„Örkény István már itt hanyatt vágná magát"

HírKlikk 2020. október 26. 14:41 2020. okt. 26. 14:41

A Színház- és Filmművészeti Egyetemről (SZFE) is szó volt hétfőn, napirend előtt, az Országgyűlésben.

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese az október 23-i SZFE-tüntetéssel kapcsolatban hangsúlyozta, tízezres tömeg hömpölygött a főváros utcáin és állt ki az egyetem, a tanszabadság, az autonómia mellett. A kormányt vádolta a kialakult helyzettel, hiszen a kabinet terjesztette be az egyetem szétveréséről szóló jogszabályt, amelyet a Fidesz-KDNP szavazott meg.

Hozzátette: a kormány nevezte ki a művészeti egyetem kuratóriumába a Mol stratégiai igazgatóját. „Örkény István már itt hanyatt vágná magát" – fogalmazott, bírálva, hogy egy gépesített lövészezredest neveztek ki kancellárnak. Szerinte ilyen eszközöket a legsötétebb kommunista és náci diktatúrában engedett meg a hatalom. Bejelentette, törvényjavaslatot nyújtottak be az SZFE-törvény hatályon kívül helyezésére.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára kijelentette: az MSZP-től nem fogadnak el kritikát, hiszen 2006-ban szétverette az október 23-i tüntetést. Most biztosított a békés tüntetés lehetősége, az ellenzék pedig saját politikai haszonszerzésére akarja kisajátítani az egyetem ügyét.

Kitért arra, évek óta senki nem vitatja, hogy az SZFE-t át kell alakítani, most lehetőség nyílik arra, hogy egy jobb, minőségibb, versenyképesebb oktatás valósuljon meg ebben az intézményben. Van egy vita a kultúra emberei között, hogy ez miként működjön, ebben a vitában a politikusoknak nincs feladatuk – közölte.

Forrás: MTI/Hírklikk