Orbán most sem akar okos lenni
A miniszterelnök igyekezett megnyugtatni a választópolgárokat, hogy a háború idején a magyar kormány a helyén van. Ennél több célja nem volt az M1-en készült interjúnak. Pedig lehetett volna
Most nem okosnak kell lenni, hanem egységesnek. Így válaszolt a miniszterelnök arra a kérdésre, hogy mi a véleménye az uniós országok által elhatározott közös fellépésről. Gyorsan hozzátette még, hogy szerinte a szankciók nem sokat segítenek, tehát neki erről más a véleménye, de azt persze ezúttal félre kellett tennie. Utóbb még azt sem mulasztotta el megjegyezni, hogy Brüsszelre persze a menekültek ellátásakor sem lehet igazán számítani, a NATO az természetesen más, arra szüksége lehet Magyarországnak, ha tovább tart a háború és közelebb kerül a határainkhoz.
Így aztán a rendkívüli interjú, amelyet a közmédia hírfolyamában Orbán Viktorral készítettek, nem volt más, mint a jelenleg is tartó választási kampány egyik eleme. Ezt tükrözte, hogy a megszólaló többször is – szokáshoz híven – leszólta a baloldalt, ismét így aposztrofálva az egységes ellenzéket. A szándékot az is jelezte, hogy a miniszterelnök mindenkit biztosított, a magyarok számíthatnak rá és csapatára. Hiszen háború van, ő pedig azzal kel és fekszik, hogy milyen döntéseket kell hozni a biztonság érdekében. Vagyis nem változott az az – egyébként helyes – kormányzati álláspont, hogy ebből az egészből lehetőleg ki kell maradni, amihez most hozzájött az a szlogen, hogy „a háború árát ne velünk fizettessék meg.” Lefordítva: tessék a Fideszre szavazni majd, hiszen csak ez a párt képviseli a magyarok érdekeit.
A mintegy negyedórás interjú kulcsmondata azonban mégiscsak az, hogy most nem okosnak kell lenni. Valóban, most már késő. Az lenne akkor is, ha a miniszterelnök – mint Magyarország felelős vezetője – szólt volna akár egyetlen szót is barátja, az orosz elnök felelősségéről. Nem tette. Mint ahogy azt sem, hogy netán kitérjen néhány héttel ezelőtti moszkvai látogatására. Amit utólag a kormányzati kommunikációban megpróbáltak úgy beállítani, hogy Orbán Viktor kísérletet tett az akkor már látszódó háborús fenyegetés elhárítására. Csak nem sikerült neki, ahogy a francia államfőnek, vagy a német kancellárnak sem.
Csakhogy e két ország az utóbbi években nem köteleződött el annyira – semennyire - Vlagyimir Putyin és a nagy Oroszország mellett, mint a magyar miniszterelnök. Aki az utóbbi hónapokban és években nyilvánvalóan gátja volt annak az uniós – és NATO-szövetségi – egységnek, amelyre már akkor is szükség lett volna. Csakhogy Orbán Viktor és csapata mindeddig azzal volt elfoglalva, hogy megtorpedózza a közös fellépést, miközben egyszer sem mulasztotta el, hogy szavakban és tettekben akadályozza Brüsszel és az uniós tagállamok politikájának összehangolását. Milyen igaz, nem most kellene okosnak lenni, hanem akkor kellett volna. Felmérni, hova vezet a nagy orosz-barátság és Vlagyimir Putyin törekvéseinek feltétel nélküli támogatása.
Erről azonban egy szó sem esett az interjúban. Kérdés sem volt róla – talán mondhatni: természetesen –, válasz sem született rá. Mintha ennek a háborúnak nem lenne felelőse, mintha nem egy független országot támadott volna meg egy agresszor. A hibás magyar külpolitikáról nem beszéltek. Bizonyára nincs is. Csak a baloldal, az álhírek, meg a propaganda.
Alig több mint egy hónappal a parlamenti választás előtt a magyar miniszterelnök ezt a bizonyítványt állította ki magáról és kormányzásáról. Akinek van szeme, az észreveheti. Most valóban egységesnek kell lenni. Okos pedig csak az lehet(ne), akit erre feljogosítanának eddigi tettei.
