Orbán lopott szlogennel készül a magyar soros elnökségre

HírKlikk 2024. június 19. 19:55 2024. jún. 19. 19:55

Magyarország megtrollkodja az EU-t a Trumptól kölcsönzött elnökségi jelszóval. Orbán egyébként is bedolgozta magát a kerékkötő szerepkörbe, és máris többeket maga ellen hangolt azzal, hogy a soros elnökség szlogenjéül azt választotta: „Tegyük ismét naggyá Európát!” 

A Bloomberg szerint ez főhajtás nagy barátja, a volt amerikai elnök előtt, aki mást sem hangoztat a mostani választási hadjáratban, csak persze neki Amerikával vannak jelentős tervei.

Orbán ugyanakkor a háború kezdete óta is szoros viszonyt tart fenn Putyinnal és megvétózott, illetve késleltetett több szankciót Oroszország ellen – írta az amerikai hírügynökség.

(A magyar soros elnökségről erősen szaporodó cikkek kedden és szerdán szinte kivétel nélkül mind ezt a jelszót emelték ki - a szerk.)

(A Bloomberg cikke csak előfizetők számára olvasható.)



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom