Orbánék a legfőbb ütőkártyájukat vesztették el
|
2025. július 9. 18:45
2025. júl. 9. 18:45
A közlekedés, a szociális ellátórendszer, a gyermekvédelem, az egészségügy olyan területek, ahol az elégedetlenség kifejezetten koncentrálódik az Orbán-kormánnyal szemben – mondta Bíró-Nagy András, a Policy Solutions igazgatója a KlikkTV Mélyvíz című műsorában.
Bíró-Nagy András szerint több kutatásuk alapján is általánosságban kijelenthető, egyre inkább erősödik az emberekben az az érzet, hogy kormányváltás esetén számítanának arra, hogy jobb teljesítményt nyújtana egy új kormány. Azért fontos változás ez – jegyezte meg –, mert az Orbán-kormány egyik fő ütőkártyája az volt sok minden más mellett, hogy el tudták hitetni, az ellenzékhez képest jobb teljesítményt nyújtanak, jobban kormányoznak.
Azt látják, hogy a legutóbbi hónapokban ebben történt egy fordulat és a többség kifejezetten azt gondolja, hogy a magyar közszolgáltatások akkor működnének jobban, ha történne egy váltás. Ez egy komoly fordulat és aggasztó jel is a kormány számára.