Orbán Viktor közölte Sorosnak írt válaszát, amit szavai szerint letiltottak

HírKlikk 2020. november 25. 10:57 2020. nov. 25. 10:57

Soros György múlt héten a Project Syndicate nevű portálon megjelent írásában közölte, hogy szerinte az Európai Uniónak fel kell lépnie Magyarország és Lengyelország ellen, és Brüsszel nem köthet kompromisszumot a jogállamiság tekintetében, amikor a tagállamoknak juttatandó forrásokról dönt. A cikkben arról is írt, hogy véleménye szerint Orbán Viktor kifinomult kleptokratikus rendszert épített ki, hogy „kilopja az ország szemét".

A megjelentekre levélben válaszolt Orbán Viktor, amelyet a miniszterelnöki portálon tettek közzé és „a letiltott cikk, ami nem jelenhetett meg a Project Syndicate-ben" kommentárral osztott meg közösségi oldalán. Az írást az Infostart szemlézte.

„Sokan úgy vélik, egy ország miniszterelnökének nem szabad vitatkoznia Soros Györggyel. Érvük szerint Soros egy gazdasági bűnöző, mert pénzét spekulációval, embermilliók tönkretételével, sőt, egész nemzetgazdaságok megzsarolásával szerezte. Ahogy a kormányok nem tárgyalhatnak terroristákkal, úgy miniszterelnökök sem vitatkozhatnak gazdasági bűnözőkkel. Most mégis erre kényszerülök, mert Soros György, a magyar származású dollármilliárdos, spekuláns november 18-án a Project Syndicate nevű oldalon írt cikkében nyílt parancsokat osztott ki az Európai Unió vezetőinek" – írta a magyar kormányfő.

Emlékeztetett arra, hogy Európa erejét a történelem folyamán mindig is a nemzetek adták, és a különbözőségek nagyszerű elegye Európát évszázadokon keresztül a világ vezető erejévé tette. Minden olyan kísérlet, amely Európát egy birodalom égisze alatt egységesíteni akarta, megbukott – emelte ki, hozzátéve, „a történelmi tapasztalat azt mondatja velünk, Európa akkor lesz ismét naggyá, ha a nemzetei is újra naggyá lesznek, és ellenállnak mindenféle birodalmi törekvésnek."

A kormányfő szerint nagy erők mozdulnak meg, hogy Európa nemzetei megszűnjenek, és a kontinens egy globális birodalom égisze alatt egyesüljön. A Soros-hálózat évek óta azon dolgozik, hogy Európát bevándorlókontinenssé tegye – írta Orbán Viktor, aki szerint viszont az Európai Unió államaira ma a legnagyobb veszélyt a globális, nyílt társadalmat hirdető, a nemzeti kereteket felszámolni akaró Soros-hálózat jelenti.

Úgy látja, az EU bajban van, még az előző válságait sem heverte ki, így a járvány hatása még nagyobb gondot okozhat. Ebben a helyzetben soha nagyobb szükség nem volt az európai szolidaritásra, arra, hogy az európai nemzetek egymás megsegítésére összefogjanak.

Ezzel szemben Soros György, a magát filantrópnak nevező spekuláns egyik válság idején sem az európai emberek érdekeit nézte, hanem a saját haszna szerint cselekedett – olvasható a levélben. A kormányfő szerint a Soros-hálózat már a nyílt beavatkozástól sem riad vissza, minden korábbinál nagyobb nyomás alá akarja helyezni a nemzetállamokat és egymás ellen hangolja az európai népeket.

„A hálózat eszközrendszere szövevényes és a közélet legkülönbözőbb színterein is jelen van. Politikusok, újságírók, bírók, bürokraták, civilnek álcázott politikai agitátorok hosszú sora van Soros György fizetési listáján. És bár a milliárdos minden ellenségét korrupcióval vádolja, ő maga a világ legkorruptabb embere. Akit tud, lefizet és megvásárol. Akit nem tud, azt a hálózat félelmetes fegyverével, a baloldali médiaháttérrel lejáratja, megalázza, megfélemlíti, tönkreteszi" – írta Orbán Viktor.

A kormányfő szerint egy olyan intézményrendszert akarnak kiépíteni, amely a nyílt társadalom égisze alatt egységes gondolkodást, egységes kultúrát, egységes társadalmi modellt akar rákényszeríteni Európa szabad és független nemzeteire, elvéve azt a jogot, hogy minden nép maga dönthessen saját sorsáról.

„A különbségek nyilvánvalóak. Soros nyílt társadalmat (open society), mi pedig védett társadalmat (safe society) akarunk. Szerinte a demokrácia csak liberális, szerintünk keresztény is lehet. Szerinte a szabadság csak az önmegvalósítást szolgálhatja, szerintünk a szabadságot a krisztusi tanítás követésére, a haza szolgálatára és a családunk védelmére is lehet használni. A keresztény szabadság alapja: a döntés szabadsága. Ez került most veszélybe" – közölte Orbán Viktor.

A miniszterelnök hozzátette: azoknak a nyugati vezetőknek, akik egész életüket a megörökölt szabadság és a joguralom (rule of law) világában élték, most hallgatniuk kellene azokra, akik harcoltak a szabadságért, és személyes életük tapasztalata alapján tudnak különbséget tenni a joguralom (rule of law) és az önkény (rule of man) között. „El kell fogadniuk, hogy mi a XXI. században sem adhatjuk föl a XX. század végén kivívott szabadságunkat."

Azt írta: „az új brüsszeli birodalomért, illetve az ellene folytatott harc még nem dőlt el. Brüsszel elesni látszik, de a nemzetállamok jó része még ellenáll. Ha a szabadságunkat meg akarjuk őrizni, Európa nem hódolhat be a Soros-hálózatnak."

Forrás: InfoRádió