Orbán saját győzelmeként értékelné Trump visszatérését
Gideon Rachman szerint a világban az erős emberek mindenütt üdvözölnék Trump győzelmét, tehát a többi közt Izraelben, Oroszországban, Indiában, Magyarországon, Argentínában és Szaúd-Arábiában. A lap külpolitikai fő elemzője az oroszok esetében triviálisnak tartja a magyarázatot, hiszen a republikánus elnök leállítaná Ukrajna támogatását, akkor pedig megnyílna az út Moszkva számára a győzelemhez.
Putyin álma ellenben lidércnyomás volna az EU-nak. Az unió keleti szárnya ugyanis ez esetben ki lenne téve egy lehetséges orosz agressziónak. Ha az új amerikai kormányzat netán nem is lépne ki a NATO-ból, súlyosan aláásná a szervezetet, ha az USA azt ismételgeti, hogy nem védené meg automatikusan a szövetségeseit.
A belengetett 10-20 százalékos vámemelés szintén nagy csapás lenne az európai gazdaságoknak. Kereskedelmi háború lehet a vége az Atlanti-óceán két partja között.
A Financial Times szerint vannak kormányok, amelyek kilógnak a sorból, mert ők nem Harris mellett sorakoznak fel. Lehet, hogy Meloni közvetíteni próbál Brüsszel és Trump között, Orbán pedig egészen különleges viszonyt épített ki a „Tegyük Újra Naggyá Amerikát” (MAGA) mozgalommal. Mindkét fél elutasítja a bevándorlást és a republikánusok boldogan veszik át tőle a módszert, miként kell lebontani a demokráciát.
A magyar vezető annak jelét látná az ellenzéki sikerben, hogy neki áll a zászló nyugaton. Az AfD és a Nemzeti Tömörülés szintén útmutatást és segítséget várhat Trumptól. A liberális demokráciák ezzel szemben beszorulhatnak az Egyesült Államok, Oroszország és saját szélsőjobbjuk mögé.
Kelet-Ázsiában Amerika szövetségeseinek megvan minden okuk az aggályra, mert a volt elnök megvonná a védőernyőt Japán és Dél-Korea feje fölül, viszont nem védené meg Tajvant. Ez pedig zene Kína füleinek, amely szívesen meghódítaná a szigetországot, illetve szétverné a térségben az amerikai biztonsági szerkezetet. Viszont Pekinggel még ellenségesebb lenne Washington viszonya.
Vagyis Trumppal visszatérne a vadság és a kiszámíthatatlanság a Fehér Házba.