Orbán hátraarca után teljes a zavar a Fideszben

Kardos Ernő 2019. október 24. 06:25 2019. okt. 24. 06:25

Az ellenzék fővárosi győzelme után Orbán Viktor a parlamentben kijelentette, hogy a fővárosi vezetők egyetértése nélkül a jövőben nem épülhetnek stadionok Budapesten. Karácsony Gergely viszont arról beszélt, hogy elsősorban a fővárosi polgárok véleményét akarja a sport beruházásokról megismerni. Lesz-e az ügyben népszavazás? – kérdeztük Tordai Bencét a Párbeszéd parlamenti képviselőjét.

- Mit szól ahhoz, hogy Orbán Viktor azt mondta a Parlamentben, hogy a kormány nem kíván a fővárosban olyan fejlesztésekbe fogni, amelyeket a város felelős vezetői nem kívánnak.

- Első hallásra mindenképp meglepő, és hihetetlen volt! A miniszterelnök egészen pontosan azt mondta, hogy olyan építkezésbe biztosan nem kezd, amelyet a budapesti polgárok nem akarnak. Márpedig az elmúlt években minden fejlesztést befejeztek, ami ellen a fővárosiak hangosan tiltakoztak. Nálunk ugyanis a fejlesztés a fák tucatjainak kivágásával jár, vagy omladozó kórházak melletti stadionok építésével. Ez ellen nemcsak az ellenzéki érzelmű választók tiltakoztak, de a Fidesz tagok többsége is. Orbánt eddig azonban ez érdekelte.

- A választás előtt a kormányfő még azt üzente, hogy ha az ellenzék nyer, akkor az ezermilliárdos Orbán-Tarlós paktumot nem tekintik érvényesnek. Részben az ön azonnali kérdésére – egy héttel a választás után – lényegében már hátra arcot csinált a miniszterelnök. Visszavonta a fenyegetést?

- Igen, úgy látszik, hogy az erőből ért Orbán Viktor. Most pedig erő van a főpolgármester, Karácsony Gergely és a fővárosi közgyűlés mögött. Ugyanakkor az ellenzék nem csak Budapesten, de a megyei jogú városok vezetésében is megerősödött. Majdnem 4 millió ember él ellenzéki vezetésű településen. Ez komoly erő. A Fidesz pedig annyira nem ostoba, hogy a fél országot elkezdje büntetni. Inkább hangnemet váltottak. Egyértelműen meg akartuk mutatni a választóknak, hogy Orbánék a széljárásnak megfelelően napokon belül képesek változtatni az álláspontjukon. Világosan látszik, hogy mennyire lehet komolyan venni a kormányfő blöffjeit. Ráadásul nem tudjuk, hogy mi húzódik a szép szavak mögött.

- Erre szokták mondani, hogy a villamos alatt fekvő ember mosolya soha nem őszinte. De önök minek hisznek, a fülüknek vagy a szemüknek?

- Orbán azt mondta, hogy soha ne azt figyeljük, hogy mit mond, hanem amit tesz. Úgyhogy várjuk meg, mit lép majd a miniszterelnök. Ám nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy közben több húron is játszik. Orbán ugyan békülékeny nyilatkozatokat tesz, ám a kormány médiája ugyanolyan erővel lövi Karácsony Gergelyt, mint korábban. Ez nem lehet véletlen.

- Egészen pontosan azt kérte Orbán Viktor a főváros vezetőjétől, hogy mihamarébb döntsön a közgyűlés a Liget-beruházásról, illetve az atlétikai világbajnokság és a kézilabda Európa-bajnokság döntőjének megrendezéséről. Abban nincs veszély, ha mindent elutasítanak?

- A főváros biztos okos választ ad majd, Karácsony Gergely máris jelezte, hogy kíváncsi a főváros polgárainak véleményére. Azonban ne szaladjunk előre, az önkormányzat hivatalosan egyelőre még meg sem alakult. Korai lenne jósolni, hogy a város miről mond le teljesen, és mit vállalna, ha módosított formában is.

- Vagyis úgy gondolja, hogy élből semmit sem utasítanak majd vissza?

- Nyilván senki nem akarhatja, hogy a politikai szembenállás miatt félbehagyott torzók maradjanak értelmetlen beruházások helyén. Az biztosnak látszik, hogy a Liget-projekt okozta károkat már nem lehet visszafordítani. Legfeljebb minimálisra csökkenteni, s törekedni kell a park megújítására. Az, hogy hány sporteseményt akar a kormány ideszervezni, az egyelőre nyitott kérdés. Az emberek egyértelműen kinyilvánították: nem akarnak olimpiát! A kormány felhatalmazás nélkül mégis folytatta az olimpia előkészületeit. Ezt mi lopakodó olimpia programnak neveztük el. Rövidítve: LOP! Ennek részeként egyre-másra épülnek a budapesti stadionok, és sportcsarnokok. Lassan nincs olyan világverseny, amit ne lehetne megrendezni a már meglévő sportlétesítményekben. Úgy gondolom, hogy a kifejezetten a lopakodó olimpia céljára épült létesítmények befejezése, vagy elkezdése nem kívánatos. Helyette nagyobb szükség van kórházakra. Nem muszáj minden világversenyt Budapesten rendezni.

- Visszatérve a miniszterelnök által felállított csapádra, van elképzelése, hogy mivel próbálják majd bebizonyítani az ellenzék tehetségtelenségét az általuk vezetett városokban?

- Ismeri a mosolygó gyilkos taktikáját, aki megölel, hogy hátulról leszúrjon? Szerintem biztosan próbálkoznak majd közjogi változással, illetve költségvetési eszközökkel is mindent elkövetnek majd, hogy keresztbe tegyenek Karácsonynak és az ellenzéki többségű közgyűléseknek. De mi is szárazon tartjuk a puskaport.

- Az önkormányzatokban megszerzett győzelem ön szerint is alapja a következő sikeres parlamenti választásnak?

- Egészen biztos, a Fideszben is elkezdenek gondolkodni, hogy vajon tényleg örökké tart-e ez a rezsim. A válasz egyértelmű: nem. Ilyenkor azért megnyílnak a szájak, meg az akták, valamint a páncélszekrények rejtett titkai. Talán emiatt is lehet, hogy teljes a zavar a Fideszben. Orbán érzi ezt! Nem lett volna köteles a heti parlamenti ülésen válaszolni az általam feltett kérdésre.

- Ez volt az a bizonyos kérdés, amelyre azt válaszolta a miniszterelnök, hogy döntsék el a budapestiek, hogy mit akarnak?

- Pontosan, ráért volna hat hét múlva válaszolni, de látszik, hogy „megriadt a nyáj”, kell a pásztor, hogy egyben tartsa. Különben teljes szétesés lenne. Ugyanis miközben a kormányfő békülékeny hangnemre vált, a frakcióvezető, meg a többi felszólaló a háborús retorikát nyomja. A Fidesznek most nincs érvényes stratégiája.

- Azokban a városokban, amelyekben az ellenzék került hatalomra, hozzáférhetnek az eddig titkosnak számító szerződésekhez. Kérdés, mit kezdenek vele?

- A legfontosabb az, hogy az ellenzék közmegelégedésre jó kezdeményezésekkel álljon elő. Egyébként pedig ahol szükséges, szinte biztos büntető eljárások tucatjai indíthatnak a korábbi polgármesterek és a brancs viselt dolgai miatt. Az ősz, vagy az év utolsó néhány hónapja erről fog szólni. A Fidesz pedig megpróbálja majd pótolni az elhullott kádereit. A NER nevű építmény tartóoszlopai ugyanis mára megrogytak.

- A héten komoly botrány is volt a parlamentben, Hadházy Ákos kezdeményezésére gondolok. Némileg meglepő volt, hogy amikor kormánypárti képviselők erővel kivették a kezéből a táblát, az ellenzék tétlen maradt. Nem kellett volna megvédeni Hadházyt?

- Az akció Hadházy Ákos kezdeményezése volt, nem egyeztetett velünk semmiben. Hatalmas zavarodottság volt a Fideszben, amikor a képviselő Orbán Viktor orra alá nyomta a táblát, amelyen az volt, hogy muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott. Az ellenzéket is meglepte, hogy a kormánypárti képviselők elkezdtek dulakodni, s erővel elvették Hadházy tábláját. Nyilván nem lett volna értelme eszkalálni a zűrzavart. A harmadik táblával, amelynek szövege nem tűr nyomdafestéket, már nem értettem egyet. De Kövér László – szokás szerint – túlment minden határon, amikor minősíthetetlen hangnemben ordítozni kezdett. Ilyen stílusban emberekkel nem lehet beszélni. De majd leváltjuk őt is, ha többséget szerzünk a parlamentben is.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom