Orbánnak még mindig viszket a tenyere
A kormány nem a vírust akarja legyőzni, hanem politikai ellenfeleit kicsinálni. Elsősorban az októberben főpolgármesterré választott Karácsony Gergelyt, mert Budapest régóta Orbán bögyében van, bűnös városnak tartja, amelynek – ha nem hódol be – pusztulnia kell. És persze belerúgnak mindenkibe, akibe csak tehetik. Legutóbb a kulturális szféra dolgozóiba, akiknek megszüntetik a közalkalmazotti státuszukat, és ezzel az eddigieknél is védtelenebbé teszik őket. De ugyanezt mondhatjuk azokról, az állandó ápolást és felügyeletet igénylő betegekről, akiket most a koronavírusra hivatkozva, kitesznek a kórházakból.
Mert ne gondoljuk, hogy Kásler Miklós miniszter, vagy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes saját hatáskörében bármit is meg merne tenni. Amit tesznek, s határoznak, kivétel nélkül Orbán tudtával, sőt, utasítására történik. Ezek a percemberek maguktól még az orrukat sem merik kifújni, és kezet mosni is csak a felsőbbség jóváhagyásával szoktak.
Az a helyzet, hogy Orbán Viktornak még mindig viszket a tenyere. És nemcsak neki, vele együtt másoknak is. Talán vannak, akik még emlékeznek arra, hogy három évvel ezelőtt, 2017 áprilisában, a sokasodó kormányellenes tüntetések láttán, azt mondta a miniszterelnök, hogy sok békés, keresztény embernek viszket már a tenyere. A miniszterelnök békés, keresztény emberekről beszélt, akiknek fogytán a türelmük és ezért viszket a tenyerük. A magyar nyelvben arra mondják, hogy viszket a tenyere, aki ütni készül, és akiről tudvalevő, hogy meg is van az ereje ahhoz, hogy üssön.
Orbán már régóta nem vitatkozik ellenfeleivel, nem akarja érvekkel megvédeni az álláspontját, hanem fenyeget, és azt vetíti elő, hogy ha nagyon elszemtelenednek, és még a mostaninál is jobban kihúzzák a gyufát, akkor a békés keresztény emberek arra is képesek lesznek, hogy ne békés, és ne keresztény emberek módján viselkedjenek. Még az is előfordulhat, hogy az Orbán miniszterelnök által hivatkozott békés, keresztény emberek tevőlegesen is fellépnek azok ellen, akik miatt viszketni kezdett a tenyerük. Kopasz, kigyúrt verőemberek alakját öltik, és ebben a minőségükben megfegyelmezik az Orbán útjában állókat, megtanítják őket kesztyűbe dudálni, azaz, megmutatják nekik, hogy mi a magyarok istene.
Akik 1944-ben gyerekeket, időseket és középkorúakat, nőket és férfiakat lőttek a Dunába, szintén békés, keresztény emberek voltak. Feltehetőleg mindannyian büntetlen előélettel, makulátlan, négy nagyszülőig igazolható felmenőkkel, és csupán az hozta ki őket a sodrukból, az tette őket elállatiasodott véglénnyé, hogy előzőleg évtizedeken át uszították őket a zsidó származású magyar honfitársaik ellen.
Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy Orbán miniszterelnök bárkit is a Dunába lövetne. Csupán azt, hogy nagyon kell vigyázni a szavakkal, mert tudjuk a történelemből, hogy a szavakból lesznek a tettek, a szóból fakad a gyűlölet.
Vissza kellene venni az indulatokból, az arrogáns, pökhendi, senkivel sem egyeztetett kormányzati intézkedésekből. Nem az ellenzék és az őket támogató emberek, hanem a valódi veszedelem, koronavírus ellen kellene harcolni.
