Orbán gengszterokráciájánál is veszélyesebb romboló külpolitikája

Orbán Viktor – aki a lelki állapotát tekintve mindig is a valósághoz alkalmazkodni képtelen, született lázadó volt – már elveszített minden tiszteletet és szimpátiát, s már Moszkvában, Ankarában és Pekingben is nevetségessé vált. Megbízhatatlan partnerként, zsarnokként és persze kleptokrataként tartják őt számon a világban – állítja Radványi Miklós. A közíró az amerikai konzervatívok egyik fontos orgánumában, a Townhall hasábjain megjelent cikkében Orbán évértékelőjéből a többi között azt a tanulságot vonja le, hogy a kormányfő képtelen megérteni „az esztelen populizmus és a gyűlölettel teli kultúrharc végzetes veszélyeit a magyar társadalom egészére, s az ország politikai intézményeire, gazdaságára”. 

A Fidesz 2010 óta ellenőrizhetetlen abszolút többsége borzasztóan elszegényítette az országot, a végletekig megosztotta a társadalmat, miközben páriává tette a magyarokat külföldön – szögezi le az elemző. Az Alaptörvénynek nevezett, a kormánypárt kénye-kedve szerint folyamatosan toldozgatott-foltozgatott alkotmányra támaszkodva megszűntették a fékek és ellensúlyok rendszerét, s így már nincs mi megakadályozza a végletekig kapzsi és immorális gengszterokrácia virágzását. Orbán zsarnoki rezsimje alatt – az Európai Unió önző érdektelensége által segítve – Magyarország kiüresedett, elvtelen, törvények nélküli országgá változott, ahol a jogállamiság ismérvei legfeljebb csak nyomokban vannak jelen. A szerző szerint azonban Orbán romboló külpolitikája még ennél is sokkal nagyobb veszélyt jelent a NATO-ra és az Európai Unióra nézve.

Radványi a magyarok Trianonnal kapcsolatos negatív szemléletében véli felfedezni Orbán torz, történelmietlen, Európára és az egész világra vonatkozó szemléletének gyökerét. A szerző úgy látja: a „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország” volt a hívószava a hitleri Németországgal kötött katasztrofális szövetségnek, majd a Vörös Hadsereg jelenlétének is. Ezek a nemzeti tragédiák erkölcsi válságot okoztak a magyarok többségének a lelkében, ami etikai skizofréniát eredményezett, ez pedig a nyugat-európai erkölcsi alapoktól való jelentős eltérésben csapódott le. Így – főként egzisztenciális okokból – a legdühödtebb nemzetiszocialisták lettek a legkegyetlenebb sztálinisták, s a leginkább elkötelezett kommunisták a leginkább elkötelezett demokraták.

Sajnos ezt a fajta magyar ambivalenciát erősítette az Egyesült Államok és a vezető nyugat-európai államok indokolatlan megszállottsága a szovjet vezetők új generációjának „felvilágosultsága, a szabad világ felé való nyitása” iránt. S ez érhető tetten még a Putyin ukrajnai inváziója előtti és utáni naiv béketeremtési kísérletek esetében is. 

Ugyanakkor a NATO és az EU jövőbeni egysége, valamint az Oroszországgal és Kínával élesedő konfrontációja szempontjából ennél is kritikusabb Orbán zavaros orosz- és Kína-szindrómája – szögezi le Radványi, aki szerint azonban Putyin közvetett támogatása, valamint a NATO és az EU politikájával ellentétes agresszív Kína-barát kampánya kritikus helyzetbe sodorta a miniszterelnököt. Az Ukrajna és a saját szövetségesei ellen a nagy nyilvánosság előtt folytatott keresztes háborúja hazai fogyasztási célokat szolgál, s azt a legendát igyekszik táplálni, miszerint ő lenne a béke és Európa tartós biztonságának a bajnoka, míg az ellenzéke vérszomjas uszítókból áll. A nemzetközi téren azonban nincs elég vér a pucájában ahhoz, hogy a NATO és az EU bármely döntése ellen szavazzon – mutat rá az írás. 

Persze, mint minden, skizofréniával megvert politikus, Orbán is mind a két fronton uralkodni akar. Miután pedig ő saját magának a tanácsadója, megpróbál az Egyesült Államok és Európa iránt érzett zsigeri gyűlölete, továbbá Putyin és Hszi Csin-ping önkényuralmának bűvölete között lavírozni – fest nem éppen hízelgő képet Orbán Viktorról Radványi Miklós.