ARD: Orbán minden határon túlmegy

HírKlikk 2020. március 27. 11:40 2020. márc. 27. 11:40

Az EU Bizottsága aggódik, az Európai Parlament képviselői dühöngnek amiatt, hogy a magyar kormány a koronavírus-válsággal kapcsolatban olyan szükségállapot-törvényt akar elfogadtatni, amely Orbán miniszterelnöknek lehetővé tenné, hogy korlátlan ideig rendeleti úton kormányozzon – jelentette fő hírműsorában az ARD német közszolgálati televízió. Kiemelte: Brüsszelben fokozódik a törvénytervezet miatti aggodalom.

Az egyik brüsszeli szóvivő közlése szerint a kérdés szóba került a bizottság szokásos heti ülésén is. „A bizottság nagyon szoros figyelemmel követi a magyarországi helyzetet” – mondta a szóvivő.

Az Európai Parlamentből Daniel Casparyt, az uniós pártok képviselői csoportjának elnökét idézi a híradás. A CDU képviselője kijelentette: „Ez elviselhetetlen és elfogadhatatlan, példa arra, hogy válságos időkben egyesek visszaesnek a régi mintákba”.  Caspary szerint Orbán tervei túlmennek mindenen, amit el lehetne képzelni.

Otmar Karas osztrák képviselő arra mutatott rá: Nyilvánvaló, hogy egyáltalán nem követeli meg a parlament kizárását a határozott válságkezelés. Orbán a jelen válságot arra akarja kihasználni, hogy súlyosan megkárosítsa a liberális demokráciát és a jogállamiságot, ez pedig cinikus és gátlástalan hozzáállás.

Végül a jelentés idézte Marija Buric, az Európa Tanács főtitkára állásfoglalását, aki hangsúlyozta, hogy egy korlátlan ideig tartó, ellenőrizetlen rendkívüli állapot nem tudja garantálni, hogy tiszteletben tartsák a demokrácia alapvető elveit. Azt is mondta, hogy az állampolgári jogokat korlátozó szükségintézkedéseknek arányosnak kell lenniük azzal a veszéllyel, amely ellen irányulnak.  

Forrás: MTI