Orbánt el fogja hagyni a szerencséje

Nagyon szembetűnő volt Orbán évértékelőjénél a Várkert Bazár elé felhúzott fekete lepel. Az embernek nagyon sok minden az eszébe juthat róla. Mit akartak vele üzenni, illetve mit mutat ez magáról a rezsimről, s mit szimbolizál?

Petschnig Mária Zita, PMZ:  Én is elgondolkodtam azon, hogy miért éppen a fekete színt választották? Lehet, hogy attól tartottak, hogy ha világosabb színű a takarás, akkor azon át még lehet valamit látni? Az is az eszembe jutott, hogy a fekete nálunk a gyász színe, de az ünnepélyességé is, bár feketével kerítést borítani inkább gyászos, mintsem ünnepi. S hogy mi volt a célja a takarásnak? Nem akarták, hogy belássanak az emberek, meg akarták akadályozni, hogy kifigurázzák őket.

Ennek azért ellentmondani látszik, hogy közben élő közvetítés volt az eseményről...

PMZ: Értékeljétek a dicsőségemet!

Kéri László, KL: Én nagy tudatosságot nem látok bele ebbe a fekete színbe. Szerintem egyszerűen ki volt adva az utasítás, hogy legyen takarás, s ez jutott azok eszébe, akiknek a végrehajtás volt a dolguk.

De hát nem is lett volna szükség a lepelre, hiszen mögötte felsorakoztatták a buszokat, amelyek biztosították a takarást és az átláthatatlanságot.

KL: Nem kell feltétlenül tudatosság ahhoz, hogy valami szimbolikussá váljon. Én egyébként kétféle szimbolikát látok ebben a fekete lepelben: egyrészt a bent lévőket, a magukat az elitnek tartókat óvják meg attól, hogy belássanak rájuk, másrészt őket is megóvják attól, hogy kilássanak. Teremtek nektek egy mesterséges világot, s amíg körülkerítelek benneteket, addig az én világom foglyai vagytok. Ezért összetett mindez kétszeresen is, bár nem hinném, hogy ezzel tisztában lettek volna. De jó, hogy így van, mert a kívülállók számára lehetővé tették, hogy rálássanak a lényegre.  Vagyis a Fidesz akaratlanul létrehozta azt a díszletet, amelyben a harmincéves magyar demokrácia gyászünnepét tartották meg.

Akkor ez nyilván tartalmilag is igaz, akár politikailag, akár gazdaságilag nézem.

PMZ: Tartalmilag is igaz: egy saját országot építenek a NER bázisán, a többi nem számít, csak én vagyok és az én csapatom van. És ne tévedjünk, egymillió ember ebből nagyon jól megél, körülbelül annyian vannak közvetlenül a politika tűzhelye körül.

De nem egymilliós az a szavazótábor, hanem 2-2,5-szeres. Azaz van 1-1,5 millió ember, aki viszont pocsékul él, mégis a Fideszt támogatja.

KL: Ők azok, akikkel sikerül elhitetni, hogy azért nem romlik még jobban az életszínvonaluk, mert „mi megvédünk benneteket”. Vidéki körutat tettünk tavaly többször is, s a falu népe mindenütt azt mondta nekünk, hogy nem szereti a Fideszt, és nem szavazna rájuk. De nem mert nem elmenni szavazni, és persze a Fideszre adni a voksát. A helyi szinten ugyanis összefonódott az önkormányzati és vállalkozói réteg – nevezhetnénk Pócs-féle modellnek is –, és ez a képződmény kettős fogságban tartja a helyi társadalmat. Az önkormányzat adja az arra érdemes vállalkozóknak a megbízást, a vállalkozó pedig finanszírozza az önkormányzati vezetővé válást. A Fidesznek e modell segítségével sikerült tavaly áprilisban az utolsó két hétben négyszázezer embert mozgósítania – ezen múlt a kétharmad. S a lakosság, amely nem szereti őket, tudja, hogy nem tehet mást, mint rájuk szavaz. Ez a réteg tart ugyan a Fidesztől, de jobb híján rá szavaz, mert világéletében azt tanulta, hogy nem érdemes a fennálló hatalommal kötözködni. Ez nem ugyanaz, mint a háború teremtette politikai félelem, ez a józan magyar megfontoltság, ami persze azzal is jár, hogy egy pillanat alatt ott hagyják őket, ha lesz velük szemben alternatíva, kormányképes alternatíva. Ahogy ott hagyták egy pillanat alatt a Kádár-rendszert is. Ezt nem érti a mai ellenzék.

PMZ: És persze ott van a térség hangadóinak – a polgármester, a pap, az orvos, a kocsmáros –a szava. Nagyon sokan az ő véleményük alapján húzzák be az ikszet.

A tudatlanság, az információhiány, a szelektív információk eljutása mennyit számít?

KL: Ez nem a tudatlanság, hanem egyfajta világkép, ilyennek látja a világot. Mikor megkérdeztem vidéken embereket, hogy láttak-e már migránst, az volt a válasz, hogy nem. És azért nem, mert a Viktor megvédett tőlük bennünket. Hiába próbálsz velük racionális vitát folytatni, meggyőzhetetlenek. De még csak vidékre se kell ehhez menni: tavaly a választás előtt a XIII. kerületben egy idős nénit láttam itt, az utcánkban, amint lehajolt a földre és felvett egy papírt, körbenézett, majd hangosan közölte: „mert ezek a migránsok mindent elhajítanak”.

Milyen szerepet játszik ebben a média, a szinte kizárólagos kormányoldali média megléte vidéken?

PMZ: Az előző rendszer is így volt, és mégis csak néhány hónap kellett a bukáshoz.

KL: Ne legyünk vakok: nem csak Orbán hülyíti így a saját országát, Finnországtól kezdve Andalúziáig Európában mindenütt hihetetlen módon felkorbácsolódott az idegengyűlölet, és az „America First” is ragadós a világban. Az viszont igaz, hogy Orbán elsők között vette észre ezt a trendet, s vált élharcosává – most pedig learatja a gyümölcseit

Milyen realitást lát arra, hogy Orbán komolyabb európai szerephez juthat?

 PMZ: Ő azt hiszi, hogy így lesz, s őt – mint tudjuk – a reális esélyek kevéssé izgatják. A kockázatot szereti, az izgatja. Orbán úgy látja, hogy ő az újonnan szerveződő szkeptikus Európa kelesztője és vezetője. Ha az euroszkeptikusok elérnének 30 százalékot, akkor joggal jelentkezhetne vezető szerepre. Szerintem Orbán túlbecsüli az unión belül ennek a tábornak az erejét. Azokban az országokban, ahol komoly szavazóbázisok vannak, s nem 90 százalékos a kormányzati médiatúlsúly, ott érdemi diskurzus is lesz. Ő azonban hisz a maga víziójában és ezért áldoz fel minket. Április óta csak ezen jár az esze. Már csak nemzetközi szereplőként mutatja magát. Ő büszke arra, amit mi kínosnak tartunk, hogy a világlapok címlapjain együtt szerepel Putyinnal, vagy Erdogannal, és miközben más nem volt hajlandó elmenni, ő még a brazil elnök beiktatásán is jelen volt.

Egyetértenek azzal, hogy az Orbán által az évértékelőn bejelentett családvédelmi program is beleillik a migrációellenes politikába – magyar, fehér embereknek szól, s erősíti a nacionalista, már-már sovinisztába hajló politikát?

PMZ: Orbán érzi, hogy lassan kifut a migrációs tematika, miközben gond van bőven. Őrült nagy a munkaerőhiány, amit nem tud a rabszolgatörvénnyel sem pótolni. Tudja, hogy a népesedéspolitika jó hívószó, és jól cseng, hogy tesznek is érte. Az már persze más kérdés, hogy ki részesedhet a támogatásokból? Nagyon sokakat kizárnak, kevesek fognak megfelelni a feltételeknek. S végül is, akik tényleg jól járnak, azok a bankok lesznek, hiszen a kamatmentes hitelhez állami garanciát kell kapcsolni – jól jön ez majd a Fidesz által – részben a Csányi ellenében – gründolt mamutbanknak is.

Ugyanakkor a gazdaság állapota megengedi, hogy ígérgethessen, hiszen amiket itt sorra bejelent, azok már-már a kádári, horni ígéretekhez hasonlítanak, de van rájuk fedezet.

PMZ: Eddig szerencséje volt, de az most el fogja hagyni, ha nem is recesszió jön, de lendületvesztés igen. A német gazdaság már tavaly, az év második félévében ezt mutatta. Emellett a négy százalék körüli növekedést tápláló extraforrások el fognak apadni, hiszen az új uniós költségvetési ciklusban már új elosztási elvek lesznek. Bár az még nem is biztos, hogy a jogállamiság feltételét meg fogják-e követelni, de az biztos, hogy elfogadták már az osztozkodás új elveit, aminek következtében hozzávetőleg negyedével kevesebbet fogunk kapni, mint a mostani ciklusban. Arról nem szólva, hogy ha tényleg lesz – ahogy van rá szándék – külön költségvetés az euróövezetre, akkor Magyarország tovább fog sodródni a periféria felé.

Ezt persze vélhetően Orbán is látja. Miért indít mégis súlyos tíz-, százmilliárdokat felemésztő programokat?

PMZ: Mert megtapasztalta, hogy képes bevételhez juttatni a költségvetést, például úgy, hogy kivet különadókat. Mert ne tévedjünk, ez a sok pénz, amit elkölt, mind az újraosztásból ered. Megadóztat olyanokat, akiket eddig nem, vagy többletadót szed be, vagy felemeli az általános forgalmi adót, vagy egyszerűen csak átcsoportosít a költségvetésen belül. Ez történik már régóta: őrületes összegeket vont ki az oktatásból, az egészségügyből és a szociális területről, s azokat áttette a sportba és a múlt építészeti rehabilitálásába. Arról nem is beszélve, hogy ma már szinte senki nem látja át a költségvetést, legfeljebb – és remélem – a Pénzügyminisztériumban tudják követni a folyamatokat. Fiktív költségvetések vannak olyan értelemben, hogy 2016 óta tervszámokra és nem a tényekre épülnek az előirányzatok, a korai költségvetés elfogadása után pedig olyan döntések születnek – mint most is – amelyek teljesen keresztbe vágnak mindent. Mivel a tényszámok kedvezőbbek az alátervezett előirányzatokban szereplőknél, így év végén is mindig van osztható pénz. Így tudott például tavaly decemberben is százmilliárdot kiszórni a kormány. Az országvédelmi alapból és a rendkívüli tartalékból a kormány kénye-kedve szerint költ, de nem gazdasági célokra, hanem a klientúra erősítésére. A tavaly így elköltött pénz 98 százaléka a határon túli magyaroknak, az egyházaknak és a sport céljára ment. A politikailag irányított, az elfogadott költségvetést keresztbe verő példa a tao pénzek esete is. A kulturális tao-t eltörölték, a sportét először lecsökkentették 50 milliárd forintra, majd az érintett hat látványsport vezetője megbeszélte Orbánnal, hogy ez kevés lesz, ezért a keretet megtoldották 70 milliárd forinttal. Mondhatom másként, ami jobban érzékelteti az összeg szinte felfoghatatlan nagyságát: hetvenezer millió forinttal.

Szerző: N. Vadász Zsuzsa, Németh Péter