Orbán népszavazást kezdeményez az általa gyermekvédelminek nevezett törvény miatt
Gyermekvédelmi népszavazást kezdeményez a kormány öt kérdésben – jelentette be a Orbán Viktor szerdán.
A Facebookon közzétett videóban azt állította: Brüsszel az elmúlt hetekben egyértelműen megtámadta Magyarországot a gyermekvédelmi törvény miatt. A magyar törvények nem engedik a szexuális propagandát az óvodákban, az iskolákban, a televíziókban és a reklámokban – közölte.
Kiemelte: Brüsszel most az oktatási törvény és a gyermekvédelmi szabályok módosítását követeli. „Sérelmezik, hogy nálunk nem lehetséges az, ami Nyugat-Európában már állandósult", ott az LMBTQ-aktivisták bejárnak az óvodákba és az iskolákba, ők végzik a szexuális felvilágosítást – mondta.
Hozzátette: „nálunk is ezt akarják", ezért a brüsszeli bürokraták fenyegetőznek, kötelezettségszegési eljárásokat indítanak, „vagyis visszaélnek a hatalmukkal".
Kijelentette: „a gyermekeink jövője a tét, ezért ebben a kérdésben nem engedhetünk". Amikor a hazánkra nehezedő nyomás ilyen erős, akkor csak a közös népakarat tudja megvédeni Magyarországot, ezért a kormány úgy döntött, hogy népszavazást kezdeményez öt kérdésben – közölte, majd felsorolta a kérdéseket.
Ezek a következők:
- Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?
- Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?
- Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nem-átalakító kezelések?
- Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?
- Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?
Orbán Viktor azt kérte az emberektől, hogy közösen mondjanak nemet ezekre a kérdésekre, ahogy öt évvel ezelőtt is nemet mondtak, amikor „Brüsszel a bevándorlókat akarta rákényszeríteni Magyarországra". Akkor egy népszavazás és a közös népakarat megállította Brüsszelt; egyszer már sikerült, és együtt újra sikerülni fog – jelentette ki.