Orbán feltehetőleg elsodorta az érettségit

Németh Péter 2020. április 20. 20:34 2020. ápr. 20. 20:34

Azzal, hogy a miniszterelnök a hétvégén pontos időpontját adta a koronavírus járvány hazai tetőzésének, egyszersmind fel is erősítette az érettségi vizsgák körül zajló szakmai vitákat. Orbán Viktor ugyanis május 3-át jelölte meg járvány-csúcsnak, miközben az írásbeli érettségit egy nappal későbbre, május 4-re írta elő a kormány.

Müller Cecília, tisztifőorvos a hétfői tájékoztatóján – megint csak kilépve orvosi mivoltából – sietett kijelenteni: az érettségi megtartható május 4-én, függetlenül attól, hogy a veszély akkortájt a legnagyobb. Már csak azért is, mert – éppen Müller Cecília hangsúlyozta – a legtöbben ebben az időszakban fognak megbetegedni, természetesen nem egy napba sűrítve, hanem hosszan, elnyújtottan.

Szegény Müller Cecília igyekezett megfelelni a miniszterelnöknek, senki nem értesítette róla, hogy nyugodtan hátrább léphet egyet. Este ugyanis, az ATV Egyenes Beszéd műsorában Farkas Örs, a kormányzati kommunikációért felelős politikus már úgy nyilatkozott: bizony veszélyes lehet a május 4-i maturálás.

Farkas szavai eléggé egyértelművé tették, hogy nagy valószínűséggel nem lesz május 4-én érettségi.

Természetesen határozott kijelentést. végső döntésre utaló mondatot nem hallhattunk tőle sem – Maruzsa Zoltán államtitkár felelősségi körébe utalta az utolsó szót –, de jelezte: nagy az esélye, ha a helyzet úgy kívánja, hogy későbbre halasszák a vizsgát. Márpedig, bár valódi tudása nincs senkinek a járvány várható ívéről, a miniszterelnök nem kerülhet bajba, nem képzelhető el, hogy rossz időpontot jelentett be, csúnyábban fogalmazva: rémhírt terjesztett.

Szóval, ha most tippelni kellene, azt mondanánk: a miniszterelnök elsodorta az érettségit.