Orbán fideszes cimborái

HírKlikk 2019. szeptember 2. 11:26 2019. szept. 2. 11:26

Az Economist terjedelmes cikkben mutatta be, miként üresítette ki Orbán Viktor idehaza a demokráciát, ami egyáltalán nem jó a magyar szabadság szemszögéből, viszont mutatja, hogy mire lehet számítani a leendő autokratáktól másutt.

A Népszava szemlézte cikk szerint a miniszterelnöknek sajátos elképzelése van a hatalmi ágak szétválasztásáról. Az utóbbi 9 évben a fideszes cimborákkal összhangban igyekszik egy kézbe összefogni a törvényhozást, az igazságszolgáltatást és a végrehajtó hatalmat. Így azok most egymást, illetve a kormánypártot támogatják. Ő maga ezt úgy minősítette: ez az eredménye a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, illetve korábban nem köntörfalazott ennyire, amikor illiberális demokráciáról beszélt.

Módszeresen felszámolta a fékeket és ellensúlyokat, ily módon Magyarországon sajátos egypártrendszer alakult ki. De nem erőszakkal érte el, hanem széleskörű támogatással. Ám ami létrejött, az árt az ország hosszú távú kilátásainak. Amikor 2002-ben meglepetésre vereséget szenvedett, az felgyorsította az addig liberális Fidesz átállását a nacionalista vágányokra. A párt mind inkább soviniszta lett, az újabb győzelem idején már a keresztény kultúrát és az etnikai identitást hirdette. Külföldön a róla alkotott képet elsősorban a nacionalista ideológia határozza meg.

Ám ennél fontosabb, hogy mennyire találékony volt, amikor a jog- és intézményi rendszert kellett átalakítani. Megszállta a bíróságokat, majd átírta az alaptörvényt. De úgy tűnik, hogy még nagyobb befolyást akar az igazságszolgáltatás fölött. Erre szolgál a közigazgatási bíróságok terve. Ám nem világos, hogy a Fidesz miért aggódik a választással összefüggő perek miatt, hiszen átrajzolta a szavazókörzetek határait, és különleges kedvezményeket adott a határon túli magyaroknak. Ez magyarázza, hogy tavaly miért szerezhetett a szavazatok kevesebb felével 67 százalékot. Jogi finomhangolás kellett azután hozzá, nehogy az ellenzék célba tudja juttatni üzeneteit. Példa erre az út menti hirdetések esete.

A Népszabadság már más tészta, hiszen azt megvették és elhallgattatták. A független sajtó most már javarészt az internetre korlátozódik, ezeket az oldalakat általában a budapesti liberális buborékban olvassák. De a hatalom nagyon odafigyel arra is, hogy az MTI propaganda orgánumként működjön. Az állami hirdetésekkel fegyelmezi meg a sokat ugráló lapokat. A köztévé és -rádió túlnyomórészt kormánybarát. És tavaly megalakult a KESMA, benne csaknem 500 szerkesztőséggel. Feladata, hogy a keresztény és nemzeti értékeket terjessze. A közpénzből finanszírozott kampányok szintén a Fidesz érdekeit szolgálják, elég csak a Soros elleni hadjáratra gondolni. De ha nem elegendő a parlament, a jogrendszer és a média kézben tartása, akkor vannak más eszközök is. A Jobbikot például a Számvevőszék segítségével, adminisztratív eszközökkel csinálták ki. A pénzbüntetésekből csak a Fidesz maradt ki.

Majd olyan, független intézmények kerültek célkeresztbe, mint a CEU és az MTA. A Fidesz azonban mindezek dacára nem tudná megtartani az irányítást, ha nem lenne ennyire népszerű, hála a nacionalista programnak és a gazdaság jó állapotának. Az etnikai nacionalizmus a párt megbízható stratégiája. Ebből lett azután az orbánomics, a gazdasági populizmus, ami szintén beleilleszkedik a tekintélyelvű eszköztárba. A közfoglalkoztatottak javarésze Orbánra voksol.

Persze cseppet sem bizonyos, hogy a gazdaságpolitika annyira kiváló, hiszen a környező államok a növekedést tekintve lehagyták Magyarországot, amelynek teljesítménye nagyban függ az uniós támogatásoktól. A többi meg jórészt a német autógyárakon múlik. Vértes András, a Gazdaságkutató vezetője szerint a rabszolgatörvény mutatja, hogy a hatalom számára az elit fontosabb, mint a kisember. A korrupció pedig rettenetes. Civil szervezetek azon szondázzák, hogy éppen melyik klikk tör előre, hogy ki kapja a legtöbb közbeszerzési megbízást. A 100 leggazdagabb magyar között új fiú a miniszterelnök veje.

Magyar Bálint úgy látja, hogy a Fidesz vezette állam a gazdaság meghódítását és azt célozza, hogy a bevételeket a haverokhoz csoportosítsák át. A dolog akkor üthet ki balul Orbán számára, ha az ellenzéki pártok összefognak, bár ez nem könnyű az ideológiai különbségek miatt. A gazdasági visszaesés vagy lassulás szintén veszélyes lehet. Akárcsak az EU, amely a következő időszakban kevesebb támogatást szán Közép-Európának. Ebben a jogállami megfontolások is belejátszhatnak, bár ez a magyar vétójog miatt nem valószínű.

Judith Sargentini azt hangsúlyozza, hogy Magyarországon már nem működnek a demokratikus eszközök. De az unió jól jön a kormányfő számára, mivel a mozgásszabadságnak köszönhetően már sok elégedetlen ember elhagyta az országot. Daniel R. Kelemen, a Rutgers Egyetem elemzője kimutatta, hogy 2010 óta 186 százalékkal nőtt azoknak a száma, aki máshová tették át székhelyüket. Ez olyan ütem, amivel egyetlen környező állam sem vetekedhet. És főként a jól képzettek mennek el. A hatalom szempontjából azonban lehet, hogy ez egyáltalán nem rossz, mert csak bebetonozza az uralmát.

Forrás: Népszava