra nézvést nem leszünk okosabbak, hogy hova, melyik politikai szervezethez vezetnek az akció szálai. Kénytelenek leszünk elhinni, hogy nem a Fidelitashoz, a Fidesz ifjúsági szervezete legfeljebb csak ötletet adott, amiatt pedig nem lehet senkit megbüntetni. Mint ahogy azt is kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy a Fidelitas milyen pénzből, és mennyit költ a kampányra, arra a plakátrengetegre, amely elöntötte a fővárost; gigaposztertől citylightig mindenütt ott díszeleg a cirkuszi manézsba üldözött három szereplő (Puzsér, Karácsony és Berki), akik közül kizárólag Karácsony lejáratása a cél.

A kérdésre, hogy mégis mibe került ez a rengeteg hirdetés, a Fidelitas természetesen nem válaszolt, majd tessenek megnézni az éves beszámolójukat. Az egyes szakértők szerint nagyjából százmillióba kerülő akció-sorozat végső elszámolásából semmi nem fog kiderülni, de az erre illetékes intézmények sem lesznek rá kíváncsiak. Nem fog nyomozni az adóhatóság, a máskor oly agilis számvevőszék, de a médiahatóság sem mutat majd semmilyen érdeklődést. 

Vagyis: itt nyugodtan lehet bizonyos embereknek, szervezeteknek csalni, lopni, hazudni, akár le is bukhatnak, akkor se fogja őket érni szankció. A minap a fővárosi Klauzál tér sarkán láttam egy nagy Mercedest, kerékbilincs bénította, hogy elmozduljon a szabálytalan parkolóhelyéről. Fél óra múlva az autó ugyanott állt, de már nem volt rajta bilincs. Nem vitás: tulajdonosa olyan kapcsolatokkal rendelkezik, amely számára lehetővé teszi a lehetetlent is.

Mára ebben az országban megszűntek az egyenlő pályák – meglehet: soha nem is voltak -, nincsenek egyenlő esélyek. A különbség a korábbiakhoz képest az – és most ne a diktatúra éveivel hasonlítsuk össze -, hogy a jogállam fölött őrködni köteles szervezetek mindegyike egy kézben összpontosul, és politikai utasításra cselekednek. A Fidelitasnak sem lesz semmi baja, nyugodtan lophat, csalhat, hazudhat, hiszen a gazdája is ezt teszi. Sőt: a gazdája teszi ezt, ő csak végrehajt. Csuklyában, vagy anélkül mindegy. A megrendelő nyugodtan járkálhat fedetlen arccal; bármi történik, mossa kezeit. 

Illetve nem bármi: Pikóhoz kiszáll a rendőrség…